MÁDI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

MÁDI LÁSZLÓ
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Hidasi Rezső képviselőtársam! Az első megjegyzéseiben utalt az én álláspontomra, és itt, azt hiszem, rögzíteni kell, hogy egy vita fennmaradt közöttünk. Mind az általános, mind a részletes vitában nem tudtuk meggyőzni egymást: jelesül a felügyeletek összevonásának indokoltságára vonatkozóan.
Én azt gondolom - és itt számos szakértő megnyilatkozása támaszt alá engem -, hogy az univerzális bankrendszer nem feltétlenül követeli meg a felügyeletek összevonásának szükségességét, és emellett nemcsak létszámbeli okok szólnak, hanem több más egyéb ok is, amit én az általános vitában kifejtettem, és amelynek szintén komoly szakértői megalapozottsága van. Úgyhogy úgy látszik, ezen a téren nem tudtunk közös nevezőre jutni -, dehát ilyen előfordul. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem