DR. TORGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, nincs olyan téma, amely jobban foglalkoztatná az ország lakosságát, mint az ÁPV Rt. működése és az a kérdés: hogyan lehetséges az, hogy a nemzeti vagyonnak hozzávetőlegesen 80 százalékát úgy eltüntették a különböző privatizőrök, hogy Rodolfo is tátott szájjal figyelte volna ezt az eseménysort. Ezért én három irányban terjesztettem elő országgyűlési határozati javaslatot az ÁPV Rt.-vel kapcsolatban.
Egyrészt kérem, hogy számoljon be a tevékenységéről - évenkénti bontásban -, bevételeiről és kiadásairól, külön a szakértői megbízatásokról és annak összegszerűségeiről, valamint a sikerdíjakról. Itt felhívnám a figyelmet arra, hogy tulajdonképpen alig valamivel több a bevétele az ÁPV Rt.-nek, mint a kiadásokra fordított összegek - ezek csillagászati számok, elfogadhatatlanok.
A másik kérdéskör arra vonatkozik, hogy a Magyar Köztársaság kormánya intézkedjen annak érdekében, hogy a privatizációs és koncessziós ügyeket az erre létrehozott szervezetek intézzék, és ne adjanak külsősöknek megbízást csillagászati összegekért -, hiszen erre egy rendkívül jól fizetett, sőt, túlfizetett apparátus áll a rendelkezésükre.
Végül pedig azt az indítványt terjesztem elő, hogy mindezért az apparátust a köztisztviselőkről szóló jogállásról szóló törvény alapján javadalmazzák, ne pedig mindenfajta mércét félredobva csillagászati összegeket juttassanak, mert ez a korrupció, a visszaélés melegágyává válik. Befejezem, elnök úr. Ezért kérem tiszteletteljes támogatásukat. (Taps az ellenzéki pártok oldalán.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem