DR. KISS JÓZSEF
DR. KISS JÓZSEF
DR. KISS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Itt, hallgatva Torgyán József frakcióvezető urat, az az érzésem támadt, hogy valószínűleg nem ugyanazt az előterjesztést kaptuk meg a törvényjavaslattal kapcsolatban, mert néhány megjegyzése valahogy elrugaszkodott az itt leírt előterjesztésektől, de erre majd időnként ki-kitérek, mert elkerülhetetlennek tartom.
Kezdeném talán azzal, hogy én is úgy érzem, hogy egy eléggé egyedülálló pillanat az, amikor elkezdhetjük ennek a vitáját ennek a törvényjavaslatnak november utolsó napjaiban, és van esély arra, hogy az önkormányzatok megalakulása óta először január elsejét, illetve társadalombiztosítási önkormányzatok elfogadott költségvetéssel kezdjék. Persze igaz az Állami Számvevőszéknek eddig minden jelentésében olvasott megállapítás, miszerint mindig különös körülmények befolyásolják egy adott vélemény megalkotását, és én ezt úgy érzem, hogy valóban különösen igaz az idei évre.
Örülök annak, hogy betartható volt az államháztartási törvény, betartatható volt az önkormányzatok igazgatásáról szóló törvény és annak a módosítása, de hát ebből azok a határidők fakadtak, aminek alapján az önkormányzatoknak valamikor júliusban el kellett fogadni a saját költségvetési javaslatukat. Ebben a javaslatban nem feleltek meg a kormány előtte megküldött azon elvárásainak – nyilvánvalóan egyébként, hogy akkor nem is felelhettek meg, mert a vonatkozó szabályok még nem változtak meg –, nem feleltek meg ezeknek az elvárásoknak, és így a kormány által beterjesztett törvényjavaslat került a Ház elé.
Az én példányom – és itt mondom, hogy valószínűleg nem egyforma példányunk lehet – tartalmaz olyan összefoglaló táblázatokat, amelyik bemutatja az 1995. évtől kezdődően a változásokat a tőszámok tekintetében, és ezzel még akár a rovatrend is követhető, illetve az ebben bekövetkezett változások.
Van benne egy probléma, ez nyilvánvaló, hogy az 1995. évi számokat még előzetesként jelzi, hiszen ennek a törvényjavaslatnak a benyújtása után fogadta el a Ház az 1995. évi zárszámadást. Innentől kezdve minden képviselőtársamnak rendelkezésre állt az ott elfogadott új számsor. Persze ezt is lehet, hogy újra be lehet ide írni, és a '96. évit még mindig előirányzatként számoljuk, és a pótköltségvetést nyilvánvalóan nem lehetett átvezetni, főleg nem azelőtt, mielőtt mondjuk még az ÁSZ megkapta volna véleményezésre ezt az anyagot, hiszen a jövő héten fogunk a módosító indítványokról szavazni, és az azt követő héten kerülhet sor esetleg – vagy hát esetleg ha össze tudjuk vonni, akkor egy alkalommal – a végszavazására a '96. évi pótköltségvetésnek.
De a '96. évi pótköltségvetéssel kapcsolatban az ottani számok, tehát az eredeti tervek és a másikok nagyjából ugyanúgy, azt hiszem, összeálltak mindenkinél, aki ebben egy kicsit is elmélyült.
Ez persze az ÁSZ-t nem vigasztalja, mert őneki abban az időfázisban kell a vizsgálatát és az elemzését elvégezni, ami rendelkezésre áll, és ebből a szempontból érzem én egy kicsit veszélyesebbnek a helyzetet, mint más években. A mi bizottságunkban legalábbis mindig álláspont volt az, hogy nagymértékben támaszkodtunk az Állami Számvevőszéknek a véleményére, a javaslataira is. Javaslatai közül nem mindig és nem mindent tudtunk természetesen megvalósítani, de a véleményük mérvadó volt a mi álláspontunk kialakításakor, és az idei évben az alapjogszabályok megváltozása miatt az ÁSZ véleményében is egy nyilvánvaló bizonytalanság van, amit jól jelez az is, hogy egyébként nem csak a benyújtott költségvetési tervezethez készítették el a véleményüket és az álláspontjukat, hanem nagyon helyesen, véleményem szerint – bár erre semmiféle törvényi előírás nem kötelezte volna őket –, a közben bekövetkezett alanyi jogszabályok változásaira is reagáltak, és arról is véleményt alkottak.
És én itt fontosnak tartom azt megjegyezni, amit egyébként megjegyzett az Állami Számvevőszék képviselője is, alelnök úr itt elmondta, hogy úgy érzi, hogy a folyamat valamilyen kedvező irányban mozdult el, a tervezési folyamat.
Mennyire lehet megalapozott ez a költségvetés, illetve növekedhetett-e ennek a költségvetésnek a biztonsága? Ez egy fontos kérdés. Hiszen a megalapozó törvényeket a Ház a '75 évi II-es törvény módosítását és az egészségügyi hozzájárulásról szóló törvénymódosítást, illetve az ezzel összefüggő egyes törvénymódosításokat elfogadta, és innentől kezdve, azt hiszem, nem tudtunk tökéletesen megfelelni annak az előírásnak, vagy elvárásnak inkább, amit a megalapozó törvényeknél talán ki sem tűztünk igazából magunk elé, miszerint biztosítani tudjuk egy legalább 80 milliárdos bevételi többlet megalapozását a társadalombiztosítási alapok bevételi oldalán.
De nem érkezett érdemi megjegyzés, amelyik vitatná, hogy 62 milliárdnyi bevételi többlet azért, úgy néz ki, hogy megalapozható ezekkel az alanyi jogszabályokkal. És hogyha az eddigi hatvan egynehány milliárdnyi hiányból innentől kezdve vélhetően letudunk ezzel az akcióval már egy 40-50 milliárdot, akkor úgy érzem, hogy a biztonsága a költségvetésnek ebből a szempontból egyértelműen megalapozottabb.
Nehezebb kérdésben vagyunk akkor, amikor meg kéne állapítani, hogy igazából mi a költségvetés növekedési üteme? Mert hiszen a bázist még majd most fogjuk elfogadni. Az egyesített mérleg alapján a ''96 -os pótköltségvetés szerint egy 996 milliárdos bázis várható, a hiányt 7 milliárddal növeltük a pótköltségvetési törvény tárgyalásának végfázisában, ezzel a realitásokhoz közeledtünk, és így a várhatóan 1144 milliárdos egyesített mérleg az én megítélésem szerint nem 8 százalékos, hanem egy körülbelül 15 százalékos növekményt tartalmaz.
Ez a biztonság szempontjából általánosságban lehet, hogy elég, vannak viszont olyan területek, ahol úgy gondolom, hogy ennél nagyobb mértékű növekedésnek kell megtenni a feltételeit, akár átcsoportosításokkal is. Ha figyelembe vesszük azt, hogy az állami költségvetés sarokszámairól tegnap szavaztunk, és innentől kezdve a költségvetés mozgástere, illetve az államháztartás egyenlege már jól megítélhető, akkor el kell gondolkodni azon, amit államtitkár úr az expozéjában elmondott, hogy úgy tűnik, hogy nem feltétlen kell ragaszkodnunk ahhoz, ami októberben, a költségvetés benyújtásakor még egy kiinduló feltétel volt, miszerint a társadalombiztosítási költségvetéseknek nullszaldósoknak kell lenni.
Megvalósult viszont az az elvárásunk, miszerint közvetlen állami részvétel, állami költségvetési részvétel nélkül próbáljuk meg összeállítani a társadalombiztosítási alapok költségvetését.
Nagyon fontosnak tartanám azt, hogy az eddig bekövetkezett változásokat ebbe a költségvetésbe átvezessük, ennek a formája természetesen csak a módosító indítványok formája lehet, hiszen ez áll rendelkezésünkre. Szebb és talán kevésbé támadható eljárás lenne, hogyha mondjuk a kormány visszakérné átdolgozásra, azután újra véleményeztetné az Állami Számvevőszékkel ezt a költségvetést, és benyújtanánk, csak akkor megint ott tartunk az időrendekkel a dolgoknak, hogy március előtt nem lenne várható, hogy a társadalombiztosítási alapoknak ismét elfogadott költségvetése legyen.
Pont azért, mert hogyha ezt a rendet tudnánk a következőkben tartósan tartani a Házban, miszerint zárszámadás, következő évi állapotok összegzése – ennek nem mindig kell hogy persze pótköltségvetés legyen a formája – és a következő költségvetés megalapozása, hogy úgy gondolom, és erre készséget mutattak az önkormányzatok is, az Állami Számvevőszék is és a leginkább érintett két minisztérium is, hogy azok a módosítások módosító indítványok formájában korrektül átvezethetők, amik a közben megváltozott alanyi jogszabályok miatt szükségesek, hogy egy valódi költségvetésről fejthessük ki a véleményünket.
Megszűnnek-e a változások akkor, amikor ott áll ez a módosító-javaslat-csomag? Én úgy gondolom, hogy nem, hanem további lépéseket és változásokat is be kell kalkulálni, és ezeknek a változásoknak a hatásaival is kalkulálni kell akkor, amikor elfogadjuk a módosító indítványokat.
Részleteiben szeretnék néhány ilyen elemmel foglalkozni, mégpedig eléggé kiragadottan és azokra a témákra, amikhez eddig képviselőtársaim is szóltak.
Az egyik ilyen kérdés a nyugdíjemelés. Örülök neki, hogy az Állami Számvevőszék véleménye is egyezik a mi véleményünkkel. Miszerint a nyugdíjágon megalapozottabbnak tartják a bevételeket, és a 19,5 százalékos nyugdíjemelésnek a feltételeit benne látja az Állami Számvevőszék is a költségvetésben.
Felvetődött is ismét Torgyán József képviselő úr – aki persze már megint nincs itt, hogy az ember válaszoljon a fölvetésére, vagy reagáljon rá –, de képviselő úr azt mondja, hogy itt nagyfokú dilettantizmus, hogy akkor a '75. évi II-es törvényt nem módosította a parlament, illetve nem is tervezi módosítani.
Én úgy gondolom, hogy jogilag védhető az az álláspont, miszerint ez egy olyan kétlépcsős nyugdíjemelés, amelyiknek nagy biztonsággal nulla a második lépcsője.
(9.50)
Úgy gondolom, hogy jogilag védhető az az álláspont, miszerint ez egy olyan kétlépcsős nyugdíjemelés, amelyiknek nagy biztonsággal nulla a második lépcsője. A nagy biztonsággal nulla, ez azért feltétel, hogy elkerüljünk egy olyan méltatlan helyzetet, mint amilyenbe tavaly manővereztük be magunkat – illetve az idei évben 1996-ban –, amikor a hátralévő tizedszázalékokat kellett a törvény értelmében a nyugdíjasoknak kifizetni.
Szeretném megjegyezni, hogy a nyugdíj-megállapításnak ezt a módját, amit a törvény szabályoz, teljes konszenzussal fogadta el a Ház, a nyugdíjasok érdekképviseleti szervezeteinek a bevonásával és egyetértésével.
És még egy dolgot szeretnék elmondani. Én kértem a Nyugdíj-biztosítási Önkormányzattól, hogy próbáljanak elénk valami olyan számsort rakni, amelyik alapján nagyobb biztonsággal lehetne egy 19,5 százalékos egyszeri nyugdíjemelésnek a törvényi feltételeit – tehát a viszonyítási alapját – megteremteni, és kiderült, hogy nincs ilyen számsor.
Tehát nem szabad változtatni most, mert a nyugdíjasok járnának rosszabbul akkor, ha most változtatnánk akár a megállapítás módján bármiféle inflációs hányad, vagy egyéb elem beemelésén, vagy akár átállnánk az egyszeri kifizetésre. Mivel a jelenlegi számok azt mutatják, hogy 19,3 százalék az a nettó jövedelemnövekedés, amit egyébként a törvény alapján figyelembe kell venni, a kormány csak kerekítette az összeget, amikor 19,5 százalékot mondott, hiszen ez a félre való kerekítés megengedett, úgy gondolom, és nagy biztonsággal várható, hogy a végszám 19,3 alatti lesz, tehát nem lesz kifizetendő összeg.
Így a nyugdíjasok a törvénynek megfelelően, de a végszámnál egy kicsit magasabb nyugdíjemelést fognak kapni – és úgy gondolom, hogy ezt méltányolni is fogják, és ezzel egyet is értenek, főleg akkor, amikor tudják, hogy az inflációs hatások egész évben jelentkeznek, januártól jelentkeznek döntően, és ezért fontos, hogy januárban az egész összeg kifizetésre kerüljön. Én tehát nem látom, hogy ehhez módosítani kellene a 1975. évi II. törvényt, persze lehet, hogy ez egy kicsit nyakatekert magyarázata az ügynek, de úgy gondolom, hogy törvényes.
A másik ilyen elem, amivel foglalkozni kellene, már a másik kasszában van, az egészségbiztosítási ágban, az pedig a gyógyító-megelőző ellátások fedezete. Én úgy gondolom, hogy a benyújtott költségvetésben szereplő 258,5 milliárdos összeg valóban nem tartalmazza megnyugtatóan a bérmegállapodásban szereplő 17 százalékos bérnövekedést, miközben mindenki tudja, hogy valóban nincs garanciális elem, és nincs a parlamentnek eszköze arra – de nincs az egészségbiztosításnak sem –, hogy garantálja, személyre szólóan, hogy a megállapodások betartassanak.
Ezért lenne fontos, ha egyébként az ágazatban dolgozó szakszervezetek is megpróbálnának valamilyen módon terepet változtatni. Nincs ellenemre a tüntetés a Kossuth téren, de úgy gondolom, hogy helyben – az intézményekben – kell kiharcolniuk azt, hogyha a finanszírozás növekedése a fedezetet valóban garantálja, akkor ebben az egyébként országosan megkötött megállapodásoknak megfelelően, ebből béremelésre is fordíttassék összeg.
Fontosnak tartanám ezért, az előterjesztő egyetért egyébként az Állami Számvevőszék véleményével, hogy egy körülbelül – nem merek számot mondani, mert ezt meg kellene nézni pontosan – 5 milliárdos összeggel növekedjen meg a gyógyító-megelőző kassza teteje.
Miért lenne ez fontos? Azért, mert igazából túlbecsültnek érzem a szerkezetátalakításból várható gazdasági megtakarítások költségvetési becslését. Úgy gondolom, hogy akkora összeg nem takarítható meg a rendszerben, amikor a szerkezetátalakításról szóló törvényt megalkottuk, nem is ez volt a célunk.
Az volt a célunk, hogy a szükséges ellátásokat – a szűkített kapacitás mellett is – a rendszer biztosítani tudja, és a jelenlegi finanszírozási rendszerben ebből az következik, hogy innentől kezdve ugyanazt az összeget kell kifizetni, hogyha a teljesítmény azonos a szűkebb kapacitásokban.
Még egy elem jött be a képbe, ez pedig az, hogy a minimumfeltételek meghatározásakor kiderült, hogy nagyon sok olyan intézmény működik, amelyik ezeknek a minimumfeltételeknek sem felel meg, tehát igazi megtakarítás valószínűleg nem várható a rendszerből, és szerencsére nem kell 6000 embert elbocsátani, hiszen a minimumfeltételeknek való megfelelés magával hozza azt is, hogy az egészségügyben dolgozókat meg kell tartani, át kell esetleg irányítani másik munkahelyre, hogy a működő – szűkebb ágyszámmal, de működő – osztályok, intézmények személyi állománya biztosítva legyen.
Innentől kezdve persze megtakarítások keletkeznek majd valószínűleg a végkielégítésekre betervezett összegen. Fontosnak tartanám tehát, hogy beépüljön a rendszerbe ez azért is, mert valóban igaz, hogy az ügyeleti díjak, készenléti díjak kifizetésével kapcsolatban egy törvénytelen állapot az általános az egészségügyben, és csak idő kérdése, hogy melyik intézményben, mikor jut el az érdekérvényesítés arra a szintre, amikor ennek a kifizetését joggal bírósági döntéssel megalapozottan képviselik.
Fontos tehát a fekvőbeteg-ellátás finanszírozásában a változás, de az is igaz, hogy ennél nagyobb összeget valószínűleg a jelenlegi finanszírozási rendszerben nem szabadna igazából betervezni az első fázisban. És azért mondom az első fázist, mert úgy gondolom, hogy 1997-ben változtatni kell a jelenlegi finanszírozási rendszeren.
Változtatni kell a következők miatt. Megállták az Alkotmánybíróság próbáját, az alkotmányosság próbáját megállta a LXIII. számú törvény, a kórházi kapacitások szabályozásáról szóló törvény, és ez azt jelenti, hogy megváltozott a jogi helyzet. Innentől kezdve ha az Egészségbiztosítási Önkormányzat, illetve a pénztár egy kapacitáslekötési szerződést köt, akkor ennek a kapacitásnak a fenntartására jogilag is köteles.
Tehát nem függ annyira a teljesítménytől a finanszírozás, hanem a jogi helyzet megváltozásából fakadóan igenis a finanszírozás egy alapértékét biztosítani kell; magyarán mondva, ha egyszer a kapacitást lekötötte, akkor garanciális elemeket kell abba beépíteni, hogy ez a kapacitás valóban működhessen, és esetleg a következő évi szerződéskötéskor lehet azokat a korrekciókat elvégezni, hogyha a kapacitás gazdaságosan, hosszabb távon nem működtethető a teljesítmények hiányában, vagy nem megfelelő elosztása miatt.
Ezért lenne fontos egy átalakulás. Az átalakulást én úgy gondolom, hogy nem visszafelé lépésként kellene megtenni, ami többször felvetődik, hogy vissza kéne emelni valamiféle báziselemet a finanszírozásba, hanem úgy gondolom, hogy előrefelé kellene lépni, és egy úgynevezett normatív finanszírozás alapot kellene meghatározni.
A normatív finanszírozási alapnak tartalmaznia kellene a dologi költségek egy korlátozott körén kívül a minimumrendelet betartásához szükséges személyi állománynak a közalkalmazotti bértáblának megfelelő bérét például, és erre kell ráépíteni a teljesítményarányos finanszírozási elemet.
Ebben az esetben egyébként a bérmegállapodások betartására és azok intézményekhez juttatására is egy újabb garanciális elem keletkezne. Mivel ehhez idő kell, valószínűleg fél évnél előbb ez nem valósítható meg, és ezért lenne fontos, hogy egy tartalékalap képződjön, mégpedig a gyógyító-megelőző ellátásoknak a finanszírozására, amit csak a megváltozott finanszírozási feltételek között, már a kialakult új struktúrában és fél év visszatekintéssel – a megváltozott, megalapozó jogszabályok bevételi oldala hogyan teljesül, milyen a járulékfizetési fegyelem, mennyire fejlődik az ellenőrzés –, ennek alapján ezt meg lehetne oldani.
Látok egyébként már egy belső forrást is erre, ugyanis a kórházak adósságrendezésére szánt és az idei pótköltségvetésben szereplő 4 milliárd forintból – ha a szabályokat mindenki betartja – , akkor 1 milliárd forint már visszacsorog az 1997-es év második félévébe. Ezenkívül: ha tényleg nem kell a végkielégítésre akkora összeg, akkor abból a maradvány beépülhetne ebbe a bizonyos tartalékalapba, és emellett még lehet találni más forrását is – akár a rendszeren belül is – ennek a tartalékalapnak a felépítésére.
Egyszerűbbé válna a helyzet, mert a tartalékalap felszabadításához nem kellene pótköltségvetést benyújtani, hanem valami módon be kellene írni a törvénybe, hogy ez kinek a jogköre lenne. Tőlem az sem idegen, ha ez parlamenti döntést igényel, de elképzelhetőnek tartok ennél alacsonyabb szintű döntést arra, hogy ez a bizonyos tartalékalap a finanszírozási rendszerben felhasználhatóvá váljék.
Fontosnak tartanék még néhány kérdést, és az idő eléggé előrehaladott, ezért csak egy-kettőre lesz módom kitérni. Az első ilyen kérdés az a táppénz kérdése. Jól látható, hogy a rendszer megváltozott; és itt megint látok egy olyan tartalékot, mintha egy legyintéssel rendeznénk el azt, hogy nem fizetik ki a munkáltatók a megtérítést, tehát a táppénzmegtérítést. Ez persze a végszámokat nézve igaz, és valóban, a megtervezett bevételeknek csak egy töredéke folyt be.
De ha ránézünk a számokra, nekem az első félévet tartalmazó bontás állt rendelkezésemre, ami egyébként bizottsági anyagként érkezett az Egészségbiztosítási Pénztár féléves jelentéseként, ebből a következő látszik. Az első hónapban, tehát januártól a hónapokat mondom a bevételeknél: nulla, 42, 91, 172, 245, 305 millió forint. Miközben egyébként a táppénzkifizetések valahol ott a 3000 szám között ingadoztak – tehát van 3000 meg 2670 meg 2690 meg 2500, össze-vissza, tehát igazából semmiféle tendenciát nem mutatnak, hanem mutatják a táppénz-igénybevételnek az éves, szokásos ingadozását -; aközben az látszik, hogy minden hónapban majdnem megduplázódott a munkavállalói, illetve a munkáltatói táppénz-hozzájárulás befizetése.
Lehet, hogy idő kell a rendszernek, mire egyáltalán tudomásul veszi mindenki, kialakulnak a működési mechanizmusok, nem szabadna egy kézlegyintéssel automatikusan alkalmazkodni az első féléves tapasztalatok levonása nélkül, vagy az első éves tapasztalatok levonása nélkül, és lehet, hogy növelhető az ebből származó bevétel.
(10.00)
A gyógyszerüggyel kapcsolatban részletekre már nincs idő, hogyha én is ahhoz tartanám magamat, mint amihez egyébként mások szokták, akkor valóban lenne. Így mi is azt tudjuk mondani, hogy a további kérdésekre még az általános vita későbbi fázisában térünk ki.
Én fontosnak tartom, hogy egy módosítóindítvány-csomaggal, amelyik csomagot valószínűleg egy, a résztvevők körére kiterjedő konszenzussal sikerül talán a Házban beterjeszteni, ezzel a módosító csomaggal fogadja majd el a Ház a társadalombiztosítási alapok '97. évi költségvetését, és az önkormányzatok megalakulása óta először indulhassanak az önkormányzatok, illetve a társadalombiztosítási ágazat egy elfogadott költségvetéssel. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
