DR. SCHWARCZ TIBOR

Teljes szövegű keresés

DR. SCHWARCZ TIBOR
DR. SCHWARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. A gyógyszerkérdésre szeretnék reagálni, hogy ki realizálja az extraprofitot, a gyógyszergyártók vagy a gyógyszerforgalmazók.
Sajnos a helyzet a szabadpiac bevezetése után és a piacgazdaság megjelenésével az, hogy nem a gyógyszergyártók zsebelik be az extraprofit jelentős részét, hanem a gyógyszerforgalmazók. Tehát ezen a területen mindenképpen át kellene alakítani, és itt nagyon nehéz piacgazdasági viszonyok között árszabályozásról beszélni.
Másrészt Magyarországon még mindig elenyésző mennyiségben használunk gyógyszert. Nagy nyugati gyógyszerfelhasználó országoknál a forgalomban levő gyógyszerek száma tízezer körül van, nálunk két- és félezer gyógyszert használunk. Tehát mindenképpen növelni kellene a gyógyszerek palettáját.
Másrészt pedig amiben lehetne változtatni az árakon, az az, hogy a generikumoknak a forgalmazását és a Magyarországon való gyártatását kellene szorgalmazni, és Magyarországon kellene gyártatni a gyógyszereket. Ez jelentene árcsökkentő hatást. De az, hogy az árszabályozással itt valamit – piacgazdasági viszonyok között – el lehessen érni, ez nem megy.
Másrészt a hazai gyógyszergyártás mint olyan, gyakorlatilag megszűnt, hiszen a gyógyszergyáraink túlnyomórészt már külföldi tulajdonban vannak. Tehát amit csak el lehetne érni, az, hogy ezek a gyógyszergyártó külföldi cégek Magyarországon generikumokat hozzanak forgalomba, amik növelik a terápiás lehetőségeket és lényegesen olcsóbb gyógyszereket, azonos hatásmechanizmussal kínálnának a betegeknek. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem