BÜKY DOROTTYA

Teljes szövegű keresés

BÜKY DOROTTYA
BÜKY DOROTTYA (SZDSZ): Jó napot, elnök úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hát amikor a Parlament felé közeledtem, őszintén megmondom, hogy egyetlenegy tüntető állampolgárral sem találkoztam, aki az MTI-törvény minél előbbi meghozataláért emelt volna szót, azonban mégis fontos ez a törvény.
Még akkor is fontos, hogyha igazából nem kíséri olyan figyelem az állampolgárok, sőt, hát a sajtó részéről sem, amilyet ez megérdemelne.
Azt, hogy miért tartom fontosnak olyan képviselőként, aki egyébként a hétpárti tárgyalásokon nem vett részt, de a kulturális bizottság tagjaként, hogy néhány szót szóljak erről a törvényről? Az három kérdés.
Az első pontosan ebből adódik, hogy olyan kevés vagy kicsi az ismertsége annak, hogy egyáltalán tárgyaljuk ezt a törvényt. Ezek a kérdések, a kinek fontos és miért fontos kérdése, az látszólag kettő, de valójában egy. A kitől vagy mitől független tájékoztatás kérdése. És a harmadik kérdés, hogy mindezeket hogyan oldja meg ez a törvény?
Abban azt gondolom nincsen nézetkülönbség, hogy Magyarországnak fontos, nagyon fontos egy megfelelő szakmai színvonalú és független hírügynökség létrehozása. Az első kérdés tehát az, hogy kinek és miért fontos ez? Én azt gondolom, hogy – bár mondom – senki sem emelt szót ezért itt a mai napon az Országgyűlés előtt, de mindannyiunknak, minden magyar állampolgárnak fontos, nagyon fontos a sajtónak, nagyon fontos, hogy csak egy példát mondjak, azoknak a kis vidéki lapoknak, akik például nem tudnak minden egyes eseményhez tudósítót küldeni. Fontos nekünk magunknak, akik nem tudunk mindenhol ott lenni, ahol történnek a dolgok, ha van egy korrekt, tisztességes anyaggal rendelkező hírügynökség, akkor az is hozzájuthat a hírhez, aki egyébként, egyéb okok miatt, nem tud odaférni hozzá.
Hát rendkívül fontos, hogy egy megfelelő mennyiségű és minőségű híranyaggal rendelkező, szakmailag jó színvonalú hírügynökség működjön az országban. Ez a megbízható és kiszámítható hozzájutás a hírekhez, ez egy alapkérdés. Azt gondolom mindenki tudja, ez jóformán közhely, hogy az információ az hatalom. Hogyha az információtól valaki szakmai hiányosságok miatt kimarad, vagy információból kimarad, az azt gondolom, hogy a demokráciának alapkérdéseit csorbítja.
Az információnak áramlania kell, erről itt már többen beszéltek. Áramlania kell az állam különböző hivatalai között, a végrehajtó hatalom és az állampolgárok között, az állampolgár és állampolgár között. Ez az élő információáramlás, amiért tulajdonképpen egy ilyen hírügynökséget létre kell hoznunk. Hogyha ennek megfelel, akkor az alapfeladatát már megtette. Azonban csak akkor tud megfelelő lenni a hírügynökség, hogyha ez a funkciója, ebben a funkciójában független lehet.
A második kérdésem, hogy kitől és mitől kell függetlennek lennie? Mindenekelőtt – azt gondolom, és ebben is egyetértés van – függetlennek kell lennie a politikától. Nagyon fontos, hogy a különböző pártoktól, a különböző hatalomban lévő politikai erőktől független legyen a hírszolgáltatás, nagyon fontos, hogy a különféle politikai ízlésű állampolgárok és az őket képviselő sajtó, tehát a különféle politikai irányultságú sajtó a politikai ízléstől független híranyagból válogathassa ki a magának megfelelő anyagot.
Nagyon fontos ilyen formán, hogy a hírügynökségnek ne legyen ízlése, ami persze nem azt jelenti, hogy ízléstelen legyen. Ízléstelen pont akkor lenne, ha pártos lenne – azt gondolom.
Függetlennek kell lennie a hírügynökségnek az államtól, az állam valamennyi hivatalától. Nagyon fontos, hogy független legyen azoktól az intézményektől, amelyeknek egyébként esetleg érdekében állhat visszafogni a híreket vagy esetleg manipulálni. Nagyon fontos, hogy független legyen például a belügyminisztertől vagy bármelyik más olyan hatalmi szervtől, amelyiknek esetleg érdekében állhat bármi ilyesmi.
A hír szent, tisztelt képviselőtársaim! A hírügynökségnek nem kell szentnek lenni, elég hogyha független. (Taps az SZDSZ sorából.) Köszönöm.
A hétpárti tárgyalásokon ebben a szellemben folyt a tárgyalás és azt gondolom, hogy nekünk akik a szabaddemokraták soraiban ülünk, ez nagyon nagy öröm, hiszen mi többek közt éppen ezek miatt az értékek miatt kerültünk be vagy jöttünk be annak idején a politikába, és azt gondolom, hogy ma is ezeket az értékeket képviseljük. Ezek vannak a hagyományainkban és ezek nagyon fontosak számunkra.
A hétpárti tárgyalásokon, bár természetesen nem mindenben sikerült konszenzust kialakítani, de ez a szellem működött végig, és végül is a létrehozott konstrukció – a törvényben megfogalmazott konstrukció – is ebben a szellemben fogalmaz. Itt megpróbálták a törvényalkotók a legkevésbé költséges megoldást megtalálni, ami azt gondolom, hogy ennek a törvénynek külön erénye. Itt néhány másodpercre szeretnék kitérni arra, hogy nagyon fontos – éppen a függetlenség szempontjából – nagyon fontos az, hogy saját bevételei is lehetnek ennek az intézménynek, hiszen a saját bevételek és a költségvetési támogatás együttesen teszik azt, hogy egy szolgáltató irányba indul el a Távirati Iroda, és ez a szolgáltató irány ez mindenféleképpen frissíti azt a tevékenységet, ami egyébként szükséges.
Az itt többek által titokzatosan TTT-nek nevezett testület, amely egyébként a tulajdonosi tanácsadó testületet jelenti, szintén éppen ennek a szellemnek a jegyében fele-fele arányban oszlik meg kormánypárti, illetve ellenzéki tagok között és ez a testület – és ez nagyon fontos – kétharmados arányban tesz javaslatot az elnök személyére a miniszterelnök felé. Itt természetesen ismét vannak még – vagy szintén vannak még – megvitatásra váró kérdések, ezeket a törvény tárgyalása folyamán azt gondolom, tisztázni tudjuk.
Befejezésképpen egy mondatot szeretnék mondani arról, hogy egy nagyon nehéz időszak előtt állunk még itt a Távirati Irodával kapcsolatos ügyekben. Ez az átmeneti időszak, amely a törvény életbelépéséig tart, azt gondolom, hogy szintén nagyon fontos, hogy ez a jó szellem hassa át az ezzel kapcsolatos gondolkodást. A hétpárti tárgyalások is folynak még egy jó darabig, itt módosító indítványok is fognak születni, hiszen a kulturális bizottság is úgy fogadta el a törvényt általános vitára alkalmasnak, hogy még további hétpárti tárgyalások szükségesek. Azt gondolom, hogyha a független hírügynökség iránt érzett elkötelezettség továbbra is jellemző lesz a parlamentre, akkor azért ezt a törvényt néhány szükséges módosító indítvánnyal hamarosan el tudjuk fogadni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem