DR. DOBOS KRISZTINA

Teljes szövegű keresés

DR. DOBOS KRISZTINA
DR. DOBOS KRISZTINA (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az elmúlt időszakban többször szóba került e Házban, hogy milyen rossz a magyar lakosság egészségügye, hogy milyen sok betegség van, és milyen korán betegednek meg a felnőtt férfiak és nők. Azonban szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy bizony jelentős részében a környezeti ártalmakból származnak a korai megbetegedések. Én nagyon megdöbbenve hallgattam a miniszter urat, amikor is a parlamentből üzent a garéi lakosoknak, hogy nyugodjanak meg, hiszen ott már több tíz éve szennyeződésről, környezeti ártalomról van szó. Nyugodtan megbetegedhetnek, hiszen nem tehetünk róla. Valójában mi nem azt várjuk a miniszter úrtól, hogy elmondja, hogy mi mindent történt, milyen bizottságot hívott össze, milyen felmérések és újabb akták keletkeztek, hanem azt vártuk volna a miniszter úrtól, hogy elmondja, hogy milyen intézkedés történt.
Ebben a parlamentben már felhívtuk a figyelmet arra, hogy a környezetvédelmi hatóságok bizonytalan helyzete, hogy időnként azt hallják, hogy megszüntetik őket, időnként azt hallják, hogy mégsem, folyamatosan rosszabb és rosszabb helyzetbe hozzák az országot. Miközben többször elhangzott, hogy Európába tartunk, miközben többször elhangzott, hogy milyen jól válaszoltunk a kérdőívekre, senki sem veszi figyelembe, hogy az európai követelményrendszer milyen magas a környezetvédelem szempontjából.
Ezért úgy gondoljuk, hogy nagyon értékes az, amit a miniszter úr elmondott, de semmit sem változtat a garéi lakosságon, és nagyon könnyű azt mondani, hogy történt egy szerződés az előző kormány idején, de valószínűleg, hogy ebben a szerződésben az is szerepelt, hogy időnként ellenőrzés történik, és hogyha az kiderül, hogy a hordók már nem tartják a környezetszennyező anyagot, hogyha már itt újabb és újabb problémák vannak, akkor bizony intézkedni kellene.
Miniszter úrnak azt hiszem (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.), hogy van joga és kötelezettsége intézkedni, és ezt az intézkedést várja a Magyar Demokrata Fórum. Köszönöm. (Taps az MDF padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem