DR. TROMBITÁS ZOLTÁN
DR. TROMBITÁS ZOLTÁN
DR. TROMBITÁS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. tisztelt Ház! Megpróbálom röviden összefoglalni a Fidesz-Magyar Polgári Párt véleményét a megalkotott koncepcióval, az új alkotmány koncepciójával kapcsolatban.
Azonban nemcsak magáról a koncepcióról, hanem az alkotmány-előkészítő bizottság és ezen belül a Fidesz delegációja előtt álló lehetőségekről is kívánok beszélni. Megpróbálom röviden áttekinteni a magyar hagyományokból fakadó megoldási lehetőségeket, a nemzetközi gyakorlat legalább felvillanásszerű összehasonlítási lehetőségeit és esetleg egy alkotmányértelmezést is, ami kihathat a magyar alkotmánnyal kapcsolatos kérdéskörökre. A viták kereszttüzében állt a koncepciónk, és emiatt természetesen érdemes áttekinteni a nemzetközi példákat a magyar megoldási javaslattal összevetve.
Az elkészült alkotmánykoncepció igen részletes, 32 oldal terjedelmű, ami, azt gondolom, hogy egyes részeiben – ilyenek például az emberi jogok és az állampolgári jogoknak a helyzete – szinte már normaszövegszerűen lefekteti azokat az alapelveket és pontokat, amit mi az új alkotmányba szeretnénk bevinni. És úgy gondolom, hogy például ez a része az alkotmánykoncepciónak egy komoly előrelépés a jelenlegi alkotmányhoz képest, amely megteremti egyúttal nemcsak a jogoknak a deklarálási lehetőségét, hanem azok érvényesülési lehetőségét és a garanciális lehetőségeket is.
Vannak természetesen olyan részei is a normaszövegnek, amelyek ennél lazábban fogalmaznak. Sok helyütt azonban nem lesz valószínűleg nehéz a pontos szöveg megfogalmazása, már talán azért sem, mert ezen pontok jelentős részben olyan helyen fordulnak elő, amelyek a jelenlegi alkotmányon nem vagy alig kívánnak csak változtatni, tehát tulajdonképpen a jelenlegi szövegnek a hozzáidomításáról van szó az új koncepcióhoz.
Van azonban néhány pont, ahol még üres ez a koncepció. Három ilyen pontra gondolok. És bár a Fidesz-Magyar Polgári Párt támogatja ezt a koncepciót, azt jeleztük és jelezni kívánjuk, hogy ennek a három pontnak a kitöltése – a normaszöveg megalkotásánál – mindenképpen fontos.
Az egyik ilyen pont a választásokkal foglalkozó fejezet. A másik ilyen pont a népszavazással kapcsolatos, a harmadik pedig tulajdonképpen a közigazgatási rendszer, önkormányzati rendszer, amely nem teljesen kitöltött a mi véleményünk szerint. Ezt mindenképpen rendezni kell majd a normaszöveg megalkotásánál.
Azt gondolom, a közelmúlt néhány politikai eseménye sajnálatosan nem megkerülhető a koncepció vitája során, mert ezek befolyással lehetnek mind a kormányzati oldal, mind az ellenzék egymással szemben tanúsított bizalmára vagy bizalmatlanságára, amelyek majd a szavazáskor – akár az alkotmány-előkészítő bizottságban, akár a plenáris ülésen – befolyásolhatják a végeredményt.
Rátérve konkrétabban a koncepció egyes részeire, és itt talán az első üresebben hagyott résszel kívánok foglalkozni, a választásokkal. Ez a koncepció negyedik, az állammal foglalkozó részének első fejezete, amely foglalkozik a választásokkal, ez a rész a Fidesz erőteljes támogatásával került be a koncepcióba, azonban csak nagyon kevés konkrétumot mond. Mi szeretnénk, hogyha sokkal több konkrét állítást fogalmazna meg – legalább a normaszövegben – az alkotmány.
A bő lére eresztett alkotmányok, tehát a hosszabb, több oldalban megírt alkotmányok többsége részletesebben szabályozza a választások garanciáit és szabályait, de több rövid és szűkszavú alkotmányt, is részletesen belemegy a választások szabályozásába. Tehát azt gondolom, mi sem kerülhetjük meg ezt a kérdést, mindenképpen foglalkoznunk kell majd vele.
Nem véletlen ez, hogy ilyen komoly súlyt igyekszünk fektetni ennek a kérdésnek a megoldására, ugyanis akik választójoggal foglalkoznak, azok tudják azt, hogy ugyanolyan szavazatleadás mellett – különböző választási szisztémák alkalmazásával – a legkülönbözőbb választási végeredmények születhetnek.
Tehát az a megfogalmazás önmagában, amit a koncepció tartalmaz, hogy a vegyes választási rendszer megtartására törekszik az új alkotmány, ez önmagába véve még nem sokat mond, hisz a vegyes választási rendszer nagyon sokféle lehet, nagyon sokféle megoldásokat lehet alkalmazni; kezdve a német rendszertől, amely teljesen arányos képviseletet tud biztosítani, egy egészen más vegyes rendszerig, amelyik még a magyar rendszernél is lényegesen nagyobb torzításokat képes belevinni a rendszerbe – nem biztos, hogy elegendő ez a szűkszavú megfogalmazás.
A jelenlegi alkotmány szerint, és ezt az új koncepció is rögzítené, a minden szavazat egyenlőségének az elvét. Azonban ez ma sem érvényesül. Nem egyenlőek a szavazatok több szempontból sem, egyrészt azért, mert a jelenlegi választójogi törvény szerint a választókerületek, amelyből 176 van Magyarországon – az egyéni választókerületekből –, kormányrendelet rögzíti ezen választókerületeknek a pontos területi kijelölését és székhelyét. A törvény maga csak néhány elvet fogalmaz meg, hogy mit kell figyelembe venni, de igazából komoly kényszerítő eszköz nincs a törvényben megfogalmazottaknak a keresztülvitelére.
Így fordulhat elő, hogy van Magyarországon 80 ezresnél nagyobb lakosságú választókerület, és van olyan, amelyik csak alig haladja meg a 30 ezreset. Ebből nyilvánvalóan az fakad, hogy az ott lakó polgároknak nem egyenlő a választójoguk, és ezt a rendszert természetesen így nem tudjuk támogatni.
(13.00)
Egy példával élve: még 1990-ben az akkori Németh-kormány, amikor rendeletében rögzítette a jelenlegi választókerületeknek a határait, például Csepelen két választókerületet alakított ki, és evvel nagyjából egyforma lakosságú, 70 ezer fölötti lakosságú például Baranyában a mohácsi választókerület, ahol egy választókerület került kialakításra. Itt nyilván a választási földrajznak az alkalmazására került sor.
A rendelet megalkotói abban reménykedhettek, hogy talán Csepelről, ahol kétszer annyit ér a szavazat, mint mondjuk a mohácsi választókerületben, több esély van majd a baloldal jelöltjeinek támogatást szereznie. Ez nem ismeretlen, a világon mindenütt alkalmazzák, hogy hozzak egy példát erre: az Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Legfelsőbb Bírósága megsemmisítette – bocsánat, nem emlékszem, Utah vagy Colorado állam, de az egyik szövetségi állam – választási törvényét azzal az indokkal, hogy a választási törvényben a választókerületek választópolgárainak a létszáma jelentősen eltér egymástól.
És ebben a döntésben rögzítették azt is, hogy az alkotmányban rögzített egyenlő választójog azt jelenti, hogy a választójogosultaknak a lehető legnagyobb mértékben egyező számban kell az egyes választókerületekben lehetőséget biztosítani a szavazásra. Ez az elsődleges és legfontosabb szempont, és minden egyéb szempontot messze ez alá kell rendelni – mondja ki az amerikai legfelsőbb bíróság.
Én azt gondolom, hogy Magyarországon sem ártana ezt figyelembe venni, és a választókerületeknek a kijelölésekor ezt a szempontot elsőként figyelembe venni, és erre akár magában az alkotmányban is legalább egy utaló mondattal a normaszövegben, ott elhelyezve lehetne biztosítékot találni.
A következő kérdéskörről szó volt itt már ma. Az előttem szóló felszólaló az elnökválasztással hosszabban foglalkozott. Néhány szóban talán – a bizottság előtt álló dilemmákat is fölvetve – engedjék meg, hogy ezt a kérdést is megpróbáljam a magunk szempontjából elmondani. Két rész az elnök kérdésével. Az egyik az, hogy Magyarország parlamentáris rendszer vagy pedig egy prezidenciális vagy félprezidenciális rendszer legyen-e, a másik pedig az, hogy az elnök megválasztásának a mikéntje.
A prezidenciális vagy félprezidenciális rendszert a bizottságban valójában egy párt támogatta. A Független Kisgazdapárt terjesztett elő olyan javaslatokat, amely meglehetősen erős elnöki jogosítványokkal kívánta felruházni a köztársasági elnököt. Ugyanakkor szintén a Független Kisgazdapárt volt az, amely más indítványokban – gondolok itt a Szent Koronától kezdve egy sor egyéb indítványra – a magyar hagyományokra hivatkozva próbálta álláspontját alátámasztani.
Azonban azt gondolom, nem lehet egyszerre ugyanazzal az érvvel kétféle álláspontot képviselni. A magyar hagyományok nem az erős köztársasági elnök hagyományát teremtették meg. A magyar rendszer az európai országok többségéhez hasonlóan, túlnyomó többségéhez hasonlóan egy parlamentáris kormányzási formán nyugvó rendszer, nem pedig egy prezidenciális vagy pedig egy félprezidenciális rendszeren nyugszik. Az a kevés hagyományunk, ami van, az gyenge köztársasági elnöki hatalmat jelent az én véleményem szerint. Szívesen meghallgatom az ellenvéleményeket majd később a vitában, akik ezzel ellenkező véleményt mondanak.
Természetesen a monarchiával kapcsolatos és mondjuk az 1400-as években gyakorolt esetleges erős államfői hatalmat nem kívánom összehasonlítani ebből a szempontból, hisz akkor a királynak nyilvánvalóan más hatalma volt, de most ha a köztársasági elnököket tekintjük, akkor azt gondolom, hogy Magyarországon gyenge köztársasági elnöki hatalom volt, amelyet egyébként vagy a parlament, vagy a parlamenthez hasonló szerv – mondjuk Károlyi Mihály esetében – választott.
Nos, érdekes kérdés volt mindig az, és a viták kereszttűzében állt, hogy ezt a gyenge köztársasági elnököt, amiben nagyjából egyetértett az öt parlamenti párt, legalábbis úgy éreztem a bizottsági viták során, hogy maga az elnök jogköre – minimális különbségektől eltekintve – nem volt vitatott a Kisgazdapárt kivételével a többi párt bizottsági tagjai tekintetében, hogy ezt a gyenge köztársasági elnököt milyen módon válassza meg akár a nép, akár a parlament, akár valamilyen más szerv.
A világon elég sokféle megoldást alkalmaznak az elnökválasztás tekintetében. Azt gondolom, hogy abban az esetben, amelyikben Magyarország prezidenciális vagy netán félprezidenciális lenne, mint mondjuk Franciaország vagy Finnország Európában, akkor indokolt lenne mindenképpen a parlamenttől elkülöníteni az így megválasztandó köztársasági elnök procedúráját. Azonban egy gyenge elnök esetében nem feltétlenül célszerű az ilyen választás.
Jellemző példa erre – amit az egyik képviselőtársam mesélt nekem – a bulgáriai elnökválasztásnak a példája, ahol hasonlóan gyenge hatáskörrel van felruházva a bolgár köztársasági elnök, azonban ott közvetlen választással választják meg az elnököt. Nagy gondban csak akkor voltak, amikor az elnökök tv-vitájára került a sor, mert igazán nem nagyon tudták, hogy miről is vitatkozzanak, mivel az elnöknek nincsen jogköre. Tehát senki nem tudott mondani semmit, hogy ő majd mit fog tenni, amikor megválasztják, mert ha egyszer valamire nincsen jogköre, akkor azt nehezen tudja természetesen egy vitában érvényre juttatni.
Nos, ezek a különböző megoldási módszerek, csak felvillantásképpen: közvetlen elnökválasztás a világon elég sok országban érvényesül, ahol erősebb hatalma van természetesen elsősorban az elnöknek, ilyen az egyik forma, hogy egyszerű többséggel választanak elnököt. Ez például több dél-amerikai országban, amelyek ma már demokratizálódtak, valósul meg. Tehát a legtöbb szavazatot kapott jelöltből lesz a köztársaság elnöke, ami előfordulhat, hogy az ország lakosságának jelentős része az elnök ellen voksolt, és mégis belőle lesz az elnök, tehát itt egy vitatható legitimitási kérdés merülhet fel.
A másik elnökválasztási módszer a kétfordulós elnökválasztási szisztéma; tipikus franciaországi példa, több kelet-európai országban is ezt a módszert vették át, ahol a közvetlen elnökválasztásra tért át a lakosság, illetve az ország – elnézést –, itt a második fordulóban a legtöbb két szavazatot kapott jelölt közül lehet választani.
Ezek azonban, világosan bizonyítják pont a kelet-európai példák, hogy egyrészt igen jelentősen megosztják a lakosságot ezek a választások. Ez nem biztos, hogy célszerűnek mutatkozik, ámbár lehetséges út természetesen, és ha gondolunk több kelet-európai ország gyakorlatára, itt mondjuk az orosz gyakorlatra, az orosz elnökválasztásra, az orosz parlament közti – hát nem mindig parlamentáris eszközökkel – megvívott, valóságos megvívott harcokra, vagy az éppen most zajló belorusz vitákra, ahol szintén a közvetlenül választott elnök és a parlament közötti kemény vita zajlik, ezek bennünket arra intenek, hogy nagyon csínján kell bánni a közvetlen elnökválasztással, főleg azokban az országokban, ahol nincs kialakult gyakorlata a demokráciának.
Nemrégiben hallottam éppen azt a példát, hogy noha Angliában a királynőnek megvan az a jogköre, hogy bármikor leválthassa és eltávolíthassa a miniszterelnököt, ez az íratlan angol alkotmányból számára bármikor fakad, de hát ezzel a jogkörével természetesen soha nem él, hisz Anglia meglehetősen hosszú ideje demokratikus hagyományokkal rendelkező ország.
Azonban Pakisztán esetében, ahol az elnöknek egy írott alkotmány rendkívül korlátozott jogköröket ad, ahol viszont a demokrácia nem egy kialakult, hosszú gyakorlatnak mondható, kétszer is előfordult, hogy Benazir Bhutto miniszterelnök leváltása bekövetkezett az elnök által.
Vannak a közvetlen elnökválasztásnak néhány egyéb módozatai is – a lányára gondoltam természetesen, tévedtem, Benazir Bhutto is miniszterelnök volt, őt is leváltották természetesen, ez a harmadik megoldás, és Benazir Bhutto lányára gondoltam, akit kétszer is leváltottak, elnézést a tévesztésért. Ez viszont még inkább erősíti a véleményemet, mert három leváltás is történt ebben az esetben Pakisztánban.
A finn módszer: Finnországban két vokssal rendelkezik a polgár, amikor a félprezidenciális rendszerben megválasztja az elnököt. Az egyik maga az elnökre leadott voks, és ha abszolút többséget szerez valaki, az lesz a köztársaság elnöke, a másik pedig egy elektorra történő szavazás, és egy 300 tagú elektori testület az, amelyik abban az esetben – amennyiben senki nem szerezte meg a lakosság többségének a támogatását – dönt arról, hogy ki legyen a köztársaság elnöke.
(13.10)
De közvetlen választás maga az amerikai rendszer is, ahol 538 elektor dönt az elnök sorsáról. Ez is egy bevezethető szisztéma lehetne Magyarországon. Gondolkodhatott volna róla az alkotmány-előkészítő bizottság, hogy elektorokon keresztül történjen meg a választás, azonban ez nem kavart nagy vitát a bizottság ülésén, nem került szóba, hogy elektori testület válassza meg, ilyen módon megválasztott elektori testület válassza meg az elnököt.
Van egy olyan felemás megoldás is, amit egyes dél-amerikai országokban alkalmaznak, hogy közvetlenül történik az elnökre szóló szavazás az első fordulóban, és amennyiben senki nem szerzi meg az abszolút többséget, abban az esetben a második fordulóban a parlament az első három jelölt közül választ, és közülük kerül ki a köztársaság elnöke.
Van olyan ország, ahol a parlament két háza együttesen választ, Csehország például az új kelet-európai demokráciák közül az ilyen, ahol ez fog majd történni, amikor a következő elnökválasztás megtörténik.
Van olyan, ahol a két ház plusz az önkormányzatok által választott elektorok, mint például Olaszország; van olyan, ahol a képviselőház és a tartományok küldöttei, mint például Németországban; és van olyan, ami Magyarországon is megvalósult, például Szlovákiában vagy Görögországban is, akár Izraelben is ezt a megoldást alkalmazzák, ahol az egykamarás parlament választja a köztársaság elnökét.
Az alkotmány-előkészítő bizottság ülésén a görög megoldás mellett volt egy hosszabb vita. Ezen a hosszabb vitán sok minden elhangzott természetesen. Röviden a görög megoldás azt jelenti, hogy az elnökre az egykamarás, 300 tagú parlament első és második fordulójában az összes képviselőnek 2/3 szavazata szükséges, hogy valakiből elnök legyen, a harmadik fordulón pedig 3/5-e, tehát legalább 180 képviselőnek a támogatása, és ha ez nincs meg, akkor a parlamentet automatikusan feloszlatják, új parlamenti választást kell kiírni, majd újból elnökválasztást kell tartani, ahol az első fordulóban 3/5, a második fordulóban abszolút többség, majd a harmadik fordulóban egyszerű többség szükséges az elnök megválasztásához.
Ez komolyan felmerült a bizottság ülésén, de volt egy erős ellenérv ezzel szemben, hogy abban az esetben, amennyiben a kormánynak nincsen legalább 3/5-del rendelkező többsége a parlamentben, a mindenkori ellenzék felhasználhatja ezt egy új választás kiírására, és végül is ez volt az a pont – bár nekem szimpatikus volt ez a megoldás és a bizottságban helyet foglaló több képviselő számára is szimpatikus volt az a megoldás, hogy valamilyen formában azért, ha egykamarás parlament is választja az elnököt, valamilyen formában próbáljunk nagyobb konszenzuskényszerre tenni a parlamentet, nagyobb konszenzuskényszert kikényszeríteni –, de ez pont az ilyen érvek hatása miatt összeomlott, és ezért tulajdonképpen maradt az a megoldás, ami jelenleg is van Magyarországon. Azzal a csöppnyi változtatással, hogy a jelenlegi alkotmány szerint a köztársasági elnököt a harmadik fordulóban egyszerű többséggel is meg lehet választani, amin annyit szigorít az alkotmánykoncepció, hogy legalább a miniszterelnök megválasztásához szükséges összes képviselő többségének támogatását előírja a köztársasági elnök számára is.
Néhány szóban az Alkotmánybírósággal kapcsolatos kérdéskörökről. Sajnos ez az utóbbi időben jelentős vitatémává vált, és a jelenlegi politikai események fényében ez nehezíti mindenképpen az ellenzéki és a kormányzati oldalnak az együttműködését az alkotmány koncepciójának tárgyalásakor és majd a normaszöveg tárgyalásakor is. Sajnálatosan kialakult az a helyzet, hogy a két alkotmánybíró-jelöltből csak az egyik került megválasztásra, amely talán megváltozik a következő szavazás után, de ebben nem nagyon reménykedünk. Hogy ennek mi lesz a kihatása, az nyilván elválik a későbbiekben.
Igen tisztelt képviselőtársam! Bauer Tamás néhány nappal ezelőtt a szemünkre vetette pont ezzel kapcsolatban, hogy a Fidesz egy olyan alkotmánybíró nevét, jelölt nevét hozta szóba, aki magát az Alkotmánybíróságnak a létét is vitatta. Azt gondolom azonban, hogy nem az alkotmánybíráskodás tényét vitatta az említett szakértő, hanem annak a Magyarországon megvalósuló módját, az Alkotmánybíróság módját.
A világon több ismert rendszer van, most ha nem a chartális alkotmányból vett angol Lordok Házát kivesszük ebből a területből és csak az írott alkotmányokra hivatkozunk, akkor mondjuk a francia megoldás, ahol a 9 tagú alkotmánytanács végzi ezt a tevékenységet, amely tagjait egyszer lehet megválasztani e tisztségre – illetve nem is megválasztják, hanem kinevezik őket, mert hármat a köztársasági elnök, hármat a szenátus elnöke és hármat a képviselőház elnöke nevez ki 9 évre, és tagjai közül az elnököt a köztársasági elnök jelöli ki, és csak előzetes normakontrollt gyakorolhat, és ezt az előzetes normakontrollt köteles megtenni az organikus törvények esetében.
Erről szintén vita volt egyébként a bizottság ülésén, hogy legyenek-e Magyarországon ilyen törvények, de a bizottság végül is ezt a variációt elvetette. Ezek mellett a parlament két házának házszabályai kerülnek kötelezően az alkotmánytanács elé, és a törvények előzetes normakontrollja, amely a köztársasági elnök, a szenátus elnöke, a képviselőház elnöke kérése után jön létre – illetve egy alkotmánymódosítás, a '70-es években hozott alkotmánymódosítás következtében 60 szenátor vagy 60 képviselő is javasolhatja ezt. Ez is egy megoldási javaslat.
A másik, mondjuk, az Amerikából ismert legfelsőbb bírósági alkotmánybíráskodási megoldás, amely egy lehetőség, és a miáltalunk javasolt személy pont ezt a variációt vetette föl Magyarország számára is, hogy talán Magyarországon is ezt az amerikai-féle legfelsőbb bírósági alkotmánybíráskodási gyakorlatot kellene feleleveníteni vagy meghonosítani.
Bár az amerikai legfelsőbb bíróság alkotmányértelmezése és törvénymegsemmisítési gyakorlata nem magából az amerikai alkotmányból fakad, hanem sajátosan magának a legfelsőbb bíróságnak egy döntéséből, amelyet 1803-ban hozott egy per kapcsán, és mivel akkor azt senki sem vitatta – engedjék meg, hogy itt a részletektől megkíméljem önöket –, alakult ki a legfelsőbb bíróságnak ez a jogköre. De sok országban átvették ezt a gyakorlatot, az amerikai országok többségében, Indiában, Japánban s a többi.
Európában általános gyakorlat az alkotmánybíráskodásban külön alkotmánybíróság szerepének a létrehozása. Magyarországon is ez a módszer van jelenleg érvényben, és a jelenlegi koncepció is ezt kívánja megtartani. Evvel egyetértünk.
Vita volt a bizottságban arról, hogy az alkotmánybírák vajon hogyan nyerjék el megbízatásukat. Jelenleg ez az egyetlenegy pont, amely ugyan most pillanatnyilag véletlenszerűen, de konszenzuskényszerre kötelezi az ellenzéket és a kormánypártokat ebben a kérdésben. Ugyanis ahhoz, hogy valaki alkotmánybíróvá váljon, mint tudjuk, mindenki számára szüksége van a jelölőbizottság jelölésére, az alkotmányügyi bizottság támogatására – ez nem kötelező feltétel, ha jól tudom, csak véleményezi – és a parlament összes tagjának 2/3-ának titkos szavazáson leadott támogatására.
A jelenlegi konszenzuskényszer be van építve, hisz a jelölőbizottságban az alkotmány szerint az ellenzéki pártok vannak többségben, ugyanakkor a 2/3 jelenleg a kormányzati többség rendelkezésére áll a parlamentben.
Sajnálatos, hogy nem sikerült az eddigi 2,5 évben ebben a kérdésben konszenzusra jutnia a kormánytöbbségnek és az ellenzéknek. Még örülhetünk, hogy nem egy erősebb prezidenciális rendszer van Magyarországon, mert ha az lenne, akkor még elég sok ilyen probléma elé nézhetnénk, hisz mondjuk az Egyesült Államokban például most Clinton elnöknek már két éve is és a következő két évben is republikánus többségű szenátussal és képviselőházzal kell szembenéznie. Ha ott hasonló konszenzus-problémák merülnének fel, mint Magyarországon, akkor Clinton elnök egy darab minisztert nem tudna kinevezni a saját kormányába, mert a szenátus meg tudná akadályozni. De hát ott természetesen nem ez a helyzet. De mivel Magyarországon sajnos még konkrétan gyakorolgatjuk a demokráciát, azért azt gondolom, ez a jelenlegi szisztéma jobban érvényesülhet.
A parlament szerepéről. A Fidesz megpróbált előterjeszteni még finomabb megoldásokban is olyan javaslatot, hogy épüljön be az alkotmánykoncepcióba egy olyan pont, mely kimondaná azt, hogy a parlament kisebb létszámú és arányosabban megválasztott testület legyen, ezt sajnos azonban a bizottság elvetette. Így nem kerülhet a parlament elé szavazásra.
(13.20)
A bizottság vetette el, természetesen. Az, hogy ki és milyen arányban, minden tekintetben valóban igazat adok Hack Péternek, az SZDSZ nem vetette el ezt a javaslatot, de – ha jól emlékszem – a többi párt ellene volt, és így elvetésre került ez az indítvány, a kisebb és arányosabbat a Szocialista Párt sem támogatta.
A felsőház váltott ki nagy vitát a társadalomban, úgy gondolom, és a koncepció vitája során sokszor visszatért ez, mint ahogy az előttem szóló is hosszasan ecsetelte a felsőház létrehozásának lehetőségét és annak jóságát. Végül is az a négyféle forma, ami közül választhatunk, abban az esetben, ha felsőházat kívánnánk bevezetni Magyarországon, az egyrészt az örökletes vagy kinevezett típusú felsőház, mint ami az Egyesült Királyságban érvényesül; vagy a közvetlenül választott felsőház, mint az Egyesült Államokban vagy Oroszországban; vagy a közvetett módon választott felsőház, mint Hollandiában például vagy Ausztriában; vagy pedig egy korporatív alapon megválasztott második kamara. A közvetlenül és közvetetten választottnak van egy alvariációja, amit jelenleg éppen az új belga alkotmány ismer el a 71 tagú belga szenátus megválasztásakor.
Abban a szerencsében volt részem, hogy még 1990-ben, Bécsben részt vehettem egy konferencián, ahol parlamenti küldöttségünk osztrák, német, francia és amerikai alkotmányjogi és parlamenti szakértőkkel tárgyalt, ahol fölmerült az esetleges későbbi magyarországi felsőház létrehozásának lehetősége is. Érdekes, hogy mind a négy említett országból jövő szakértők ellenezték azt, hogy Magyarországon felsőházat hozzunk létre, nem tartották indokoltnak a létrehozását. S különösen nem tartották indokoltnak azt, hogy bármiféle korporatív alapon létrehozandó felsőházba menjünk bele.
Mint tudjuk, a második világháború előtt több országban megvalósították ezt a korporatív rendszert, azonban nem volt túl jó gyakorlat ez, úgyhogy meg is szüntették őket a második világháború után mindenhol. Egy csökevényes formája fennmaradt Írországban. Erre mondták rá a szakértők, hogyha valamit nem, akkor azt aztán végleg nem szabad bevezetni Magyarországon, mert nagyon rosszul működik. Egyébként az osztrák példában elmondták az osztrák szakértők, hogy 1990-ig az osztrák felsőház mindössze három törvényjavaslatot utasított el, ami a fennállásának harminc-valahány éve alatt nem egy igazán nagy arány. És itt akkor költséghaszon-elemzéseket ha végzünk, akkor talán nem biztos, hogy megéri egy magas fizetéssel, sok apparátussal működő külön házat létrehozni azért, hogy néhány törvényjavaslat esetében azt mondja, hogy ez nem egészen így jó. Amikor megvannak egyébként erre az egyéb garanciák is Magyarországon, hisz' ezt a garanciát például az Alkotmánybíróság vagy a köztársasági elnök számára biztosított vétójog, illetve Alkotmánybírósághoz való fordulás betöltheti ezt a garanciális jelleget, illetve akár még a parlament önmaga is felülvizsgálhatja saját döntéseit, amire szintén számtalan alkalommal került sor Magyarországon. Számtalan – ez túl sok, de több alkalommal került sor Magyarországon az elmúlt hat évben is, hogy saját döntését felülvizsgálta valami módon.
Ugyanakkor azt láthatjuk, hogyha a nemzetközi gyakorlatot vizsgáljuk – mert meg kell néznünk, hogy komolyan megfontoljuk a kérdést, hogy létrehozzuk-e vagy ne hozzuk létre a felsőházat Magyarországon –, hogy mi történik például Európában ebben a kérdésben. Például Svédországban, Finnországban, Dániában, Törökországban megszüntették a felsőházakat, ugyanakkor a diktatúrák után létrejövő új demokráciák – mint például Görögország vagy Portugália – létre sem hozták ezeket a felsőházakat már, eleve egykamarás parlamenteket létesítettek. És Kelet-Európában is van, ahol azt az utat választották, hogy legyen felsőház is – bár például Romániából hallottam azt a szakértői véleményt, hogy talán pont egy átalakulási szisztémában, egy átalakulási rendszerben, ahol nagyon sok törvényt kell megalkotni, a helyi szenátus létrehozása az nem biztos, hogy a legjobb megoldás volt. De voltak más kelet-európai országok – például Szlovákia, Magyarország vagy a balti köztársaságok –, ahol nem hozták létre ezeket a felsőházakat, és anélkül működnek.
Azt mondani, hogy erősíti a demokráciát az, hogy felsőház van, maga ez a tény demokratikusabb, mint ha egykamarás lenne a parlament, akkor ezzel azt mondjuk ki, hogy – mondjuk – Svédország nem demokratikus állam, mert ott egykamarás a parlament, mert megszüntették, vagy Dánia nem az. Én azt gondolom, hogy erről nincsen szó. Én inkább azt hiszem, hogy egy olyan felsőház létrehozása, amely nem választott alapon jön létre, nem a nép által jön létre, nem a nép döntheti el, hogy kik üljenek a törvényhozásban, az teremti meg az antidemokratikus lehetőségeket. A népnek kell dönteni arról, hogy kik hozzák a törvényeket, és még ha egy kétkamarás rendszer mellett is döntene Magyarország – ami, mondjuk, egy lehetőséget felvillantva, bár én nem támogatom ezt a dolgot, de mondjuk egy lehetőség lenne, hogyha az egyéni képviselők mellett egy országos listából állna a képviselőház, és az esetleges felsőház a megyéknek a területi szerepét biztosítaná. Tehát a választópolgárok a megyei listák helyett az Országgyűlésben egy szenátusra szavaznának, és megyénként kerülne a megválasztás, ami esetleg kiegészülhetne nyilván a kisebbségek által megválasztott képviselőkkel vagy a köztársasági elnök által jelölt néhány emberrel. De én azt gondolom, hogy enélkül is meg lehet oldani a problémákat, nincs szükség erre a rendszerre sem. De ha már mindenképpen valamire szükség volna, akkor csakis választott rendszerbe lehet bemenni.
Ugyanakkor az egykamarás rendszernek van jó néhány előnye. Előnye például az, hogy olcsóbb, (Közbeszólás.) előnye az, hogy például gyorsabb a kétkamarás rendszernél. Szerintem azért olcsóbb ez a rendszer – hogy reagáljak egy közbeszólásra, amit a televízióban nem hallani –, azért olcsóbb ez a rendszer, mert egy kétkamarás parlament – szerintem – több tagból áll, mint az egykamarás, mert én azt gondolom, hogy mindenképpen olyan egykamarás parlamentet kell létrehozni, olyan kicsit, hogy e mellé nem kell második házat rendelni, tehát akkor mindenképpen kevesebb tagból kell hogy álljon. Ettől már olcsóbb. Külön szakértői gárda kell, külön üzemeltetni kell, és a megválasztására szintén sok pénzt kell szánni. De nemcsak ebből áll egy második kamarának a belekerülési költsége, hanem ott is megfizeti ezt a választópolgár, hogy a két kamara a törvényhozási procedúrában sokkal lassabban alkotja meg a törvényeket, ami persze kiforrott demokráciában lehet kifejezetten előny is, hogy alaposabban megfontolják a törvényjavaslatokat. Azonban egy olyan országban, mint Magyarország, ahol évente 100 új törvényt kell hozni, és igen sokat módosítani is – az országgyűlési határozatok száma is eléri a 150-et 200-at évente –, egy ilyen országban még, azt gondolom, a második kamara annyira befékezné, annyira lelassítaná ezt a rendszert – főleg akkor, hogyha a második kamara valóságosan gyakorolná esetleges jogait, és gyakorta élne a vétójogával –, hogy ez olyan jelentős plusz költségeket okozhatna, hogy itt lenne az igazi komoly költség, nem magában a kamarának működtetésében.
Néhány pontot villanásszerűen. Az alkotmány megváltoztatása kérdéskörében: szintén vita volt a bizottságban, végül is csak arra az álláspontra tudtunk jutni, hogy az új alkotmány megváltoztatása nehezebb legyen procedurálisan, mint a jelenlegi alkotmányé. Ebben egyetértettünk, de hogy ez valójában miként történjen, abban nem igazán. Végül is három ilyen nagyobb lehetőséget tudok elképzelni.
Az egyik az, hogy a két egymást követő parlamentnek kell az alkotmánymódosítást azonos szövegben elfogadnia. Ez érvényesül például Hollandiában.
Egy másik lehetőség az, hogy az alkotmánymódosítást népszavazás kell hogy kövesse. Vagy ennek lehet egy alváltozata is, hogy bizonyos fontosabb kérdéskörökben kötelező a népszavazást kiírni, amennyiben módosítja a parlament az alkotmányt, azonban más alkotmánymódosítás esetén csak akkor kerülne népszavazásra az ügy, amennyiben azt a választópolgárok aláírásukkal egy bizonyos időn belül kérik a parlamenttől. Ez lehet egyébként egy olyan megoldás, ami biztosítékot adhat arra, hogy az alkotmány ne kerüljön állandó toldozgatásra-foldozgatásra.
A kormány megalakulásáról néhány szót. 1990-ben, amikor létrejött a konstruktív bizalmatlansági indítvány, akkor a Fidesz ezt nem támogatta, és nem is szavaztuk meg az alkotmánymódosítást, pont a konstruktív bizalmatlansági indítvány miatt. Elég sok aggályunk volt vele, ezt nem kívánom itt részletezni, csak egyet kiemelve belőle: a miniszteri felelősségnek a megnyilvánulása gyakorlatilag nem tud érvényesülni. A bizottság sokat rágódott azon, hogy hogyan lehetne mégis érvényesíteni a miniszteri felelősséget úgy, hogy ez nem érvényesülhet, de aztán végül is nem tudtunk semmire jutni vele, a problémával. Egyszerűen el kell fogadni azt a rendszert, hogyha Magyarországon a német konstruktív bizalmatlansági indítvány rendszerét vezetjük be, akkor abból az következik, hogy a miniszterek – bár elvileg felelősek természetesen a parlamentnek –, de gyakorlatban nem felelősek, mert csak a miniszterelnök az, aki politikai felelősséggel tartozik. Ezt tudomásul kell venni, ebből a rendszerből ez fakad. Az én véleményem szerint a konstruktív bizalmatlansági indítvány rendszere egy dologra jó: hogy bebetonozza a kormányt, semmi másra. Erre biztos, hogy jó.
(13.30)
Hisz ha megnézzük három országban, ahol alkalmazzák ezt a rendszert, Spanyolországban, Németországban és Magyarországon, 1982-ben Németországban volt egy példa rá, hogy meg tudtak buktatni egy kormányt, azon kívül ez nem sikerült. Tehát ez rendkívül jó rögzítési pont, de nem feltétlenül előnyös ez a rendszer, hisz ha mondjuk, a társadalomban olyan változások vannak, amelyek indokolttá teszik egy kormánynak a bukását, akkor egy ilyen rendkívül bebetonozott alkotmányos rendszer nem biztos, hogy jót tesz neki, de a Fidesz elfogadta a többi pártnak a döntését, mert a másik öt párt ezt támogatta, és nem kívántunk ez ellen menni. Ha ezt a többiek úgy ítélték meg, hogy ez a legjobb Magyarországnak, ám legyen.
A kormány kinevezésével azonban feltétlenül a jelenlegi rendszeren változtatni kell. A jelenlegi rendszer szerint a köztársasági elnök megbízást ad valakinek kormányalakításra. Az alkotmányban nem rögzített, hogy kinek és hogyan kell megbízást adnia. Ez önmagában még nem baj, mert ezt kialakíthatja a gyakorlat, csak sajnos, Magyarországon még nagy gyakorlat nincs benne. Ha megkapta a megbízást a miniszterelnök, 40 napon belül bizalmat kell kapnia a parlamentben, ugyanis hogyha ő vagy később a parlament által megválasztott más jelölt nem kapja meg a többséget, abban az esetben a köztársasági elnök 40 nap után feloszlathatja a parlamentet. Itt azonban elég sok lyuk van a jelenlegi alkotmányos szabályozásban. Ezt mindenképpen pontosítani kell, hogy kinek, mikor, hogyan és milyen jogosítványai vannak, ki és mikor, hogyan jelölhet, mert elvileg az is előfordulhat, hogy a köztársasági elnök megbízza a legkisebb pártot kormányalakításra, akinek semmi esélye nincs a kormányalakításra, aki 40 napig nem akar kormányt alakítani – vagy nem sikerült a kormányalakítása – a köztársasági elnök feloszlathatja a parlamentet. Ez benne van a jelenlegi rendszerben, tehát ezt jobban kell szabályozni.
Mondjuk, a németek például úgy szabályozzák a rendszert, hogy a szövetségi elnök, a kancellár első kijelölése után, amennyiben az nem kapott abszolút többséget a parlamentben, akkor utána a parlament választhat miniszterelnököt, és amennyiben ez 14 napon belül nem sikerül, akkor a szövetségi elnök egy utolsó választásra hívja fel a parlamentet. Amennyiben valakinek mégis akkor sikerül megszereznie az abszolút többséget, akkor az a személy lesz a kancellár, és ezt kinevezi a szövetségi elnök. Amennyiben azonban nem sikerült ezt senkinek sem megszereznie, csak valaki relatív többséget tudott kapni, akkor a szövetségi elnök eldöntheti azt, hogy ezt a személyt megbízza-e kormányalakítással, ha úgy látja, hogy egy kisebbségi kormány megalakítására és annak fennmaradására van esély; vagy pedig eldöntheti azt, hogy feloszlatja a megválasztott parlamentet és új választásokat ír ki. Valami hasonló megoldásra lenne szükség Magyarországon is.
A bírósági rendszerről röviden annyit: a Fidesz-Magyar Polgári Párt egyetért azzal, hogy négyszintű igazságszolgáltatási rendszer legyen Magyarországon, négyszintű bírósági rendszer legyen Magyarországon. Tehát mint a helyi bíróságok, törvényszékek, ítélőtáblák és a legfelsőbb bíróságok rendszere épüljön ki. Ez azonban nem függ – a megítélésem szerint – teljes mértékben össze azzal, hogy a fellebbezési rendszer automatikusan egyfokozatú vagy kétfokozatú rendszer lehet. Négyfokozatú bíróság mellett is lehet egyfokozatú, akár kétfokozatú fellebbezési rendszert is kialakítani.
A rendkívüli helyzetekkel utoljára az alkotmánykoncepcióban. Ez az a pont, ahol egész alapvető változás van az új alkotmánnyal összefüggésben a régi alkotmánnyal kapcsolatban. A régi alkotmány egy meglehetősen bonyolult rendszert írt le, és azt hiszem, hogy örülhetünk – több okból is örülhetünk – annak, hogy nem került alkalmazásra a rendkívüli helyzet Magyarországon. Az elsőt mindenki értette, gondolom; de a második az, ami az alkotmányos bonyolultságból fakad, hogy van egyszer egy honvédelmi tanács, lehet a parlament honvédelmi bizottsága, a kormányzatnak jogköre, a köztársasági elnöknek jogköre, az Országgyűlésnek speciális jogkörei. Egy teljesen bonyolult viszonyrendszer, amit – megítélésem szerint – nehezen lehetett volna alkalmazni.
Az új rendszer, amiben sikerült megállapodni az alkotmány-előkészítő bizottság ülésén, egy sokkal áttekinthetőbb és jobban alkalmazható, egyszerűbb rendszer a rendkívüli állapotok kezelésére. Ez pedig az, hogy a különböző szervek helyett egy olyan honvédelmi tanácsot hozna létre a parlament, amely nem akkor alakul meg, amikor maga a rendkívüli helyzet bekövetkezik, hanem a parlament megalakulása után – hasonlóan a bizottságaihoz – létrehozza a honvédelmi tanácsot, és ez a honvédelmi tanács ez folyamatosan képben van abból a szempontból, hogy tudja, hogy mit kell akkor tennie, hogyha esetlegesen rendkívüli állapot áll elő Magyarországon, s képes ilyen helyzetekben döntéseket hozni. Megvan az a lehetősége ennek a honvédelmi tanácsnak, hogy abban az esetben, amennyiben a parlament nem tud ülésezni, akkor a parlament szinte összes jogosítványát gyakorolhassa – kivéve néhányat, például nem választhat köztársasági elnököt vagy az alkotmányt nem módosíthatja és a többi, de gyakorolhatja a parlament jogosítványait –, amennyiben azonban egy elhúzódó válsághelyzet van például, ahol a parlament ülésezni tud, akkor természetesen a rendkívüli állapotok kérdéskörében a honvédelmi tanács illetékes, egyéb kérdésekben azonban a parlament ugyanúgy dönthet, mint egy nem rendkívüli helyzetben. Véleményünk szerint ez a modell egy sokkal egyszerűbb, sokkal tisztább és jobb megoldás, mint amit a jelenlegi alkotmány leszögez.
Tisztelt Képviselőtársaim! Befejezésül engedjék meg, hogy annyit mondjak: ezt a koncepciót a Fidesz-Magyar Polgári Párt támogatja. A mi véleményünk szerint ez a koncepció – néhány pont kivételével – megfelelően kiérleltnek tekinthető. Néhány pontot a normaszövegnél még lehet pontosítani, lehet javítani, ezért a Fidesz-Magyar Polgári Párt ezt a koncepciót mindenképpen meg fogja szavazni itt a parlamentben, és ezt támogattuk a bizottsági ülésen is természetesen. Azonban – ezt, befejezésül mindenképpen előre kell hogy mondjam, hogy – azokban a pontokban, amiket ezt beszédemben jeleztem is, mint például a választójogi rendszer, azt elvárjuk a normaszöveg megalkotásánál, hogy ott lényegesen pontosabb szöveg kerüljön megfogalmazásra, és több dologról beszéljünk, több garanciát építsünk be magába az alkotmányba. Legyen az bármilyen választási rendszer, annak az elemeit lényegesen rögzíteni kell. Nagyon szépen köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)
