DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN
DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN külügyminisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Egyetértek önnel abban, hogy az 1956-os magyar forradalom rendkívül jelentős esemény volt nemcsak a magyar nemzet történetében, hanem az európai eszmetörténetben is. Egyetértünk abban is, hogy nagymértékben hozzájárul a nyugat-európai baloldali értelmiség kijózanodásához, és egy fontos mérföldköve volt az európai történelemnek. Ebben – azt hiszem, hogy – nincs vita közöttünk, és nemcsak közöttünk nincs vita, hanem általában az uralkodó szellemi irányzatok, a vezető értelmiségiek és politikusak mindenütt tudatában vannak ennek a ténynek.
Mi az eseményhez méltó módon ünnepeltük meg 1956-ot, minden nagykövetségünk fogadást adott '56 emlékére és tiszteletére, számos fogadáson vezető magyar politikai személyiségek vettek részt. Külügyminiszter úr részt vett az Európai Unió székhelyén, Brüsszelben tartott fogadáson, jómagam parlamenti képviselők társaságában az Európa Parlament strasbourgi ünnepségén vettem részt, illetőleg a stuttgarti '56-os fogadáson, és hosszan lehetne sorolni ezt a sort.
Számos kiállítást is rendeztünk az európai és nem európai fővárosokban, mindenütt kiemelve ennek az eseménynek a fontosságát és jelentőségét, fölhívtuk a figyelmet arra, hogy a mai magyar kormány és a mai magyar nemzet azonosságot vállal, folytonosságot vállal '56 nemes örökségével. Idáig tehát egyetértek képviselő úrral, és fontosnak tartom, hogy erről mi meg is emlékezzünk, és erre fölhívjuk a világ figyelmét.
Ugyanakkor szeretném jelezni azt, hogy hiábavaló illúzió lenne azt hinni, hogy 1956-ra hivatkozva bármiféle különleges elbánást, különleges előnyt remélhetünk. Tudomásul kell vennünk azt, hogy a hála nem politikai kategória; nemcsak negyven évvel korábbi események kapcsán, hanem akárcsak néhány évvel ezelőtt lezajlott fontos események kapcsán is megtanulhattuk ezt. Ezért volt helytelen a korábbi kormányzatnak az az érvelése, amely Magyarország történelmi szerepére hivatkozott a törökök vagy a tatárok föltartóztatásában, hiszen ezeket a történelmi érdemeket ugyan elismerik sok helyen a világon, de nem gondolják azt, hogy ezért valami különleges előnyöket kellene így élveznie Magyarországnak.
Vannak olyan országok és vannak olyan politikusok a térségből, akik történelmi érdemekkel és erényekkel érvelnek a saját előnyeik érdekében vagy a saját kedvezőbb megítélésük érdekében. Meg kell mondjam, tisztelt képviselő úr, hogy hozzám olyan hírek jutnak vissza, hogy az ilyen érvelés inkább visszatetszést szül. Inkább kárt okoz, mint használ, inkább azt a látszatot kelti, hogy az adott ország nem valós teljesítménnyel, hanem múltba nézéssel akarja kiérdemelni a saját előrejutását.
Ezért a magyar kormány egy más politikai stratégiát követ ebben az ügyben. Teljesen egyértelmű – úgy gondoljuk –, hogy nekünk a feltételeket kell teljesítenünk, a saját teljesítményeinkre kell támaszkodnunk, természetesen közbe megbecsülve a múltunkat, bemutatva és vállalva a múltunkat, de nem azt remélve, hogy a múlt örökségének kegyéből, hanem a jelen teljesítményeiből és erőfeszítéseiből tudunk akár az Európai Unióba bekerülni, akár a NATO-ba.
Azt hiszem, hogy ez az a megközelítés, amely közel áll a vezető nyugat-európai államok felfogásához, ez az, ami idáig szimpátiát keltett irántunk, és mi a továbbiakban is ezt szeretnénk folytatni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem