MÉCS IMRE

Teljes szövegű keresés

MÉCS IMRE
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tulajdonképpen szerepzavarban vagyok, és ezt a szerepzavart nemcsak a meditatív természetem okozza, hanem az új alkotmány megalkotásáról szóló Házszabály módosítása, amit '95-ben fogadott el az Országgyűlés, és amelynek alapján kialakult ez a totális szerepzavar.
Tehát mint a honvédelmi bizottság elnöke, a honvédelmi bizottság kollektív, egyöntetű, egybehangzó és többször megerősített véleményét nem áll módomban artikulálni az alkotmány-előkészítő bizottság előtt, holott az alkotmány bizonyos területei sajátságosan a honvédelemmel kapcsolatosak, és amely problémakörrel hivatott az Országgyűlés honvédelmi bizottsága foglalkozni, ezért hozta létre az Országgyűlés saját kebeléből ezt a testületet, mint az Országgyűlés tanácsadó és bizonyos ügyekben ügydöntő szervét és döntés-előkészítő szervét.
Tehát az alkotmány előkészítéséről és megalkotásáról szóló házszabályi rendelkezés kiszorítja, kirekeszti tulajdonképpen az Országgyűlés legtöbb szervét és magát az Országgyűlést is az alkotmányozás legfontosabb momentumaiból.
Mind a koncepció megalkotásából, mind pedig később a normaszöveg megtárgyalásáról. Tehát itt többen felvetették, hogy majd ha a normaszöveg elő fog kerülni, akkor a szokásos módon azt megvizsgálva, törvényhozói módon foglalkozhatunk a kérdéssel. Ez nem igaz, mert a Házszabály 134/E §-ának (2) bekezdése azt mondja, hogy az alkotmány-előkészítő bizottság csak a kormány vagy a képviselőcsoportok által előterjesztett javaslatokról és tárgyalási anyagokról tárgyalhat. Ez nemcsak a koncepcióra vonatkozik, hanem a normaszövegre is.
Tehát egy kicsit olyan helyzet alakult ki, mint fiatalabb koromban a népfront által rendezett vitákon, amikor a törvényjavaslatokról – már úgy a '80-as évek elején, '70-es évek végén – társadalmi vitákat alakítottak ki. Oda el lehetett menni, elmondhatta az ember a véleményét, és utána ezeket a véleményeket egymással kioltatták, és utána maradt az eredeti koncepció.
Vagy Leonyid Brezsnyev valamelyik pártkongresszus előtt közölte, hogy több mint 300 ezer levelet kapott a központi bizottság. Ezeket a leveleket mind tüzetesen átvizsgálták, és beépítették a határozatba. Keserűen beszélek erről, mert már a tavaszi fordulóban elkészítette a honvédelmi bizottság, a Honvédelmi Minisztérium és a Belügyminisztérium alkotó jogászainak a közreműködésével javaslatait, és súlyos aggodalmát fejezte ki a koncepciónak, a honvédelemmel kapcsolatos, a köztársasági elnök honvédelmi jogkörével kapcsolatos és a minősített állapotokkal kapcsolatos elképzelésekről.
És noha több ízben fölszólaltunk ez ügyben, több levelet írtam Gál Zoltán úrnak, mint az Országgyűlés elnökének és Gál Zoltán úrnak, mint az alkotmány-előkészítő bizottság elnökének. Ennek ellenére a honvédelmi bizottságot nem hallgatták meg az alkotmány-előkészítő bizottságban, és nem vették figyelembe a szaktárcáknak az ez irányú véleményét sem.
Holott e mögött a grémium mögött nagyon sok tapasztalat áll, vagy nem is grémiumról, hanem grémiumokról van szó, hiszen az előző ciklusban öt hónapon keresztül hatpárti egyeztetéssel folyt a honvédelmi törvénynek a kialakítása, alkotó, konstruktív kicsiszolása, és ennek során ezeket a kérdéseket mind megvitattuk szakértőknek, tudós szakembereknek a közreműködésével, de alkotmányjogászoknak a közreműködésével is, így került sor az alkotmány-módosításokra és a honvédelmi törvény megalkotására.
Ezzel együtt a honvédelmi törvénynek a minősített állapotokra vonatkozó fejezeteit és a honvédelmi tanács működésére vonatkozó részét ideiglenesen alkottuk meg, éppen az ügynek a fontossága, bonyolultsága és rendkívüli stabilitási problémái miatt, és bekerült a honvédelmi törvénybe, hogy ezeket a fejezeteket – na most fejből idézem –, tehát '97. valameddig ki kell cserélni és módosítani kell.
Tehát az új alkotmányozással kapcsolatban kellene és volna célszerű ezt a rendkívül fontos műhelymunkát, majd az erre épülő kodifikációs munkát elvégezni, és erre a – és én most magánvéleményt mondok el, nem a bizottság véleményét – diktatórikus jellegű Házszabály nem ad lehetőséget.
Maga az alkotmány-előkészítő bizottság is érezte ennek a fonákságát, és megpróbált a saját jóindulatából ezen segíteni, tehát magánolvasmányként az Országgyűlés különböző szervei és felkent országgyűlési képviselők által beterjesztett módosító indítványt. Ezek mind illegális iratok voltak, afféle szamizdatok, parlamenti szamizdatok, amelyeket talán a pad alatt olvasgattak az alkotmányügyi előkészítő bizottságnak a tagjai, és ha jó ízlésük és a hajlamaiknak megfelelt, akkor ezt előterjesztve némiképp modulálták vagy modifikálták a koncepciót.
Ez azonban nem egy szabályos út, nem egy eredményes út, és semmiképp se látjuk annak a reményét, hogy így kialakulhat ezekben a vonatkozásokban egészséges alkotmány.
Azt is elismerem, hogy ezek a területek távol esnek az általános érdeklődéstől. Rendkívül sok jogelméleti, alkotmánykonstrukciós feladat van itt, amit meg kell oldani, rengeteg probléma. Ahhoz képest egy rendkívüli helyzetben való szabályozás kérdése másodrendű. Ez éppen olyan, mint a biztosítéknak a kérdése, ami éppen akkor működik, amikor baj van. Amikor baj van, akkor azonban totálisan fontossá válik, akkor semmi sem annyira fontos. De mivel ritkán van baj, hála istennek, nem kell háborúval számolni, és nem kell arra számolni, hogy megint rendkívüli állapotot kelljen kihirdetni, ennek következtében ezt a padló alá söprik, és nem tartják fontosnak.
Meg is értem ezt. De hangsúlyozom, hogy abban a pillanatban, amikor baj van, akkor ez a legfontosabb kérdés, akkor emberéletek ezrei múlhatnak azon, hogy helyes-e a szabályozás, fölkészültek-e az arra illetékes szervek, hogy a leghatékonyabban védjék az országot.
(14.40)
A honvédelmi bizottság, látva ezeket a problémákat, meghívta a mai ülésére az alkotmány-előkészítő bizottság elnökét, hogy adjon tanácsot, mit lehet tenni. Hogy tudjuk nagyon csekély vélemény- és érdekérvényesítő képességünket érvényesíteni, hogy meghallgatásra találjanak az aggályaink, és erre tulajdonképpen nem tudtunk teljesen szabályos és reguláris módot találni.
(Az elnöki széket dr. Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke foglalja el.)
Gál Zoltán elnök úrral beszéltem erről, akit szeretettel üdvözlök az elnöki székben, és ő a saját jóindulatából és az ügy iránti elkötelezettségéből fakadóan készségesnek mutatkozott arra, hogy a honvédelmi bizottság képviselőit meghívja az alkotmány-előkészítő bizottság holnapi ülésére, ahol a bizottság közös véleményét elő lehet adni. Az előbb fejeződött be az ezzel foglalkozó honvédelmi bizottsági ülésszakasz, napirendi szakasz, ahol azt a kérést tolmácsolja a honvédelmi bizottság az alkotmányügyi bizottság felé, hogy hallgassa meg két kijelölt tagját az ominózus pontokkal kapcsolatban, és engedje meg azt, hogy elkísérjen bennünket a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára, egy kitűnő jogtudós és szakember, aki annak idején, '89-ben is részt vett a nemzeti egyeztető tárgyalásokon, az alkotmánymódosítások kiegészítésében.
Úgy gondolom, hogy ez lehetőséget ad arra, hogy előadjuk a szorongásainkat, elmondjuk a javaslatainkat, és utána nem tehetünk mást, mint hogy az alkotmány-előkészítő bizottságra bízzuk ezeknek az eldöntését. Nem látom értelmét annak, hogy most mindezeket előadjam. Írásban módosító javaslat formájában – de hangsúlyozom, hogy ezek ilyen szamizdatok, mert nincs házszabályi törvényes alapjuk –, tehát ezeket beterjesztettem és beadtam a bizottság nevében most, pár perccel ezelőtt, ezeket holnap, amennyiben meghívást kap a honvédelmi bizottság, akkor készséggel elő fogjuk adni. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem