DR. KISS JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. KISS JÓZSEF
DR. KISS JÓZSEF (MSZP): Én az előzőt szó nélkül hagyva – mert azt hiszem, nem ez a vita tárgya alapjában véve –, bár időnként azt hiszem, Kis Gyula képviselő úr is, amikor hatévi borsó falra hányásról beszélt, akkor elismerte, hogy időnként kormánypárti képviselőknek is korlátozott eszköztáruk van abban, hogy valamilyen módon az egyet nem értésüket fejezzék ki.
De érdemben szeretnék reagálni két hozzászólásra. Az egyik Szilágyiné Császár Teréziáé volt, akinek a hozzászólásával kapcsolatban nagyon sok kérdésfelvetéssel egyetértek. Néhány megállapítása azért zavart, mert a kormánykoalíció úgymond bűneként tüntet fel – általam ma is pozitívnak tartott – olyan folyamatokat, amit egyértelműen az előző kormány indított el az egészségügy átalakítása tekintetében, és ennek a kormánynak a népjóléti minisztere Szilágyiné Császár Teréziának párttársa volt, Surján László képviselő úr személyében. Ez legalábbis számomra kissé meglepő vagy megdöbbentő.
Méginkább megdöbbentő volt ez a megközelítési mód és ez az álláspont Pusztai Erzsébet megszólalása esetén, akitől valamiféle szakmai minimumot is elvárna az ember ebben a tekintetben, miszerint valaki nem tesz orvosként egyenlőséget valószínűleg a mozgó szakorvosi szolgálatokra fordított összeg és a szakellátás közé, mint ahogy ezt hozzászólásában tette, mert úgy gondolom, hogy a mozgó szakorvosi szolgálatokat, ha a gyerekorvosi ellátás helyett gyerek-alapellátással lehet kiváltani, akkor az az egészségügyi ellátás fejlődését jelenti és az MSZSZ-re fordítható költségek csökkentését, ugyanúgy, ahogy a nőgyógyászati szakrendelések is szépen terjednek el kisebb településeken heti egyszeri, kétszeri rendelési óraszámok megvalósításával. Ugyanígy valószínű, hogy nem állítaná ő sem ebben azt, hogy... Hát ezt tudjuk, hogy kormánypártiként, ha van rajtunk sapka, az a baj, ha nincs, az a baj – tehát ha a nagy értékű beruházásokra vagy nagy értékű beavatkozásokra fordított összegek nőnek, mert az esetszámot növelni kell, mert az igény nő, mert a művesekezeléseket lassan országosan elterjedtté tettük, és ez a folyamat sem a mi időnkbe indult el – hála a jó Istennek, elindult –, akkor az erre számított nagyobb forrásokat együtt kifogásolni azzal, hogy két hónapot időnként várni kell egy CT-re, ez legalábbis egy szakmai ellentmondás az én megközelítési módomban. (Az elnök megkocogtatja poharát, jelezve, hogy a felszólalási idő letelt.) Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem