DR. SEPSEY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SEPSEY TAMÁS
DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Tisztelt elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Zsigmond Attila képviselőtársam említette, hogy nem kell nagyon elhamarkodni a törvény megalkotását. Valóban, hogy egy jó törvény szülessen. De viszont igen indokolt lett volna, ha a kormány ehhez a törvényjavaslathoz legalább mellékletként ismertető gyanánt csatolja a leendő részvénytársaság alapító okiratának egy változatát. Jó lett volna, mert azt is az Országgyűlésnek majd kétharmaddal kell elfogadnia. Sok esetben a törvény arra utal, hogy bizonyos szabályokat majd az alapító okirat fog szabályozni. Elképzelhető, hogy azok a veszélyek, amelyeket mi kiérzünk ezen törvényjavaslat bizonyos hézagos szabályaiból, majd az alapító okiratban megnyugtatóan rendezve lesznek. De miért kell várni erre hónapokat? Én azt hiszem, hogy az Igazságügyi Minisztérium képes arra, hogy kidolgozza az alapító okiratnak egyfajta lehetséges változatát, és ezt képviselőtársaim megkapják, és ennek a tükrében tudjunk majd a továbbiakban vitatkozni.
Másrészt szeretném azért fölhívni az ennek kapcsán megint a beterjesztett javaslatnak egy hihetetlen megfogalmazását. Tudniillik azt mondja a javaslatnak az 5. § (3) bekezdése, hogy a "Részvénytársaság elnökévé öt év szakmai gyakorlattal rendelkező állampolgár nevezhető ki egyéb feltételek mellett. Szakmai gyakorlat különösen a tájékoztatási, továbbá az ezzel összefüggő műszaki, jogi, igazgatási, gazdasági, kulturális, tudományos és közvéleménykutatási tevékenység."
Igen tisztelt Képviselőtársaim! Ha különösen ezek a szakmaiak, akkor emellett még minden egyéb szakmai, akkor fölösleges kihangsúlyozni, hogy mi a különösen szakmai, hanem akkor rögzíteni kellett volna, hogy csak ilyen feltételeknek kell hogy eleget tegyen az elnök. Én úgy gondolom, hogy ez a gumiszabály megint alkalmatlan arra, hogy a rendeltetésszerű joggyakorlás ellen elveit kimerítse. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem