ZSIGMOND ATTILA

Teljes szövegű keresés

ZSIGMOND ATTILA
ZSIGMOND ATTILA (MDNP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Minél később szólal meg az ember, annál kényelmesebb helyzetben van, hiszen az előttem már beszédet mondók sok-sok mindenre felhívták a figyelmet... Nem tudom, hogy nem hallatszik? Azt mondják, hogy nem hallatszik. Pedig elég hangosan... Most jó, köszönöm szépen.
Tehát sok mindenre felhívták a figyelmet, különösen a Fidesz és a Magyar Demokrata Fórum képviselőinek beszédjében voltak nagyon megszívlelendő gondolatok. Ezeket én most nem ismétlem meg, csak néhány megjegyzést kívánok tenni valóban az általános vita keretének megfelelően.
Mindenekelőtt szeretném a Néppárt elismerését kifejezni a Magyar Távirati Iroda munkatársainak, akik igazán elismerésre méltó módon végezték és végzik feladatukat a mai napig. És nyugodtan megtehetem, azt hiszem, ha azt mondom, hogy elismerés illeti meg az eddigi és az azt megelőző vezérigazgató tevékenységét is. Azt hiszem, hogy méltányos erről itt, e helyen is megemlékezni.
Vitatkozni szeretnék Molnár Péter képviselőtársammal, aki azt mondja, hogy politikailag nem olyan érzékeny intézmény a Magyar Távirati Iroda mondjuk, mint a Magyar Rádió vagy a Magyar Televízió. Tisztelt Képviselőtársaim! Én úgy érzem, hogy de igen, legalább olyan érzékeny, legalább olyan politikailag érzékeny intézmény a Magyar Távirati Iroda, mint az említett másik két médium. És hogyha azt is hozzáteszem, hogy nem véletlenül kezeli az alkotmány ezt a három intézményt, médiumot kiemelten, mert az alkotmányt készítők is eleve úgy gondolták, hogy egy politikailag nagyon is érzékeny intézményről van szó. Egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy mennyire objektív, mennyire pártatlan, mennyire korrekt a hír, és mennyi hír áramlik ki, és úgy gondolom, hogy szakmailag is érzékeny intézmény, mert az én felfogásom szerint minden durva politikai hiba, akár a Magyar Rádióban, akár a Magyar Televízióban, akár a Magyar Távirati Irodánál elsősorban szakmai hiba. Elsősorban szakmai hiba, és csak másodsorban politikai hiba, mert ha valaki szakemberként ilyet követ el, akkor elsősorban a saját szakmai magatartását, a saját szakmai hitelét sérti meg.
Szeretném hangsúlyozni, hogy mindazokat erősítem, akik azt mondták, hogy nem volt hétpárti megállapodás, nem volt hétpárti konszenzus. Volt három egyeztetés, ez kétségtelen, és mindazoknak, akik az Igazságügyi Minisztérium részéről ezeket az egyeztetéseket szorgalmazták, szervezték, ugyancsak elismerés illeti a tevékenységét. Ezek megegyezési kísérletek voltak, de nem hétpárti megegyezés, és ez, ami bekerült a parlament elé, ez nem hétpárti előterjesztés. Tehát ilyen értelemben, nem lehet még csak összehasonlítást sem tenni a rádiózásról és a televíziózásról szóló törvény és e között a törvény között.
Én csak három dologban szeretném jelezni, hogy hol volt olyan vita, ami végül is nem oldódott fel. Az egyik az, hogy általában véve felmerült az, hogy nem eléggé független a kormánytól a Magyar Távirati Iroda ebben a törvényjavaslatban.
A második az, hogy a tulajdonosi tanácsadó testület, hívhatják bárhogy, nem igazgatótanács. És fölmerült az, hogy sokkal szerencsésebb lenne egy igazgatótanács. Nagyon heves vita zajlott arról, hogy a miniszterelnök úr válasszon, vagy ne válasszon. Két jelölt legyen, vagy csak egy jelölt legyen? És fölmerült az is, hogy miért nem ez a bizonyos – itt a törvényben tulajdonosi tanácsadó testületként – igazgatótanácsként szereplő testület jelöli, a médiatörvényhez hasonlóan, és választja meg az intézmény vezetőjét.
Én azt mondom, hogy megegyezés nem volt, de lehet. Ezért kérem, hogy ne használjuk az egyeztetést fügefalevélnek a meg nem állapodás elé. És még egy, tisztelt képviselőtársaim, nem lóverseny a törvényhozás, a Magyar Távirati Irodáról szóló törvény esetében sem.
Rá kell szánni egy-egy törvényre annyi időt, amennyi alatt megegyezést lehet létrehozni. Sokkal kellemesebb, sokkal eredményesebb a parlamenti munka ilyen módon.
Minősítette itt képviselőtársam a rádiózásról és a televíziózásról szóló törvényt. De szeretném megjegyezni, hogy ezt a törvényt nem minősítheti az, hogy hogyan hajtják végre. Hogy a kormány többedszer a törvény ellen nyomul, hogy anyagi kiszolgáltatottságban akarja tartani, költségvetési gyeplőn akarja tartani ezt a két intézményt, pontosabban hármat. Ez a kormány súlyos felelőssége, és azt tükrözi, hogy a szocialista-szabaddemokrata kormány mennyire akar valóban autonóm közszolgálati rádiót és televíziót. És ne felejtsük el, hogy ezekben a törvényt ellenző törekvésekben a kormány, épp a törvényre hivatkozó ellenzéki vélemények és ellenvetések hatására, volt kénytelen visszavonulni.
Legalább olyan fontosnak tartom ezt az MTI-ről szóló törvényt, mint a rádió és televíziózásról szóló törvényt. Azért tartom fontosnak, mert a törvénybe foglalt garanciák rendkívül fontosak, ha másért nem, hivatkozási alapként, fogódzóként, korlátként. Mert, hogyha egy jó Magyar Távirati Irodáról szóló törvény születik, akkor biztos, hogy nem lesz, nem jelöl a miniszterelnök kampányfőnököt vezérigazgatónak. Ez a dolog, ez a jelölés, ez csak felfokozta a bizalmatlansági érzést, és mindenképpen indokolja a szigorú garanciákat.
Az a belátás, hogy végül is ettől a miniszterelnök elállt, véleményem szerint, nem a bölcsesség diadala, hanem a belátásé.
A Néppárt nevében azt javasolom, hogy folytatódjék a hétpárti tárgyalássorozat, az egyeztetés, és próbáljuk meg ezekben a vitatott kérdésekben a valódi megegyezést, és ha erre sor kerül magam örömmel fogom támogatni.
(11.50)
A Néppárt természetesen módosító indítványokat fog benyújtani, amennyiben a hétpárti egyeztetés nem vezet eredményre, és ezek segítségével próbálja jobbítani, javítani a törvényt. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem