DR. AVARKESZI DEZSŐ

Teljes szövegű keresés

DR. AVARKESZI DEZSŐ
DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügy-minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Én teljesen világosan fogalmaztam, azt hiszem, hogy az elfogadható, ha valaki egy jelöltnek az alkalmasságát kérdőjelezi meg, ha a módszer bosszantó, mint ahogy ön fogalmazott, bár számomra elég furcsa, hogyha az ön volt pártja és Sepsey úr jelenlegi pártja előző ciklusban követett gyakorlatát tekintjük, hogy önök teszik ezt szóvá. Ennek ellenére én csupán az alkotmányellenesség vádjáról beszéltem, és nagyon meglepett, hogy Sepsey képviselő úr ezzel vitába szállt, hiszen ő is ismeri az idézett alkotmánybírósági határozatot, amelyik a rendelkezés megsemmisítésnek időpontjával kapcsolatos eljárást felfüggesztette. Ezzel kapcsolatban újabb döntés nem született, tehát akkor az önök logikája szerint az is alkotmányellenes lett volna, hogyha a jelenlegi vezetőknek a mandátumát hosszabbította volna meg vagy erre tett volna javaslatot a miniszterelnök. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok soraiban)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem