DR. FAZAKAS SZABOLCS

Teljes szövegű keresés

DR. FAZAKAS SZABOLCS
DR. FAZAKAS SZABOLCS ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr, Képviselő Asszony!
Először is meglepő válasszal kezdem a hozzászólásomat. Köszönöm kérdésüket, mert valóban az elmúlt időszak gazdaságpolitikánkkal, a piacgazdaságra való konzekvens áttérésünkkel, hazánk nemzetközi megítélésével és a lakossággal is kapcsolatos egyik legfontosabb olyan kormánydöntésről van szó, ahol a kormány a legnagyobb felelősségtudattal, a legnagyobb szociális gondoskodással és szakértelemmel járt el.
Közismert, hogy az 1994-es energiagazdálkodásról szóló törvény előírta, hogy 1997. január elsejétől – még egyszer mondom, a piacgazdaságra való áttérés érdekében – az energiaszektor versenyképességének növelése, önfenntartó képességének emelése érdekében 1997. január elsejétől az energia területén is költségarányos árakat kell bevezetni.
Ennek kapcsán a kormány idén nyáron, mikor látta, hogy a költségek meghatározásánál bizony nagyon sok bizonytalansági tényező van, kormánymegbízottat nevezett ki ennek a nagy feladatnak az elvégzésére, aki nagyon nagy szakértelemmel, széles körű egyeztetések eredményeként, amely egyeztetésekbe ugyanúgy bevonta a termelőket, az elosztókat – beleértve a külföldi partnereket is –, mint a nagy felhasználókat, mert a gazdaságnak egyéb tényezőit is figyelembe kellett venni és a fogyasztókat is.
Tehát ez a kormánymegbízottunk ezen nagy munka eredményeként egy sor olyan tényezőt tárt fel a költségekben, amelyek mostani elismertetése még nem volna szükségszerű és célszerű, és ezért jelentést tett a kormány asztalára, aminek eredményeként – a külföldiekkel való újabb egyeztetés következtében – múlt csütörtökön a kormány az önök által is említett döntését meghozhatta.
Alá szeretném húzni (Az elnök pohara megkocogtatásával figyelmeztet az idő leteltére.), hogy itt gazdaságilag egy nagyon szükségszerű, olyan döntésről volt szó, amelynek mértéke nem haladja meg az indokoltat (Az elnök ismét pohara megkocogtatásával figyelmeztet az idő leteltére.), amelyik januárban lép csak életbe, és ahol nagyon sok kompenzációt is a kormány figyelembe vesz. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem