MÁDI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

MÁDI LÁSZLÓ
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Bár maga a törvény is nyúlfarknyi, és nincs is hozzá sok módosító indítvány beadva, azt gondolom, ugyanakkor mégis egy nagyon fontos törvény, hiszen egy olyan összevonást céloz meg, amelynek kapcsán az eddig két független bankfelügyelet, illetve értékpapír-felügyelet összevonásra kerülne - aminek eredményeképpen egy 2-300 fős nagyságú apparátus jönne létre -, ami általunk az általános vitában is elmondottak alapján nem biztos, hogy szerencsés megoldást eredményezne.
Az első és a második módosító indítványom két lehetőséget is tartalmaz arra, hogy a felügyelet elnökét és két elnökhelyettesét ne közvetlenül a miniszterelnök nevezze ki, hanem egyik lehetőségként legalábbis a parlamenti kontroll beiktatását javaslom, amelyben a parlament legilletékesebb bizottságának, jelesül a parlament költségvetési, adó- és pénzügyi bizottságának és az MNB-nek az együttes javaslatára történne a kinevezés.
Ezzel egyértelműen a politikai kontroll és a politikai függőség alól szeretném a felügyelet vezetőit mentesíteni.
Azt gondolom, hogy ez mindenképp egy olyan hosszú távú stratégiai érdek, amely a mindenkori kormányzói hatalom kontrollálását, annak kordába szorítását célozza. És azt gondolom, hogy túl kellene látnunk a pillanatnyi politikai érdekeken, és ezen javaslatot mindenképp célszerű lenne támogatni.
A másik, amellyel a pénzügyminiszterhez helyezi a miniszterelnök-helyettes a kinevezést, az MNB-elnök jóváhagyásával. Ez egy másik megoldás lenne. Én szívesebben látnám a parlamenti kontroll szerepét, de ebben is egyértelműen azt célzom, hogy ne a politikai szint, a miniszterelnöki szint, hanem akkor sokkal inkább már a szakmai szint kezében legyen ez a kinevezés. Hiszen azt gondolom, hogy a miniszterelnök döntéseivel alapvetően politikai érdekeket képvisel, nem pedig a belső szakmai érdekeket.
Az 5. pontban két másik képviselőtársammal is egybehangzóan: Csépe Béla és Hidasi Rezső képviselőtársaimmal is - tehát még két frakció képviselőjével együtt -, javasoltam a 7. § (3) bekezdésének, d) pontjának az elhagyását, amelyben az állna, hogy ha tevékenységével a felügyelet működését veszélyezteti, ebben az esetben felmentéssel szűnik meg a felügyelet elnökének vagy elnökhelyettesének megbízatása.
Sajnálatos módon az előterjesztő képviselői nem támogatják, bár mind a gazdasági, mind a költségvetési bizottság egyetértett ezen módosítással. Én nagyon bízom benne, hogy a parlamenti kontroll és a parlamenti pártok bölcsessége jelen esetben a módosító javaslat melletti szavazást fog jelenteni. Én azt gondolom, itt egyértelműen megintcsak arról van szó, hogy minél távolabbra kell, s minél erősebben kell hangsúlyozni ezen szféráknak az autonómiáját és a kormányzati beavatkozásokat, gumiszabályozások által teremtett kormányzati beavatkozásokat, amelyek alapvetően politikaiak, taktikai vagy személyi ellentétekből vagy személyi érdekekből szólnak -, ezeket minél távolabbra kell helyezni ezen felügyeletektől, ezen szféráktól, s az autonómiáját ezeknek a szféráknak meg kell teremteni. A benne lévő felelős vezetőknek pedig olyan munkahelyi feltételeket kell teremteni, ami nem teszi őket kiszolgáltatottá a mindenkori kormányzat éppen aktuális politikai ügyeinek. Én nagyon bízom benne, hogy ezen módosító javaslatomat a kormányzati többség is támogatni fogja. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem