KOLTAI IMRE
KOLTAI IMRE
KOLTAI IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársak! Hát, ahányan vagyunk... Az utóbbi hetekben többször esett szó a magyar cementipar helyzetéről, illetőleg privatizációjáról. Csak kiragadok ebből néhányat. Torgyán József frakcióvezető úr október 29-én napirend előtt foglalkozott a témával, Mészáros Gyula képviselőtársunk kétszer kérdezett, illetve egyszer interpellált egy ilyen témában. De mások is előhozták ezt az ügyet.
Ezek kapcsán, sőt, a válaszok kapcsán is elhangzott néhány olyan dolog, amelyre úgy gondolom, hogy reagálnom kell, tekintettel arra, hogy 35 éve dolgozom ebben az iparágban, életem első és minden valószínűség szerint utolsó munkahelye ez. Erősen hozzátartozik ehhez az is, hogy a napirend előtt én szót nem kaphatok, illetőleg a kérdésre és interpellációra én nem adhatok természetesen választ. Úgyhogy ezt az alkalmat kell megragadnom – és itt is elsősorban nyilvánvaló a jegyzőkönyvet, mert hiszen kevesen vagyunk jelen.
Rögtön szeretném leszögezni, hogy nem kívánok döntőbíró lenni abban a témában egyébként, amelyet minden valószínűség szerint jogosan Mészáros képviselőtársam kétszer kérdésként, illetőleg egyszer interpellációként felvetett, amely a Hejőcsabai Cement- és Mészipari Rt. tulajdonosai közötti vitáról szól. Ez a téma egyébként bírói szakban van, úgy gondolom, hogy nem is ildomos erről a témáról itt beszélni. Januárban ki van tűzve a következő forduló, nyilvánvaló, itt döntés születik vagy más módon az ügyészség esetleg foglalkozik vele, ha úgy gondolja, hogy itt törvénysértés történt. Tehát én ezzel nem kívánok foglalkozni.
Ugyanakkor a magyar cementipar privatizációjával kapcsolatban jó néhány olyan dolog elhangzott, amely egyszerűen nem fedi a valóságot. A magyar cementipar privatizációja 1988-ban kezdődött meg, egy minimális külfölditőke-bevonással, majd később fokozatosan ez a részarány nőtt, volt, ahol elérte az egyharmadot, volt, ahol elérte a 49 százalékot. Mindenesetre nem kívántuk az akkori elképzelés szerint többségi külföldi, netántán 100 százalékos külföldi tulajdonba adni a magyar cementipari társaságokat. Hogy ez egy helyes magatartás volt-e, avagy nem, az ma egy másik kérdés.
1991 áprilisában született meg az ÁVÜ-döntés arról egyébként, hogy erről az útról le lehet térni vagy le kell térni, a többségi, esetleg a 100 százalékos külföldi tulajdonba adás is lehetséges. Ezután a döntés után felgyorsultak az események, és ennek eredményeként 1994-re befejeződött a magyar cementipar privatizációja. Egyetlen adásvételi szerződés volt egyébként, amelyet a választások után írtak alá, azt is '94 augusztusában, ez éppen az inkriminált Hejőcsabai Cement- és Mészipari Rt. ügye.
Tehát amikor Torgyán frakció vezető úr azt veti fel, hogy a szociálliberális kormány külföldi kézre juttatta a magyar cementipart, akkor erre azt kell mondanom, hogy ez nem felel meg a valóságnak. Sőt, ha most nagyon cinikus akarnék lenni, ugyancsak a hejőcsabai esetre célozva, akkor azt kellene mondanom, hogy ez volt az egyetlen rt. a privatizáció után, amelyben többségi magyar tulajdonlás jött létre az első lépésben. Az most megint egy másik kérdés, hogy ez az ügy később aztán hová fejlődött. Úgy gondolom, hogy ez egy lényeges dolog, hogy egymást ebben az ügyben ne vezessük félre, ne csak egymást, hanem a közvéleményt se.
A másik: ugyancsak ezen beszélgetések vagy felvetések kapcsán merült fel az, olyan nemzetközileg ismert, a cementipar élvonalába tartozó cégekkel kapcsolatban és egymástól egyébként szervezetileg és tulajdoni oldalról is független cégekkel kapcsolatban, hogy a Holderbank AG a németországi vállalataival együtt ezt és ezt tette. Én úgy gondolom, hogy hozzánk méltatlan egy ilyen megjegyzés, annál is inkább, mert könnyű azt egyébként ugyanúgy, ahogy nálunk, ott kinn is megnézni és megtudni, hogy mely cégnek milyen a tulajdonosi struktúrája. Szó sincs erről. Ők független cégek egymástól. Nem jó az nekünk, ha egyébként a parlament előtt ilyen szöveget hall valaki.
A másik dolog, amit szeretnék mondani: többször előhozott és a tulajdonosok közötti vita és annak minősítése mellett nem esett szó – pedig szerintem legalább olyan fontos –, hogy 1996. május 31. és október 30. között ennek az rt.-nek a dolgozói teljesen bizonytalanságban érezték magukat, hiszen a végelszámolás lebegett felettük. Hogy érzik ők magukat most? Kevésbé érdekli őket természetesen a tulajdonosok közötti vita, őket az érdekli, hogy a munkahelyük biztos legyen. Október 30-a után a társaságnak van grémiuma, megválasztott grémiuma, ma nyugodalom van ebben a társaságban.
Nem véletlen egyébként, hogy ebben a társaságban azért más is van még mint tulajdonos, például az MRP. Hogy az MRP-nek mi lenne a véleménye erről az egész ügyről? A következő – amit azért, el kell mondjam, hogy a dolgok lényegéhez az is hozzátartozik, hogy ez a részvénytársaság egyébként, azt lehet mondani, hogy a magyar cementipar egyik legfejlettebb termelőegysége. Az utóbbi három évben a műszaki, technikai színvonal, a gyártás- és termékfejlesztés, az energiaracionalizálás és a környezetvédelem területén is, a többi társasággal együtt európai színvonalat ért el. Ezt egyébként az ISO minősítések egyértelműen bizonyítják.
(18.10)
Még egy rövid megjegyzés, hiszen ez más vonatkozásban is sokszor elhangzik. Torgyán képviselőtársam véleményével ellentétben én úgy gondolom és úgy is tartom, hogy a magyar cementipar a tulajdonosi struktúrától teljesen független, magyar alapanyagból, magyar munkaerővel, magyar menedzsmenttel, magyar piacra és egy viszonylag kevesebb exportra magyar cementet termel, amely termék jellegénél fogva sajnos kétségtelenül szürke.
Semmiféle félelem nem indokolt a hazai piac esetleges ellátatlanságával kapcsolatban, hiszen a kapacitások kihasználása ma alig éri el a 60 százalékot. Bárcsak olyan beruházási, lakásépítési felfutás előtt állnánk, hogy lényegesen több cementre lenne szükség. Köszönöm a türelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
