DR. KIS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársam! Valóban igaz, ebben az évben számos helyen olyan természeti katasztrófával kellett szembenéznie az agrárvállalkozóknak, amely több tízmilliárdos kárt okozott, és sajnos, a biztosítási szerződések jó része az ilyen jellegű kárra nem is terjed ki.
A kormány 22/1996. számú kormányrendelete alapján biztosítja az éven belüli forgóeszköz hitelkamat-támogatás további 20 százalékkal történő növelését azok számára, akik ezen a területen gazdálkodnak. Elkészítettünk egy olyan kormány-előterjesztést, amely hasonlóan az ország okozta károk enyhítéséhez, olyan kedvezményeket hivatott biztosítani, ami a reorganizációs hitel további meghosszabbítását, a visszafizetési moratóriumnak a bevezetését, és egyes esetekben az állam által átvállalt további kamattámogatásokat jelent. Ez azonban – mint tudjuk – nem készpénzforrás, és ez a termelők kárait közvetlenül nem enyhíti.
Katasztrófaalapot igen, létre akarjuk hozni, az ez irányú előterjesztést elkészítettük, azonban ez a Katasztrófaalap is csak úgy működhet, hogy a termelők és az állam egyaránt közös kockázatvállalást biztosít. Sajnos, az ön által is említett, az 1995. évben még létező Katasztrófaalap azért került elvonásra, mert abba a termelők egyetlen fillért sem voltak hajlandóak befizetni. A következő évtől kezdve ismételten megkíséreljük ezt, remélem, hogy itt a közös kockázatvállalás megjelenik.
Amit a biztosítási díjak kapcsán mondott, azt osztom: valóban igaz. Csak 30 százalékos állami támogatás lesz a biztosítási díjak megkötéséhez; ezzel szemben azonban az önsegélyező biztosítási társaságok létrejöttében az induló törzstőkét, amit a jogszabály előírt, teljes egészében az állam biztosítja, és a további szervezési munkákhoz és a létrehozáshoz is állami támogatást fogunk biztosítani. Kérem válaszom tudomásul vételét. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártiak padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem