HORN GYULA

Teljes szövegű keresés

HORN GYULA
HORN GYULA miniszterelnök: Tisztelt Képviselő Úr! Még sok minden élményről tudnék beszámolni. A 40. évforduló kapcsán is emlékeztetni kívánom önt arra, hogy a szocialista-liberális kormányzat a világon mindenütt, ahol külképviseletünk van, méltóan megünnepelte a 40. évfordulót, kormányzati szándékkal és kormányzati támogatással. És ugyanez vonatkozik a hazai ünnepségekre is. Az a válaszfal, amit ön vél fölfedezni, nem létezik. Legfeljebb annyi különbség van az ön és a mi felfogásunk között, hogy a 40. évfordulót nem használjuk fel napi politikai csatározások témájává.
Egyébként 1956-tal kapcsolatban hadd jegyezzem meg: 1990-ben a Magyar Szocialista Párt akkori parlamenti frakciója egyhangúlag megszavazta 1956 történelmi jelentőségéről szóló törvényt. Másodszor: Az elmúlt hat év alatt a Magyar Szocialista Párt több alkalommal foglalt állást '56 méltó megünneplése, megemlékezése kapcsán. Hadd emlékeztessem önt, és szívesen megküldöm az erre vonatkozó dokumentumot, ez így történt most 1996. március végén, a legutóbbi kongresszusunkon, ahol külön állásfoglalás született a 40. évfordulóval kapcsolatban.
Azt hiszem, hogy ezek a tények megfelelően tanúsítják, bizonyítják a Magyar Szocialista Párt elvi állásfoglalását a kérdésben. Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem