DR. TROMBITÁS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. TROMBITÁS ZOLTÁN
DR. TROMBITÁS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Pénztártól való távozás után reklamáció nincs. Az alkotmány-előkészítő bizottság nem létezett, amikor a házszabály-módosítást a parlament elfogadta, tehát nem kért magának, nem kérhetett magának semmiféle jogkört. Az alkotmány-előkészítő bizottság a Házszabályból eredendő kötelezettségeit teljesíti, amikor megteszi azokat a javaslatokat, amiket a Házszabály ráró. Ha valakinek nem tetszenek ezek a rendelkezések, azt gondolom, hogy a Házszabály vitájában kellett volna ezt elmondani, vagy nem kellett volna megszavazni a Házszabálynak ezt a módosítását, amit egyébként a honvédelmi bizottság tagjai szerintem döntő többségükben megszavazták, hisz olyan magas szavazati aránnyal ment át, hogyha átnéznénk a jegyzőkönyvet, valószínűleg ez kiderülne belőle.
Tehát én azt gondolom, hogy egyrészt akkor kellett volna szólni. A másik véleményem pedig, engedje meg, hogy az, hogy én láttam a honvédelmi bizottság előző javaslatait. Az én véleményem szerint rosszak, én nem támogattam őket. Az alkotmány-előkészítő bizottság túlnyomó többsége ugyanezen a véleményen volt és nem támogatta őket. Ebből fakad nyilván egy vita közöttünk. Önök szerint pedig jók. Lehet, hogy önöknek van igazuk, lehet, hogy nekünk van igazunk, de speciel ebben az esetben a Házszabály az alkotmány-előkészítő bizottságra helyezi a felelősséget ebben a kérdésben, hogy eldöntse, hogy mi a jó nekünk. Ebben a kérdésben tehát az alkotmány-előkészítő bizottság dönteni fog. Én pedig a magam részéről ragaszkodom ahhoz, hogy az alkotmány-előkészítő bizottság a Házszabálynak megfelelően döntsön el minden kérdést, és azt hiszem, ehhez ragaszkodnunk kell, hisz a demokrácia nemcsak gyakorlati kérdésekből, hanem elvi kérdésekből és procedurális kérdésekből áll, tehát a procedúrák pontos betartása, az a demokrácia egyik alapeleme. Márpedig ehhez ragaszkodnunk kell. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem