DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS

Teljes szövegű keresés

DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS
DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én mint képviselő, nagyon tisztelem az alkotmány-előkészítő bizottságot, és mint ember nagyon tisztelem Mécs Imrét, de én fölhívnám arra a figyelmet, hogy az ő hozzászólása mögött szerintem az az aggodalom és az a mások által is osztott kétely húzódik meg, hogy nagyjából, néhány frakció kivételével, már egyetértés van abban, hogy a köztársasági elnök pozíciójában radikális változás ne következzen be. De én, a magam kevés szakmai tapasztalata alapján, jómagam is úgy látom, hogy mindenesetre még további megfontolás tárgyát kell hogy képezze, hogy rendkívüli állapot esetén a köztársasági elnöknek az erejét tovább csökkentsük-e.
Én azt gondolom, hogy a világ tapasztalatai többnyire azt mutatják, hogy rendkívüli helyzetben az ország köztársasági elnökének némileg inkább növelni kell a szerepét az ilyen eljárásokban, és ezért én ezt a fajta... – és nem Lukasenkóról beszélek. Én azt gondolom, hogy Mécs Imre felszólalásában ezekre az elemekre kellene a vitában hangsúlyt helyezni, nem pedig az alkotmány-előkészítő bizottság és a honvédelmi bizottság közötti vitára. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártiak oldalán.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem