DR. MOLNÁR PÉTER

Teljes szövegű keresés

DR. MOLNÁR PÉTER
DR. MOLNÁR PÉTER (SZDSZ): Tisztelt Elnöknő! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A nemzeti hírügynökségről szóló törvényjavaslat tárgyalásával a sajtószabadság és az információs szabadság garanciáinak a megerősítése folytatódik. Nagyon nagy jelentőségű ez a törvényjavaslat is, hiszen a sajtószabadság és az információs szabadság feltétele annak, hogy egy országban demokrácia működjön, hogy a polgároknak lehetőségük legyen arra, hogy az államot ellenőrizhessék, hogy az állam különböző intézményeinek, szervezeteinek a tevékenysége számukra átlátható legyen, megismerhető legyen, és ezáltal, ahogy mondtam, ellenőrizhető legyen. Nagyon fontos ezért az is, hogy a különböző, más sajtószervezetek, intézmények mellett a nemzeti hírügynökség is megfelelően működjön, és hasonlóan a közszolgálati, köztulajdonú rádiók és televíziók működéséhez olyan garanciákkal legyen körülbástyázva a tevékenysége, ami lehetővé teszi, hogy valóban a közt szolgálja, és ne pedig a kormány, a mindenkori kormány, a kormánytöbbség vagy az állam más szervei vagy különféle politikai, gazdasági csoportok lobbystájává, szócsövévé váljon, manipulációs eszközzé váljon, hanem valóban – ahogy mondtam – a polgárok, a közönség, a közvélemény tájékoztatására, hiteles, pontos, kiegyensúlyozott tájékoztatására legyen képes.
Ennek megfelelően a hatályos alkotmány a közszolgálati hírügynökségről azonos helyen szól a közszolgálati rádiókkal és televíziókkal, és az Alkotmánybíróságnak az MTI-re vonatkozó döntése hasonló garanciarendszert kíván meg a közszolgálati hírügynökség, a Magyar Távirati Iroda függetlenségének, autonóm működésének a biztosítására, mint a közszolgálati rádió és televízió esetében, mint a Magyar Televízió, a Duna Televízió, illetve a Magyar Rádió esetében.
Ennek megfelelően, amikor az Igazságügyi Minisztérium hozzákezdett a Magyar Távirati Irodáról szóló törvényjavaslat kidolgozásához, akkor többfordulós, hétpárti egyeztetés volt hivatott azt elősegíteni, hogy a rádiózásról és a televíziózásról szóló törvényhez hasonlóan a Magyar Távirati Irodáról szóló törvény is a lehető legszélesebb körű parlamenti egyetértéssel szülessen meg, és az ellenzéki pártoknak módjuk legyen arra, már a törvényalkotási folyamat kezdetétől, hogy a kellő garanciákkal maguk is elősegíthessék annak a biztosítását, hogy a nemzeti hírügynökség ne válhasson semmilyen rendkívüli helyzetben sem a mindenkori kormánynak vagy kormánytöbbségnek a manipulációs eszközévé. A hétpárti tárgyalások – ahogy mondtam – több fordulóban zajlottak, és azt hiszem, hogy teljes egyetértés volt a hétpárti tárgyaláson első pillanattól fogva abban a tekintetben, hogy az MTI-ről szóló törvény is közösen megalkotandó törvény, és a közszolgálati rádiókról és televíziókról szóló törvényhez hasonlóan kell garanciális biztosítékokat teremteni ebben a törvényben arra, hogy a Magyar Távirati Iroda autonóm módon működjön.
A kérdés az volt, hogy mivel a Magyar Távirati Iroda mégiscsak egy más intézmény, más jellegű intézmény mint a Magyar Televízió, a Magyar Rádió vagy a Duna Televízió, ezért azonos garanciarendszert kell teljes mértékben teremteni, gyakorlatilag le kell másolni a rádiózásról és a televíziózásról szóló törvény nagyon bonyolult, és – tegyük hozzá – nagyon költséges szerkezetét, vagy pedig egy hasonló, de nem teljesen azonos, némileg egyszerűbb és olcsóbb intézményrendszer is biztosíthatja a Magyar Távirati Iroda függetlenségét, autonómiáját megfelelő – a közönség érdekében való – működését.
(9.50)
Fölmerült ez a tárgyalásoknak rögtön az elején és ellenzéki pártok részéről is nyitottság volt arra, hogy próbáljunk meg egy egyszerűbb és olcsóbb szerkezetet alkotni a Magyar Távirati Irodával kapcsolatban, ami természetesen nem jelenti a Magyar Távirati Irodának vagy a tevékenységének a lebecsülését, hiszen tudjuk, hogy a Magyar Távirati Iroda az egyik legrégebbi nemzeti hírügynökség Európában, és egész egyszerűen arról van pusztán szó, hogy a Magyar Távirati Iroda szintén nagyon fontos és jelentős tevékenysége eltérő, más jellegű, mint a közszolgálati rádiók és televíziók tevékenysége, és ezért nem véletlen nyilván az, hogy az elmúlt évek különféle médiavitáiban sem került olyan módon a konfliktusok középpontjába, mint más közszolgálati médiumok.
Mi a kérdés, tehát konkrétabban, mi az a konstrukciós kérdés, ami körül a parlamentben még vita folyhat, és aminek a megfelelőségét esetleges módosítandó voltát a továbbiakban egyeztetni kell?
Arról van szó, hogy a lényegi különbség a benyújtott törvényjavaslat szerint az lenne – a közszolgálati rádiók és televíziók szerkezetét, működésének szerkezeti felépítésének az összehasonlítását így röviden elvégezve az MTI törvényjavaslatbeli szerkezettel –, tehát az lenne az alapvető különbség, hogy nem lenne a szintén részvénytársasággá váló Magyar Távirati Iroda fele egy olyan közalapítvány, ami elnökséggel és összesen 30 kurátorral, körülbelül 30 kurátorral működne, hanem más garanciák biztosítanák a részvénytársaság függetlenségét.
Egyrészről a gazdálkodást felügyelő bizottság, illetve az Állami Számvevőszék ellenőrizné. A vezető, a részvénytársasági elnök megválasztását pedig egy kormánypárti-ellenzéki viszonylatban teljesen kiegyensúlyozott összetételű tanácsadó testület bonyolítaná le a rádió-televízió törvényben szabályozottal azonos pályázati úton, és nyilván ennek azért van központi jelentősége az MTI vonatkozásában is, mert a részvénytársaság elnöke egy személyben gyakorolná azokat a jogokat, amelyeket a gazdasági társaságokról szóló törvény általában a részvénytársaságok igazgatótanácsainak a jogkörébe utal.
Előre szeretném bocsátani, hogy lehet, hogy lesz, aki fölveti esetleg, hogy kellene igazgatótanácsot létrehozni az MTI Részvénytársaságban is. Én azt hiszem, hogy a hétpárti tárgyaláson nem véletlenül jutottunk oda, hogy a közszolgálati rádió, televízió részvénytársaságokhoz hasonlóan ez elkerülendő. Amennyiben igazgatótanácsa lenne ezeknek a részvénytársaságoknak, akkor az intézményen, a részvénytársaságon belül jelenne meg egy kiegyensúlyozott, pártok által delegált felügyelet. Tehát egy "többpárti felügyelet" az intézményeken belül jelenne meg még akkor is, hogyha ez komoly összeférhetetlenségi szabályok szerint, jelölt szakértők jelenlétében valósulna meg. Azt hiszem, hogy még ha ezek az összeférhetetlenségi szabályok biztosítják is azt, hogy a jelölt és az Országgyűlés által megválasztott szakértők ezekben a testületekben az intézmények érdekét nézzék, és tényleg az intézmények érdekeivel azonosulva tevékenykedjenek, ennyiben én azt gondolom, hogy képesek – az ellentétes véleményekkel szemben az a véleményem – mértékben elszakadni az őket jelölő pártnak vagy pártoknak a közvetlen érdekétől és szempontjaitól. Ennek ellenére ilyen jellegű testületeket nagyon szerencsétlen dolog volna a részvénytársaságokon belül létrehozni igazgatótanácsként.
Tehát az MTI-törvényjavaslat szerint is az igazgatótanács szokásos jogkörét az elnök gyakorolná, és a tanácsadó testület jelölné pályázati úton az elnököt. A miniszterelnök az ilyen módon jelölt személyt terjesztené a köztársasági elnök elé. A törvényjavaslat egyben lehetőséget ad arra is, hogy több személyt jelöljön a tanácsadó testület. Ebben az esetben a miniszterelnök választhatna a több jelölt közül. Azt hiszem, hogy ez lesz az egyik vitatott kérdés a további tárgyalásokon, amiről beszélnünk kell majd.
Előljáróban csak annyit szeretnék mondani, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége, mint a sajtószabadság és az információszabadság elkötelezett híve, kormánypártként is amellett van, hogy a kormány semmiféle szerepet ne kapjon a vezető kiválasztásában – tehát hasonlóan a közszolgálati rádiók és televíziók esetében, a rádió-televízió törvény –, az MTI-törvény is teljes egészében zárja ki a kormány beleszólási lehetőségét a vezető, az egyszemélyi vezető kiválasztásában. Ez lesz mindenesetre azt hiszem az egyik vitakérdés, ami más közszolgálati tájékoztatási eszközök vonatkozásában is az egyik klasszikus vitatéma szokott lenni.
Másik lehetséges kérdéskör, amiről valószínűleg a további egyeztetések még szólni fognak: a Magyar Távirati Iroda finanszírozása. Itt megint a rádiózásról és a televíziózásról szóló törvénnyel összevetve különbség az, hogy az MTI-törvényjavaslat nem tartalmaz olyan költségvetési automatizmusokat, ami a közszolgálati rádiók és televíziók függetlenségének egy fontos garanciáját jelenti a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény szerint, kizárva azt – vagy legalábbis nagyon jelentősen korlátozva azt –, hogy a mindenkori kormány és kormánytöbbség költségvetési alku révén gyakoroljon politikai nyomást ezekre az intézményekre.
Az MTI-törvényjavaslat ilyen finanszírozási garanciát nem tartalmaz arról, hogy ez szükséges vagy sem, további vitát lehet folytatni. Én azt mondanám egyelőre ezzel kapcsolatban, hogy megfontolható ennek a garanciának a szükségessége, de megint csak azzal együtt kell ezt mérlegelni, hogy az MTI azért más jellegű, politikailag egy fokkal kevésbé érzékeny tevékenységet folytat, kevésbé kerülhet politikai konfliktusok középpontjába, mint a közszolgálati rádiók és televíziók. Tehát, nem biztos, hogy itt ugyanazok a garanciák maradéktalanul szükségesek.
Harmadik kiemelt vitatéma lehet a további egyeztetések során az, hogy az átmeneti időszakban a törvény hatályba lépéséig, illetve a hatályba lépést követően a pályázati úton történő elnökválasztásig, és az elnök hivatalba lépéséig ki vezesse a Magyar Távirati Irodát, hiszen a jelenlegi vezető megbízatása lejárt. Itt a Szabad Demokraták Szövetségének az a véleménye, hogy a törvény megfelelő megalkotására kell koncentrálnunk, és az átmeneti időszak tekintetében a törvény elveit és szellemét kell megelőlegeznünk. Tehát mindenképpen az ellenzék véleményét is figyelembe véve kell rendezni azt a kérdést, hogy az átmeneti időszakban az MTI milyen vezetés szerint működjön, ki vezesse az MTI-t? Elegendő-e egy megbízott vezető vagy más megoldást kell találni?
A Szabad Demokraták Szövetsége nem zárja ki azt az ellenzéki oldalról fölmerült javaslatot, hogy hétpárti egyeztetés keretében beszéljünk erről, és annál inkább sem, hiszen erről már szó volt eddig is hétpárti egyeztetéseken, amit a törvényjavaslattal kapcsolatban amúgy is folytatni kell, a kulturális bizottság is azzal ajánlotta általános vitára a törvényjavaslatot, hogy további hétpárti egyeztetések szükségesek.
(10.00)
Úgyhogy ezzel, azt gondolom, hogy ilyen egyeztetések folytán a részletekre kiterjedő módosító javaslatokkal és az említett néhány kérdés és esetleg más kérdések egyeztetésével, megvitatásával még ebben az évben elfogadható lesz ez a törvény, és ez a sajtószabadság és az információs szabadság erősítéséhez jelentősen hozzájárulhat, és ezáltal is Magyarország olyan demokráciává válhat, ahol a szabadságjogok védelmével a demokráciának komoly, stabil, kikezdhetetlen alapjai lesznek. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem