UNGÁR KLÁRA
UNGÁR KLÁRA
UNGÁR KLÁRA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony! Tisztelt Ház! Amikor az ország költségvetéséről beszélünk, akkor ellenzék és kormánypárt el szokta mondani, hogy valójában az ország gazdaságpolitikájáról beszélünk, hiszen a költségvetés csak megjeleníti számokban azt, ami ténylegesen az egyéb gazdaságpolitikai intézkedésekkel megtörténik. Amikor a társadalombiztosítási alapok költségvetéséről beszélünk, akkor valójában pontosan ugyanez történik. Azokat a meghozott intézkedéseket kell tükröznie, amelyeket az elmúlt 10-20 vagy akár elmúlt 1-2 hónapban hozott meg a Ház. Tehát ha a költségvetés eltérne, a költségvetés tervezete eltérne mondjuk egy fél évvel ezelőtt hatályba lépett törvénytől, akkor bizony nagy baj lenne, akkor törvénytelenséget követne el a beterjesztő. Emiatt azt gondolom, hogy azok a pártok, amelyek nem támogatták a kórház-racionalizálással kapcsolatos törvénycsomagot vagy az egészségügyi hozzájárulással kapcsolatos törvénycsomagot, nagyon következetesen viselkednek, amikor ezt a költségvetést sem támogatják, hiszen ez annak a megjelenítése vagy megjelenése.
Amennyiben természetesen támogatta az egészségügyi hozzájárulásról szóló törvényt a tisztelt Ház, azt gondolom, hogy akkor számolni kell a következményeivel is, és annak a törvénynek a szándékai szerinti kiadásokat, illetve bevételeket kell abban a törvényben is leírni.
Miután ez a törvénytervezet nem tartalmazza olyan részletességgel – de erre mindjárt kitérek, hogy miért nem lehet olyan részletességgel a kiadásokat bontani, mint egy igazi költségvetésben –, ezért valójában a főösszegek a legfontosabbak, illetve a kasszák, tehát az ilyen nagyon nagy csoportok, mint járóbeteg-ellátás, fekvőbeteg-ellátás, egészségügy, nyugdíj, táppénz, orvosi ellátás, a részleteket igazából nem ismerjük. Pontosabban nem nekünk kell róla dönteni.
Azért nem ismerjük, és ezért nehéz számon kérni ezen a törvénytervezeten, mert a hatályos jogszabályok szerint mind a két alapnak van egy önkormányzata, működnek igazgatóságok, az önkormányzatoknak vannak jogosítványaik, és ugye, az a fajta jogosítvány, ami a kormány számára nagyobb hatáskört biztosít, az arról szóló törvénymódosítás viszont még csak most van a parlament előtt, nem került még elfogadásra.
Tehát azt gondolom, olyan dolgokat számon kérni, amelyekre nincs módja a kormánynak, például számon kérni a kórházi csődöket vagy számos kórháznak az anyagi ellehetetlenülését a kormányon, miközben az irányítási, illetve beleszólási jogok az Országos Egészségbiiztosításipénztárnál és az Egészségbiztosítási Önkormányzatnál voltak, és a kormány fegyvertelen volt, nem tudott belépni a történetbe, nem voltak jogosítványai, nem teljesen igazságos. (Dr. Kis Gyula József közbekiabál.)
Azt gondolom... az a furcsa helyzet van, hogy akárhányszor ide kiállok, mindig valaki belekiabál. Én viszont szoktam nézni a televízión a közvetítést, és tudom, hogy a tévénéző nem hallja, amit például Kis Gyula belekiabál. Úgyhogy én arra kérem, hogy majd két percben vagy hozzászólásban ismételje ezt meg, amit most mondott. Csak azért, hogy a többiek is, mások is hallják.
Tehát a kormánynak, illetve a Társadalombiztosítási Önkormányzatnak és az Egészségbiztosítási Pénztárnak, illetve a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzatnak és a Nyugdíjigazgatóságnak a jogait éppen újra szabályozzuk, hogy kinek milyen hatásköre van, illetve az elmúlt hónapokban szabályoztuk újra. Ezért minden olyan állítás megfogalmazható ezzel a költségvetéssel kapcsolatban, amely a várakozásokra épít. Van, akinek az a várakozása, hogy a már működő vagy hatályba lépett törvények nem fognak működni, van, akinek az a várakozása, hogy működni fognak. Én azon az oldalon állok, aki úgy gondolja, hogy amit eddig a Ház meghozott az egészségügyben és az egészségügy irányításával, illetve szándékszik meghozni, ezek a törvények helyénvalóak voltak, ezek a törvények biztosítják az egészségügy működését – ezek a törvények biztosítják csupán az egészségügy működését.
Gondolok itt alapvetően az egészségügyi hozzájárulásra. Nem tudtunk és nem is nagyon lehetett mást választanunk, mint azt, hogy forrásokat biztosítsunk az egészségügynek. Ugye, azt az egyszerű összefüggést, amit már nagyon sokszor megbeszéltünk és mindannyian tudunk, hogyha nem járulékból, egészségügyi hozzájárulásból finanszírozzuk az egészségügyet, akkor a költségvetésnek kell fizetni, akkor adóból kell. Az is az állampolgár pénze, mind a kettő az állampolgár pénze, más jogcímen fizeti be. Abban a pillanatban adóból kell finanszírozni, az azt jelenti, hogy a nagy költségvetésben jelenik meg a tb-önkormányzat hiánya, és abban a pillanatban nagyon sokan, akik másra is szeretnének, vagy mindannyian, akik másra is szeretnénk költeni – mint rendes önkormányzatok, mint honvédség, mint rendőrség, mint agrárágazat és nem érdemes fölsorolni –, azokkal kerül az egészségügyet védő tulajdonképpen összeütközésbe. Illetve hát van egy harmadik megoldás, ha az adókat növeljük, de úgy tűnik, hogy erről már azért lemondtunk mindannyian és nem támogatjuk.
Tehát nem nagyon lehet mást megcsinálni, mint a saját rendszerén belül meg kell próbálni finanszírozhatóvá tenni az egészségügyet. Ezért természetesen akinek az a várakozása, hogy az egészségügyi hozzájárulásra nemrég megszületett törvény nem úgy működik és nem hozza meg azt az eredményt, amit várunk tőle, természetesen csatlakozni fog az Állami Számvevőszéknek ahhoz a szkeptikus véleményéhez, hogy a bevételi oldala ennek a költségvetésnek nem megalapozott. Amennyiben az ember hisz abban, illetve azt gondolja, hogy jót szavazott meg, természetesen kevésbé tudja ezeket a kritikai elemeket megfogalmazni. Sőt, ennek az ellenkezőjét, de azt gondolom, hogy először történt meg, és üdvözölni kell, hogy nemcsak hogy nullszaldós, tehát hiány nélküli ez a két költségvetési tervezet, hanem például az Egészségbiztosítási Önkormányzat is csak 2 milliárd forinttal magasabb összeget javasolt a saját részére, a kormány számára.
Idehozni azt a példát, hogy a kórházak anyagi ellehetetlenülése miatt a most leköszönő népjóléti miniszter azt mondja, hogy az ágazatnak 20 milliárd forintra van szüksége, idehozni ezt az érvet, azt gondolom, hogy nem teljesen fair. Ez a költségvetés októberben került elénk, a népjóléti miniszter, aki leköszönt, most szembesül azzal, hogy az évek óta fölhalmozódó hiányok körülbelül 20 milliárd forinttal orvosolhatóak. Ha ez így van, akkor azt gondolom, hogy nekünk – ráadásul nem ebben a költségvetésben, nem a tb-alapok költségvetésében, hiszen az elmúlt évek bűnei, szabályozatlansága és ellenőrizetlensége jelent meg –, akkor bizony nekünk a Magyar Köztársaság költségvetésében kell gondolkodnunk azon, hogy hogyan lehetne az elmúlt években fölhalmozott hiányt kezelni.
(10.30)
Tehát azt hiszem, hogy törekednünk kellene arra, hogy végre egy zárt rendszert – a finanszírozás szempontjából, tehát a forrásai világosak –, egy zárt rendszert, aminek megvannak a forrásai, megvan, hogy mire költődik, megpróbálunk azon a zárt rendszeren kezelni, megpróbálunk nullszaldós egyenleget létrehozni és működésben is ezt fenntartani.
A Nyugdíjbiztosítási Alappal kapcsolatban kevés kritika is jelent meg, hiszen a tervezett nyugdíjemelés a létező jogszabályokban előírtnál magasabb lesz, nem lehetünk rá nagyon büszkék, hogy 12 százalék felé megy a nyugdíjemelés, de örülni kell, hogy magasabb, mint amit a nettó bérekhez kötés miatt indokolt volna, ugye, az csak 18 százalék körüli emelést tenne indokolttá. Azt gondolom, örülnünk kell, hiszen pontosan tudjuk, hogy a nyugdíjak az infláció miatt lassan, de biztosan elerodálódtak az elmúlt években, és emiatt tényleg érdemes – ahogy előttem már többen elmondták – a következő jogszabály-változtatásokban elfogadnunk majd vagy javasolnunk, vagy támogatnunk azt a kormányjavaslatot, ami az inflációt is majd a nyugdíjemelésnél – és nemcsak a nettóbér-alakulást – figyelembe veszi. Amíg és várhatóan a következő pár évben azért látható infláció lesz Magyarországon, érdemes, és azt gondolom, hogy humánusabb a nyugdíjasok számára is egy kombinált emelési rendszert bevezetni. Ez a javaslat még nem tartalmazhatja természetesen az új emelési technikát, hiszen még nincs rá jogszabály, de mindenképp üdvözölnünk kell majd, hogyha ez a változtatás bejön ide, a Ház elé.
Az igazi probléma, mindannyian tudjuk, hogy az egészségügy. És minden olyan hozzászólóval, aki azt mondja, hogy a lényeges kérdést kell megfogalmaznunk azonkívül, amit eddig a törvénymódosításokkal megfogalmaztunk, hogy helyénvaló-e ma az egészségügynek a finanszírozása, érdemes lesz együtt és közösen ezen elgondolkodnunk. Nem hiszem, hogy nagy újdonságot mondok, hogy ma az egészségügyben a dolgozók abban érdekeltek – lévén hogy teljesítmény finanszírozás van –, hogy amikor lejelentik, hogy hány beteg volt, és mit csináltak vele, és hány napig volt a kórházban, akkor valótlan adatokat állítsanak, azon egyszerű oknál fogva, mert azután kapnak pénzt. Valami olyan rendszeren kell gondolkoznunk – és a világ e tekintetben elég nagy kínálatot nyújt nekünk –, ami bizony a minden finanszírozási rendszerben benne rejlő hibát minimalizálja, tehát egy ilyen bonyolultabb rendszert – amit Kiss József előttem talán ennél sokkal érthetőbben felvázolt –, valami olyan rendszer felé kellene elmennünk a teljesítményfinanszírozásban, amely egyrészt a valós betegápolási és betegek kórházban tartózkodási idejét és valós kezeléseket tükrözi, illetve egy olyan rendszer, ami ténylegesen finanszírozza a meglévő kapacitásokat is. Köszönöm a figyelmüket, az időmből kifutottam. (Taps a kormánypárti sorokból.)
