DR. FARKAS GABRIELLA

Teljes szövegű keresés

DR. FARKAS GABRIELLA
DR. FARKAS GABRIELLA (MDNP): Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! A november 21-i kormányülésen született két döntés. Döntés született a nyugdíjemelésről és döntés született az energiaár-emelésről. A nyugdíjemelés 19,5 százalékos és megszülettek a részletes szabályok, majd januárban fogja vinni az emelt nyugdíjat a postás, júliusban nem hozza, mert a kormány álláspontja szerint a reálbérek emelkedése nem fogja ezt a százalékot elérni, tehát eléri ezt ez az emelés.
A másik döntés az energiaár-emelésről szólt és tulajdonképpen az is egy rémhír lenne, hiszen az ijesztését kiszivárogtatott számokkal szemben kisebbek a számok. A villamosenergia ár nem 32-33 százalékkal emelkedik, csak 24,9, a gáz pedig a 20-szal szemben csak 18,8 százalékkal. És van a kormánynak ellentételezésre is terve.
(14.40)
Majd fűtési támogatást vehetnek igénybe a rászorulók, és az is nyilvánosságra került, hogy negyedévenként felül fogják vizsgálni az energiaárakat és amint tudjuk, a felülvizsgálat az általában azt jelenti, hogy egy irányban történik változás.
Mindezek mellett arról is tájékoztatott bennünket a sajtó, hogy a kormány reményei szerint a nyugdíjak megőrzik reálértéküket.
Szeretném megkérdezni a miniszterelnök urat, hogy miből táplálkozik ez a remény? Miből táplálkozik ez a remény, ugyanis közben arról is hírt kaptunk, hogy január elsejétől a gyógyszerek ára is emelkedik 10 százalékkal. Kérdezem önt miniszterelnök úr, hogy készen vannak-e az ellentételezés szabályai, mikor fogjuk azokat megismerni? Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem