DR. BALSAI ISTVÁN
DR. BALSAI ISTVÁN
DR. BALSAI ISTVÁN (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Örülök annak, hogy az imént Bauer képviselőtársam egyetértett a Fidesz-Magyar Polgári Párt szónokának azon véleményével, amelyet általában kifejtett az alkotmány koncepcióját illetően. Vagyis annak a legfontosabb elemével is nyilvánvalóan egyetértett, amely a Magyar Demokrata Fórumhoz hasonlóan aggályosnak tartja azt, hogy a választási rendszerrel kapcsolatos – egyébként kötelező – rendelkezést tartalmazó megállapodás, a koncepciónak ez a része nem került kitöltésre.
Ezek szerint itt a mai napon nagy egyetértésnek lehetünk majd tanúi, hiszen mind a Szabad Demokraták Szövetsége, mind a Fidesz-Magyar Polgári Párt egyetért a Magyar Demokrata Fórummal, aki ezt ismételten beadott módosító indítványában teszi szóvá.
Helyesebb lett volna, és talán szerencsésebb lett volna, hogyha mind az SZDSZ, mind pedig a Fidesz módosító indítványokkal vagy legalábbis valamilyen formájú tartalommal igyekszik kitölteni azt a hiányt, amelyet ezek szerint ők is érzékelnek – az előttem felszólaló Trombitás képviselőtársam részletesen kifejtette. Én azon az állásponton vagyok, hogy az alkotmány vitája, annak kiemelt jelentősége sem indokolhatja azt, hogy önmagunkat ismételgessük, azzal viszont nem tudnánk egyetérteni, hogyha itt a múlt héten már elhangzottakat újra ismételnénk. Mégis ennek a kérdésnek azért időt kell szentelni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban az a helyzet most, 1996. november végén, hogy nagyon sok mozgási lehetősége ennek a választási rendszerrel kapcsolatos, kötelezően előírt tartalmi kitöltésre vonatkozó rendelkezésnek nem nagyon van, ha abban gondolkodna bármelyik párt is, hogy valamilyen új elemet kellene a jelenleg hatályos választási rendszerrel szemben az új alkotmánynak tartalmaznia.
Hiszen miről is van szó? Azt hiszem, hogy kimondatlanul is – ahogy ezt Salamon képviselőtársam az imént kifejtette – szó sem lehet arról – de ki is mondották ezt a pártok, és éppen a kormánykoalíció pártjainak alkotmányozással is foglalkozó képviselői mondták ezt ki –, hogy természetesen a választások előtti évben már az nem fordulhat elő, hogy mondjuk ne vegyes rendszerű legyen a választás 1998-ban, vagy mondjuk ne legyen két forduló, vagy mondjuk ne öt százalék körül legyen a parlamenti küszöb, vagy mondjuk a választókerületek nagyjából ne ugyanazon az elven alapuljanak, mint 1990-ben és '94-ben, vagy éppen az egyéni és listás képviselők aránya a jelenlegihez képest másként kerüljön rögzítésre, vagyis megváltozzon akár a parlamenti képviselők száma, akár a parlamenti képviselők adott számán belül az az arány, amelyet most már két választás az ország lakossága által elfogadott módon verifikált.
Tisztelt Képviselőtársaim! 1996. november végén tehát azt kell kimondanunk, és a Magyar Demokrata Fórum azért ragaszkodik – mint nagyon fontos módosításához – annak rögzítéséhez, hogy most már nincsen másra mód, mint a jelenleg hatályos választási rendszer alapvető elemeinek az alkotmányban való kimondására. Mivel tudjuk ezt igazolni? Hát először is azzal, hogy tartalmazza ez a koncepció, amelyet támogattak a kormánypártok, eddig támogatott valamennyi ellenzéki párt is, egy kivételével, hogy ezt meg kell oldani. Türelmetlenül vártuk, vérmérséklettől függetlenül, hogy vajon sor kerül-e 1996. november végéig, az eredeti határidő lejártáig annak a hatpárti, majd később hétpártinak is nevezett albizottsági tárgyalássorozatnak a végén, amelyet a kormány kezdeményezésére és segítségével a választással kapcsolatos lehetséges továbblépéseket illetően folytatni kellett volna.
Ez a határidő – gondolom, holnaputánig már nem történik semmilyen lépés – eredménytelenül telt el. Ugyanakkor természetesen a kérdést továbbra is meg kell oldani, hiszen az alkotmány elfogadandó koncepciója azt tartalmazza, hogy erről a szövegben majd rendelkezni kell, legkésőbb a szövegben. Tehát ebből következik, hogy két lehetőséggel számolhatunk. Vagy egy, az alkotmány többi részétől független, a jelenlegi választási rendszertől eltérő olyan rendelkezéseket építene be egy konszenzuson alapuló megoldás az új alkotmányba, az új alkotmány szövegtervezetébe, ami ellentétes lenne a jelenleg hatályos választási rendszer elemeivel.
(13.50)
Ez természetesen nem léphetne hatályba, hiszen azért azt nem gondolják tisztelt képviselőtársaim, a kormánypárti képviselőkre gondolok elsősorban, akiknek háza tájáról újabb és újabb ötletek jönnek itt az egyfordulós választásokra és az arányosabbá tett választási rendszerre vonatkozóan, hogy a közvélemény nem fogja szembesíteni majd őket azokkal a nyilatkozataikkal, amelyek arra vonatkoztak, hogy nem lehet a választásokat megelőző évben olyan választójogi módosítást eredményezni, ami pártpolitikai szempontok alapján mondjuk megkönnyítené a kormánypárti egyéni képviselői helyekért mandátumot szerzett és újrainduló, választásokon újra szerepelni kívánó képviselői jelöltek számát. Remélem, nem erre gondolnak. Tehát akkor egy olyan része is lenne – rázza is a fejét nemlegesen Bauer képviselőtársam... Tehát akkor nem erről van szó. Akkor majd meg kell nyilván cáfolni a szocialisták frakcióvezetőjének és másoknak azokat a nyilatkozataikat, amelyeket vagy tévesen idéztek, vagy helyesen ők mondtak. A múlt heti sajtóból érzékelhettük, hogy itt bizony olyan változtatásokról van szó, amelyek az 1998-as választásokat érintenék. De hogyha nem erről van szó, akkor nyugodtak vagyunk.
Vagy pedig, és ez a lényeg, és ez a logikus és követendő álláspont, igazat kell adni a Magyar Demokrata Fórum álláspontjának, amely, ismételten a múlt héten benyújtott módosító javaslatával, fontos – azt mondhatnám, a támogatást is magában foglalóan, mármint a mi támogatásunkat érintően is fontos – elemnek tekinti, hogy a jelenleg hatályos választási rendszer szabályai kerüljenek valamilyen sűrített formában... – elismerem, nem könnyű feladat megoldani, de mindenképpen valahogy ahhoz hasonlóan, ahogy azt a módosításunk tartalmazza –, tehát az alkotmány rendelkezzen arról, hogy a vegyes rendszer egyúttal az egyéni és listás képviselők számarányát illetően nagyjából kiegyenlített rendszerű legyen.
Természetesen kétfordulós a választási rendszer, hiszen ez egy lényeges eleme. Természetesen van érvényességi és eredményességi küszöb, és természetesen van a parlamentbe jutásnak is egy ismert alsó határa, és a választókerületek nagyjából egymással azonos feltételeket teremtsenek mind a képviselői jelöltek, mind pedig a választópolgárok, a képviseltek számára, és ne fordulhasson elő az, amit az imént ecsetelt Trombitás képviselőtársam, aki egy Baranya megyei példával vetette össze Budapest XXI. kerületének a példáját. De mi már akkor, 1990-ben, amikor ezek a tárgyalások a jelenlegi házelnök, Gál Zoltán akkori belügyi államtitkár vezetésével arról folytak, hogy melyik választókerület Budapesten mekkora legyen, mi is szóvá tettük azt, hogy mégis furcsa az, hogy Budapest azonos lélekszámú, területileg egyébként kisebb kerületében, Csepelen kettő darab országgyűlési választókerületet alakítanak ki, míg a területileg kétszer akkora, de talán két és félszer akkora, lélekszámra is nagyobb budapesti XII. kerületben pedig egy országgyűlési képviselői kerületet alakítanak ki. Mi ezt akkor szóvá tettük. Aggodalmunk egyébként fölöslegesnek bizonyult, mert a Magyar Demokrata Fórum mind a két ízben meg tudta nyerni a XII. kerület választását. Lehet, hogy természetesen a csepeli két választókerületre vonatkozó elképzelés igazolható volt azzal, hogy itt a Magyar Demokrata Fórum nem tudott mind a két alkalommal mind a négy mandátumhoz hozzájutni.
A választókerületek egymással kapcsolatos lényeges eltérését illetően, amennyiben ez lehetséges, természetesen készek vagyunk a rendelkezésre álló idő figyelembevételével is a tárgyalásokra, és az érdemi megoldásban konstruktívan együtt kívánunk működni, ha van ilyen szándék. Azt kell azonban mondanom azoknak a vérszegény tárgyalásoknak a konklúziójaként, amely a választójogi reformra vonatkozó elképzeléseket egyáltalán tükrözheti és jellemezheti, hogy nem látunk semmilyen komoly és velünk közölt komoly szándékot. Hallunk azonban, elsősorban sajtóból és nem hivatalos forrásból eredő híreket és információkat, hogy mégis kívánnak valamit tenni. És nagyon gyakran elhangzik ez az arányosabbá tételi szándék, illetőleg annak a veszélynek az elhárítása, amely a magyar választási rendszerből következhet, hogy a választásokon relatíve jól szereplő párt esetében a parlamenti mandátumok száma lényegesen több, mint a választásokon a relatív győzelmet jelentő szavazatmennyiségből egyébként következne.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tehát még egyszer, újra ki kell jelentenünk, talán nem fölöslegesen, hogy a Magyar Demokrata Fórum a választási rendszerrel kapcsolatos szabályozatlanságot az alkotmány tekintetében olyan kérdésnek tekinti, amelyet a megoldatlanság esetén nem tudna támogatni az egész alkotmányt illetően sem. Azt hiszem, hogy ezzel nem állunk most már egyedül. Ha jól értettem a mai szavakból, a Fidesz-Magyar Polgári Párt is ezen az állásponton van, és ha ezek szerint támogatja a Szabad Demokraták Szövetsége, bár Bauer képviselőtársam nem szokott részt venni az alkotmány-előkészítő bizottság munkájában (Bauer Tamás széttárja a karját.), de természetesen ez nem von le a jognyilatkozatának a lényegéből.
(14.00)
(A jegyzői széket dr. Trombitás Zoltán fogaelja el.)
Hogy miért nincsen szakmai oka, az nagyon világos, és nagyon sokszor megfogalmazódott, ugyanis ez a mostani konstrukció, ami a Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének megválasztását a parlamenti képviselőkre bízza, ugyanakkor a képviselők előtt interpellálhatóvá és kérdések címzettjévé teheti a kizárólag jogi szereplőt egyébként – és pártoktól független és semleges jogi szereplőt – megtestesítő személyt, ez, azt hiszem, szakmailag egészen őszintén mondom: valóban elfogadhatatlan.
Egyetértünk mind a legfőbb ügyésszel, mind pedig azokkal, akik oly sokszor hangoztatják hat év óta, hogy ez egy szerencsétlen megoldás, tisztelt képviselőtársaim, hogy a politikai érdekek választójogi rendelkezéseken keresztül itt érvényesülő szempontjai alapján ide ráncigálják a legfőbb ügyészt akármilyen konkrét büntetőügyben, hogy kérdést vagy interpellációt tegyenek fel.
Aki köteles megjelenni, és legjobb tudása szerint nyilvánvalóan szakmai választ adni vagy nem adni arra való hivatkozással, hogy az ügyben a büntetőeljárási elvek és konkrét rendelkezések nem teszik lehetővé az ügy akkori stádiumában azt a választ megadni, amelyet egyébként máshol, más időpontban meg kell adni, vagy amelyet a büntetőeljárásban részt vevő sértett, vádlott, gyanúsított, védő és mások megkaphatnak, és amihez hozzáférhetnek. Ennek semmi értelme nincsen, leginkább a legtöbb érvet ezzel kapcsolatban maga dr. Györgyi Kálmán legfőbb ügyész szokott felhozni, széles körben ismert.
Érthetetlen, hogy ennek ellenére ezt a konstrukciót, ezt az 1952-ben bevezetett konstrukciót, a Magyar Szocialista Párt változatlanul – egyedül maradva ezen a porondon ennek az álláspontnak a védelmével –, változatlanul fenn kívánja tartani.
Természetesen nem az a megoldás, amelyet időnként zárójelesen lehet olvasni, hogy akkor szűnjön meg a Magyar Köztársaság ügyészének interpellálhatósága, ugyan válassza meg a parlament, ne legyen sehová se felelős, és ezért szűnjön meg – a Legfelsőbb Bíróság elnökéhez vagy akár az Alkotmánybíróság tagjaihoz vagy elnökéhez hasonlóan –, szűnjön meg az a lehetőség, hogy a parlament ezt a minimális felelősségi alakzatot is vele szemben érvényesítse.
Természetesen nem ez a megoldás, nehogy valaki azt válaszolja majd egy ilyen vitában, ami ezek szerint újra majd fel fog nyilván lángolni a jövő héten vagy akár már holnap, amikor a módosító indítványok elbírálásával kapcsolatban a bizottságban véleményt kell majd mondani, hogy rendben van, akkor töröljük az alkotmányból a legfőbb ügyész megjelenési és válaszadási kötelezettségét.
Tehát hangsúlyozom, nem erre gondolunk, hanem arra gondolunk, amely Magyarországon nagyon hosszú időn keresztül nem nagy többséggel meghozott parlamenti döntés alapján, de mégis közel 100 éven keresztül működött, és soha politikai, komoly ellenérzést nem kiváltó módon működött, ami a Magyar Királyi, majd később Magyar Államügyészségnek a vezetőjét a kormány magas rangú, de az igazságügy-miniszter felügyelete alatt működő igazságszolgáltatási tényezőjévé tette. Egyúttal az egyetlen lehetőséget biztosítva a végrehajtó hatalomnak ahhoz, hogy hozzáférjen a bíróságokhoz.
Nem szükséges hangsúlyoznom – tisztelt képviselőtársaim és tisztelt mindazok, akik ezeket a vitákat figyelemmel kísérik a nyilvánosság útján –, hogy akkor, amikor a kormány defenzívában van, mint napjainkban, miniszterei útján, rendőrkapitányai útján és így tovább; tehát minden a kormányzati működés csomópontjait illető pozíciót betöltő személyek útján, ezzel az iszonyatos módon megromlott közbiztonsággal szemben a kormánynak lényegében nincsenek eszközei. Hiába állít fel a miniszterelnök hétről hétre újabb és újabb hivatalokat, hiába próbál újabb és újabb erőforrásokat találni – harmincnál több most már a feketegazdasággal és a korrupcióval és a közbiztonság fokozódó romlásával összefüggésben valamilyen kompetenciával rendelkező kormányzati szereplő száma –, ha a legfontosabb tényező hiányzik, a kormány felügyelete alatt működő, Magyarországon egyedül vádat emelni jogosult személy, az ügyész.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nem lehet addig valójában jogilag lelkiismeretfurdalás nélkül bírálni a kormányt a bűnözés miatt, a közbiztonság megromlásáért, amíg a kormánynak nincsen eszköze bírósághoz fordulni. Ez nagyon egyszerű, ezen nem is nagyon érdemes vitatkozni, és nem kell messzire menni, minden országban, amely Magyarországgal határos, és jogállamnak hívja magát, akár csak a legutóbbi időkben is lépett a jogállamiság új fejezetét jelentő állami lét formájába, ezt a megoldást alkalmazzák.
Ne higgyék el, tisztelt képviselőtársaim – és különösen a nagyobbik kormánypárt tisztelt képviselőihez szólok most –, hogy igazak azok az érvek, amelyek ennek a megoldásnak a támogatása esetén valamilyen politikai jobbágyságba és függőségbe süllyesztenék az ügyészt, hiszen természetesen az alárendeltség módozatait és tartalmát illetően a legszélesebb cselekvési szabadsága van az ügyészi törvényben és más fontos jogszabályokban a hatáskörüket rövidíteni.
Természetesen nem arról van szó, mint erről sehol nincsen szó, hogy az ügyeket elvonja a kormány ezen az úton a bíróság elől, és ne kerüljenek oda az ügyek, vagy a már odakerült ügyeket illetően az ügyész utasítást kapjon a vád elejtésére, ezekről szó sincsen, a fordítottjáról van szó, hogy oda kerüljenek – pozitív irányú utasításadási jogról van szó – az ügyek, ahová valók.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon fontos kérdésről van szó. Nem azért, mert a Magyar Demokrata Fórum 1990-94 közötti tapasztalatai ezt nap mint nap igazolták kormányzati szerepben, higgyék el, ennek a kérdésnek a rossz megoldása az alkotmányozást – még egyszer mondom – zátonyra futtathatja.
Tisztelt Képviselőtársaim! A módosító indítványaink tekintetében azt kell mondanom így utólag is, hogy ezek a módosító indítványok egy töredékét képezik annak a sok, korábban előterjesztett indítványnak, amelyek közül igen sokat akceptált a bizottság, elfogadott, és az újólag megkezdett tárgyalások során is voltak olyan elképzeléseink, amelyek elismerésre és elfogadásra találtak.
Mégis, bár a számszerűség alapján azt mondhatom, hogy az MDF sok indítványát – talán többet is, mint a felét – elfogadta a bizottság, beépült a koncepcióba, az önök elé ismételten előterjesztett koncepció is a nyárihoz képest még többet tartalmaz, mégis ez a most már néhány számra szűkült módosító indítvány a lényegét képezi álláspontunknak, és ennek el nem fogadása esetén, azt hiszem, hogy – még egyszer mondom, semmiféle drámai elemet nem szeretnék ehhez hozzáfűzni – nem látjuk sikeresnek az alkotmányozást.
Márpedig nem tudunk egy nem sikeresnek ígérkező vállalkozásban olyan intenzitással részt venni, mint ahogyan azt szeretnénk. Érdekeltek vagyunk és leszünk mindig, az utolsó pillanatig a konszenzus megteremtésében. Ebben a reményben mondjuk el ezeket, talán már nem először.
Tisztelt Országgyűlés! Végezetül egy dologra szeretnék még hivatkozni, szintén előterjesztett indítványaink egyik lényeges elemét képezi az az indítvány, amelyet legújabb tapasztalataink indukáltak, és ismételten előterjesztendőnek tartanak. Arról az indítványról van szó, amelyet már korábban is előterjesztettünk, aztán mások indítványai elgyengített formájában valahogy szublimálódtak, és a koncepció tartalmazott egyfajta megoldást; itt a vallásszabadság és a lelkiismereti szabadság kérdéskörére utalok, mint alapvető emberi jogra.
És akkor a nyáron előterjesztett és önök által leszavazott koncepció tartalmazott egy megoldást, majd ezt követően – ez sem került megszavazásra – úgy gondoljuk, hogy a történések különösen a felsőoktatási törvény módosítása és mindazok a vészjelzések és jajkiáltások és segélykiáltások formájában hozzánk és nyilván önökhöz is elérőjelzések, amelyek a történelmi egyházak, elsősorban a történelmi egyházak részéről fenntartott és a társadalom egészének érdekét szolgáló közművelődési és oktatási intézmények finanszírozásának, egyáltalán az oda pályázó és ott tanuló diákok esélyegyenlőségének a megbontását és a megkérdőjelezését jelentik.
Ezek most már nem teszik nélkülözhetővé annak az elvnek a rögzítését, amely többlet a koncepcióhoz képest, és nem elégedünk meg azzal, amíg jelenleg bele van írva, hogy joga van természetesen mindenkinek a hit tanulásához, meg a hit tanításához, egyébként pedig az államot az egyháztól el kell választani.
(14.10)
Ilyet lényegében betű szerint tartalmaz a hatályos alkotmány is, vagy ki lehet olvasni akár az alkotmányból értelmezéssel; akár pedig közismert Magyarországon. Ez nem forog veszélyben. Eziránt senkinek nincsen kétsége, hogy joga van a hitét gyakorolni az erre szolgáló intézményekben és joga van azt tanítani, hirdetni, emiatt bántódás nem érheti. Ezen azonban túl kívánunk lépni, mint ahogy túlléptünk annak idején, 1992-ben, akkor, amikor megteremtettük annak lehetőségét, hogy azok az intézmények, amelyek a társadalom érdekében kívánnak sok évszázados szerepet vállalni és ezt újraéleszteni, azok jussanak hozzá, mondjuk, az ingatlanokhoz. Most erre nem térek itt ki, hiszen a mai napirend nem ezt érinti. De azt igenis érinti, tisztelt képviselőtársaim, még egyszer hivatkozom a nagyszámú kérdőjelre, a Magyar Katolikus Püspöki Kar – és nem római katolikus, ahogy ezt állandóan idézik, hanem Magyar Katolikus Püspöki Kar – legutóbbi nyilatkozataira az egyszázalékos üggyel kapcsolatban, hogy nem jól mennek a dolgok. Egyáltalán nem úgy történik a kormánnyal kapcsolatos megállapodások terén az ügyek menete, ahogyan az elvárható lenne. Természetesen ugyanezt elmondhatná nyilván a református egyház is, ugyanezt elmondhatná az evangélikus egyház és más történelmi mértékben – és léptékben szerepet játszó, iskolafenntartó és egészségügyi intézményeket fenntartó, ennek a teljes skáláját üzemeltető egyházakról beszélek. Ezért az a véleményünk, hogy nem hiányozhat az alkotmány koncepciójából és a szövegéből a továbbiakban az, hogy a vallásszabadság érdekében deklarált lelkiismereti és vallásszabadság klasszikus megfogalmazásán túlmenően legyen kinyilvánítva, hogy a tanulás és az oktatás, az egészségügy és a szociális ellátás intézményrendszerében megfelelő, azonos feltételek biztosítására és fejlődésére kell már az alkotmányban figyelmeztetni mindenkit, aki az alkotmány alapján illetékes lesz hosszú időn keresztül ezeknek az ügyeknek az intézésére.
Tisztelt Képviselőtársaim! Igyekeztem nem ismételve álláspontunkat, hanem annak új elemeit és fontosnak vélt elemeit hangoztatva az általános vitában ezzel a hozzászólással rögzíteni a Magyar Demokrata Fórum álláspontját. Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)
