AKAR LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

AKAR LÁSZLÓ
AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Varga képviselő úr felvetésében egy nagyon komoly csúsztatás volt.
Tudniillik a miniszterelnök úr a következő esztendőről beszélt teljesen világosan, és ezt nem lehet cáfolni az erre az évre vonatkozó statisztikai hivatal különböző jelentéseivel. Tehát másról szólt a megállapítás, mint amit ő részben itt kifogásolt. A miniszterelnök úr ugyanazt mondta, amiről itt a költségvetési vita keretében, azt hiszem, 33 órát vitatkoztunk, tehát hogy hogyan fog kinézni a jövő évi gazdaságpolitikai térkép, és ott is azt mondta, ami itt is minden anyagunkban világosan szerepel, és amiről itt hosszan elbeszélgettünk, hogy jövőre igenis már nem lesz fogyasztáscsökkenés, nem lesz reálbércsökkenés, nem lesz reáljövedelem-csökkenés. (Dr. Pusztai Erzsébet: Az egészségügyben biztos, hogy lesz.)
Na most, a dolog a mindennapi élet nyelvén is világosan követhető, hiszen 19,5 százalékos nyugdíjemelés lesz január 1-jén, hiszen 17 százalék körüli béremelés lesz a köztisztviselőknek január 1-jén, a mostani javaslat szerint nagy valószínűséggel február 1-jén jön a közalkalmazottak új bértáblája, ami bértáblaszinten 21-22 százalék, tényleges kifizetés szinten valahol 17 százalékos növekedést fog jelenteni.
Májusban be fog következni a családi pótlék emelése, tehát világosan lehet látni, hogy például a közszférában és valószínűleg a privát gazdaságban is a jövedelmek alakulása az valóban elég jelentős dinamikát fog mutatni. Na most, ha 18 százalék inflációs folyamatot prognosztizálunk, akkor ez szinten maradó, sőt, egyes esetekben statisztikailag még egy picit emelkedő szintet is jelent. Erről beszélünk, hogy ez az, ami '97-re, mint gazdaságpolitikai program, a költségvetés alapját képezi, és ez egy teljesen más helyzet, mint ami '96-ban bekövetkezett. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem