DR. CSIHA JUDIT

Teljes szövegű keresés

DR. CSIHA JUDIT
DR. CSIHA JUDIT tárca nélküli miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Egy-két alapfogalmat, úgy látszik, még azon képviselőknél is tisztázni kell, akik a privatizáció ügyében igencsak járatosak.
Amit a Latorcai képviselő úr felvetett, nem privatizációs ügy, egy olyan szerződéskötéssel kapcsolatos, aminek az alapját 1993-ban teremtették meg, és amit 1995 nyarán – kedves Varga Mihály képviselő úr – kötöttek meg. Ezt azért hangsúlyozom – ezt a két dátumot –, mert az az állítás, hogy az új vezetés működésének megkezdése óta sem szűnnek meg a privatizációs anomáliák, ez aligha szolgálhat bizonyítékul. A képviselő úr – Latorcai képviselő úr – mondandójában többször elhangzott, hogy folytak és folynak ezzel az üggyel kapcsolatban vizsgálatok ebben a pillanatban is.
Ezért tisztelettel kérem képviselőtársaimat, hogy ezt a fajta kérdésfelvetést, amit én persze jó szívvel veszek megválaszolásra – nézzék el –, hogy akkor kerül sor, ha a vizsgálatok befejeződtek. Addig semmi egyébre nem jó az ilyenfajta, "halaszthatatlan" országos jelentőségű napirend előtti felszólalás, mint újabb indulatok keltésére. Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem