DR. SEPSEY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SEPSEY TAMÁS
DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Tisztelt elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Büky Dorottya képviselőtársam egyetlenegy mondatára szeretnék gyorsan reagálni. Nevezetesen arra, amikor ő a saját bevételekkel kapcsolatban mondott néhány észrevételt.
Igen tisztelt képviselőtársaim, egy nemzeti hírügynökség esetében soha nem lehet cél, hogy a saját bevételekből próbálja meg fönntartani magát.
(11.40)
Nincs olyan nemzeti hírügynökség, tudniillik a világon, amelyik ezt meg tudja tenni. A nemzeti hírügynökség szolgáltató tevékenységet végez, de miután egy közszolgálati intézmény, miután az állam valamelyik alkotmányos alapelvnek a megvalósítására hozta létre ezt a szolgáltató funkciót nem lehet kitenni a piac összes törvényszerűségének. Én nem azt vitatom, hogy az MTI ne próbáljon meg szolgáltató tevékenysége révén bevételre szert tenni, de azt látni kell, főleg egy kisméretű ország esetében, hogy a nemzeti hírügynökség működtetését, ha teljes egészében az árakban érvényesítené, akkor nem lenne olyan fogyasztó, aki a szolgáltatásokat meg tudná fizetni.
Én sajnálom – és a hétpárti egyeztetéseknek ez egy lényeges eleme volt –, hogy a kormány nem volt hajlandó kimondani, hogy bizonyos közszolgálati intézmények kötelezően vegyék igénybe a Magyar Távirati Irodát, hogy ezáltal az állam biztosítsa a költségvetés egyéb forrásain keresztül azt a minimális előfizetői kört, amely többé-kevésbé rentábilissá teheti, egyéb állami támogatások mellett a Magyar Távirati Irodának a működtetését. Éppen ez volt az egyik fő aggály, amit az idő rövidsége miatt nem lehetett bőven kifejteni, hogyha kitesszük a piac törvényszerűségének az MTI-t, ez teljes egészében az MTI elhalásához fog vezetni. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem