DR. SZABÓ IVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ IVÁN
DR. SZABÓ IVÁN (MDNP): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az ellenőrző funkció fontosságáról, azt hiszem, felesleges több szót ejteni. Világos, hogy egy jól működő parlamentben legalább olyan fontos tényező, mint a törvényeknek a meghozatala, hisz ez az alkotmányos működésnek az egyik alapvető garanciája. Elvben Szekeres Imrével egyet tudok érteni azzal, hogy félkész eredmények ne kerüljenek olyan nyilvánosságra, amelyek esetleg prejudikálnak vagy olyasmit terjesztenek, amelyeket a bizottság nem állapított meg.
Nagyon örvendetes volna, hogy ez az általános megállapítás a maga konkrétságában ha nem is, de mégis csak egy bizonyos véleménynyilvánítás alapján nem szorítkoznék egy egyébként ki tudja milyen pártok közötti rivalizálásból kipattant ügyre, hogy ki mondta el először, ami a gondolata ebben az ügyben. De szeretnék arra is utalni, hogy véleményt többen nyilvánítottak, sőt olyanok is, akik nem tagjai a vizsgálóbizottságnak, de csalhatatlan biztonsággal elmondták, hogy semmi rossz dolog nem történt, mint ahogy ezt a miniszterelnök úr is tette.
Nagyon jó lenne, ha senki egy vizsgálat alatt nem nyilvánítana véleményt, de ha a kormányoldalon elhangzanak naprólnapra olyan jellegű vélemények, amelyek a vizsgálóbizottság témakörébe eső ügyekben egyszerűen elbagatellizálják a dolgot vagy kerek perec tagadásba veszik, hogy történt valami, nem várható el, hogy az ellenzéki vizsgálóbizottsági elnök a maga véleményét legalább ne olyan argumentációval tegye meg, mint ahogy ezt a miniszterelnök úr megtette. Egyezzünk meg abban ebben a Házban, hogy amilyen tárgyban vizsgáló bizottság van, nem szól a miniszterelnök sem, és nem fog szólni az ellenzéki vizsgálóbizottság elnöke sem. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem