DR. LATORCAI JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. LATORCAI JÁNOS
DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szájer József képviselőtársam által elmondottak, a környezetszennyezés, a környezetkárosításnak az új megjelenési formái azért is rendkívül veszélyesek, és azért is nagyon fontos erre odafigyelni, mert a tárolási és a megsemmisítési költségek az elmúlt időszakban alapvetően megdrágultak. Tehát egyre több helyen, egyre több esetben számolhatunk hasonló megnyilvánulásokkal. Egyre többen fogják – én azt hiszem ezt nyugodtan lehet vélelmezni – majd megpróbálni kijátszani a törvényi előírásokat, hogy az olcsóbb megoldást tudják maguk alkalmazni. És tisztelettel szeretném itt most felhívni képviselőtársaim figyelmét, hogy például pontosan a mai napon, a ma reggeli hírekben röpítette világgá a sajtó azt a hírt, hogy a Kesztölci Tapétagyártó Társaságnak az új tulajdonosai több tonna veszélyes hulladékot – krétapor bekeveréssel – szándékoztak olyan minősítésű hulladékká átalakítani, amelyik sokkal kedvezőbb elbírálás alá esik, és amelyiknek akár a megsemmisítése, akár a tárolása a cég számára sokkal kisebb konzekvenciát tartalmaz. Köszönöm. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem