DR. TOLLER LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. TOLLER LÁSZLÓ
DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Zsigmond Attila hozzászólásában volt egy olyan elem, amit akár magunkra is vehetnénk. Ez pedig az, hogy ne hivatkozzon senki hétpárti egyetértésre. Nem történt ilyenre hivatkozás, valójában sem a kormány, sem a kormánypártok részéről. Az előterjesztésem vagy hozzászólásom első felében arra utaltam, hogy hét párt, illetve a jelen lévő pártok, bizonyos elvekben előzetesen egyetértettek, ezek az elvek ezek túl általános elvek voltak, és azt hiszem, hogy ez igazában nem vitathatók, amire a vezérszónoklatban utaltam. Tehát egyszerűbb legyen a szabályozás, rugalmas legyen, és a részvénytársasági forma ellen sem volt semmi érdemi kifogás. Én azt hiszem, ez a három tétel valamiféle elvi együttműködési alapot teremtett ahhoz, hogy ilyen törvényjavaslat kerüljön a Ház elé, a részletekben valójában voltak jelentősebb és kevésbé jelentős véleményeltérések.
Sepsey képviselőtársamnak említeném, hogy a hivatkozott szakasz az a médiatörvényből származik szinte szó szerint, hát lehet hogy ott is rosszul fogalmazta meg a hét párt együtt a javaslatát a szakmai alkalmassággal kapcsolatosan, viszont nagy többséggel elfogadta a parlament. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem