DR. SALAMON LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ (független): Tisztelt Elnök Úr! Géczi József képviselőtársam észrevételével kapcsolatosan szeretném a következőket elmondani. A koncepció változatlanul átveszi a hatályos alkotmánynak a köztársasági elnök szerepére vonatkozó részét, és szó szerint beépíti a mostani, 29. § (1) bekezdése, ami így szól: "A köztársasági elnök kifejezi a nemzet egységét és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett."
Ez a köztársasági elnök szerepe, és nem több. Azontúl külön átveszi a koncepció azt is, hogy a köztársasági elnök bármilyen rendelkezéséhez, intézkedéséhez, egy nagyon szűk kört kivéve, a kormány felelősségvállalása szükséges, tehát a köztársasági elnök politikailag felelősséggel nem tartozik, azaz politikai értelemben felelőtlen. Személyét sérthetetlennek nyilvánítja az alkotmány. Ezzel a konstrukcióval szemben összeegyeztethetetlen az, hogy rendkívüli állapot esetén egy olyan testület szavazati joggal bíró tagja legyen a politikai felelősséget nem viselő személy, mint ahogy azt a hatályos alkotmány másképp megoldani akarja, egy olyan szervezetnek, amely gyakorlatilag igen széles felhatalmazással rendelkezne rendkívüli állapot esetén. Ez teljesen idegen és elfogadhatatlan elem, és ez nem tartható fenn az új koncepció szabályozásában.
Tehát itt nem hatáskör-elvonásról van szó, hanem egy olyan megoldásnak a kiküszöböléséről, ami szemben áll az alkotmány egészének a szellemével. Egyébként a koncepcióban az, hogy a köztársasági elnök a Honvédelmi Tanácsban ott van, tanácskozási joggal részt vesz, ezt a koncepció átveszi vagy megoldja, ezt fenntartja, de szavazati jogot és ilyenformán politikai felelősséget nem ruház rá, és nem is ruházhat, mert az abszolút helytelen és hibás megoldás lenne.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem