GYIMÓTHY GÉZA

Teljes szövegű keresés

GYIMÓTHY GÉZA
GYIMÓTHY GÉZA (FKGP): Köszönöm a szót. Azt megnyugvással hallgattam, államtitkár úr, hogy a rendőrségnek átadták nyomozásra az ügyet, és majd később tájékoztat, mint interpelláló képviselőt.
Azt viszont nem, hogy közel egy éve húzódik az ügy, és azt a 80 hallgatót, ha megkérdeznék, neki nyilván más lenne a véleménye, mint önnek, hogy jó szociális helyzetben vannak. Kérem, a vidéki, falusi lakosság és a gyermekeik egyáltalán nincsenek jó viszonyban, és akik nem kapnak kollégiumi elhelyezést, azoknak legtöbbnyire abba kell hagynia az egyetemi tanulmányaikat.
Ön lehet, hogy olyan embereket ismer, és lehet, hogy Svájcban jár, ahol más a szociális helyzetük, de itt, Magyarországon más.
Másodszor: Fölmerül a "kis" Tocsik-ügy, hisz' itt sikerdíjjal történt az a szerződés, ahogy az egyetem eladta, próbálta eladni a Castor Kft.-nek. 500 ezer forintot fizetett az egyetem azért a szerződésért, melyet egy olyan ügyvédi iroda – erről ön is tudott, hisz' az újságok megírták –, 500 ezer forintot fizetett ki az egyetem azért a szerződésért, ami rossz lett – amit ön is elismert: semmis, hisz' önök fordultak a rendőrséghez –, ahol összefonódás, személyi összefonódás volt, hisz' az egyetem főtitkárának a felesége abban az ügyvédi irodában van, mely megcsinálta ezt a szerződést.
Közben az egyetemnek két fizetett jogásza, jogi kara... Tehát megvolt a lehetősége, hogy a saját berkeken belül csinálták volna meg ezt a szerződést. Viszont itt fölmerül, tisztelt államtitkár úr, az önök, azaz a felügyeleti szerv, a Művelődési Minisztérium felelőssége.
Miért nem intézkedtek? Miért kellett várni mondjuk egy interpellációt, miért kellett fél évet, egy évet várni? És sajnos azt kell mondani: amikor a siker többmilliárdos – mondjuk Tocsik-ügyekről, sikerdíjakról beszélünk –, a kis sikerdíjak itt is megvannak, az önök tárcájánál.
Tehát egyébről a felelősség önöket terheli, ezért a válaszát nem tudom elfogadni. És kérem képviselőtársakat, hogy a jövő érdekében ők se fogadják el az ön válaszát! Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok oldalán.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem