BAUER TAMÁS

Teljes szövegű keresés

BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Ritkán adatik meg nekem, hogy egy 40 perces Fideszes felszólalásból 39 és fél perccel messzemenően egyet tudok érteni, és ennek nagyon örülök is. A fél percre csak azért kell visszatérnem, mert való igaz, hogy tegnap napirend előtt kénytelen voltan Németh Zsolt napirend előtti hozzászólásához kapcsolódva tenni egy bizonyos utalást.
(13.40)
De nem tettem volna ezt az utalást, ha a szóban forgó alkotmányjogász kolléga csak abban a kérdésben vetett volna föl sajátos álláspontot, hogy legyen alkotmánybírósági helyett legfelsőbb bírósági alkotmánybíráskodás Magyarországon. Akkor a dolognak nem lenne jelentősége. A szóban forgó alkotmányjogász azonban az alkotmányos berendezkedésnek egy sor összefüggő kérdésében képviselt az elmúlt hónapok közéletében olyan álláspontot – gondoljunk csak arra, hogy erős elnöki rendszer gondolatát vetette fel, gondoljunk arra, hogy a politika és a köztisztviselői szféra elválasztásának vagy összefonódásának valami egészen új megoldását vetette fel –, na most ezek a gondolatok tulajdonképpen egy egész rendszerbe látszanak összeállni, amely hát valami egészen más politikai berendezkedést jelentene, mint az, ami 1989. óta Magyarországon fennáll és aminek a megerősítésében – gondolom – Trombitás Zoltánnal egyetértünk.
Ebben az összefüggésben van valami sajátos csengése annak, hogy egy ilyen alkotmányjogász kollégát javasolt alkotmánybírónak az a Fidesz, amelynek egyébként itt ebben a vitában kifejtett, az alkotmánnyal kapcsolatos felfogásával csak egyetérteni tudunk. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem