CSÉPE BÉLA

Teljes szövegű keresés

CSÉPE BÉLA
CSÉPE BÉLA (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt napokban halottaira emlékezett az ország. Falvakban és városokban óriás tömegek keresték föl a temetőket. S akik nem tudtak kimenni, azok is otthon gyertyát gyújtottak szeretteik emlékére. Úgy gondoljuk, itt a parlamentben is meg kell emlékeznünk erről a valóban óriás méretű, a sírkerteket felkereső vándorlásról. Itt is fejet kell hajtanunk halottaink előtt.
Külön ki kell emelnünk a mártírokat. Emlékeztetek rá, hogy a halottak napja elnevezésű szép ünnep egykor úgy keletkezett, hogy először a mártírokra emlékeztek. Úgy gondolom, a megemlékezést az egész magyar múltra ki kell terjeszteni, a nagy magyar szabadságharcok megannyi névtelen hősére, kiemelve e század dicsőséges magyar forradalmának és szabadságharcának mártírjait.
Ma van az 1956. október 23-i magyar forradalom szovjet tankokkal történt eltiprásának 40. évfordulója, mely történelmünk leggyászosabb napjai közt sorakozik, mint amilyen a muhi, mohácsi csatavesztés, a nagymajtényi, a világosi fegyverletétel, az aradi tizenhármak kivégzése volt.
Sajnos, a korábbi megtorlásokat messze felülmúlta az 1956. novemberében megkezdődött megtorlás, melynek napjainkig ható következményei vannak. Ezért minden magyarnak, egyéneknek, politikai erőknek, társadalmi szervezeteknek a mai napon az a próbatétel kínálkozik, hogy szembe mernek-e nézni a tankok által eltiportak, a később kivégzettek utolsó tekintetével. Akik a fogház udvarán kivégzés előtt ezt kiáltották: "Éljen a szabad, független Magyarország!", nekünk kiáltották. Ezért innentől kezdve minden magyar nekik, a rég elhunytaknak tartozik felelősséggel.
A temetőlátogatások élő kapcsolatot jelentenek a múlttal. S ahogy ez nemzedékek láncolatában felépül, kialakul a történelmi hagyomány, mely véleményünk szerint a nemzet éltető ereje. Egy nemzet önbecsülésének, értékrendjének legnagyobb fokmérője, hogy miként becsüli meg hagyományait, melyekben a rég meghaltak akarata, végrendelete él tovább. Chesterton, a nagy angol gondolkodó írja, hogy a konzervativizmus tulajdonképpen a legdemokratikusabb, mert mindenkor meg akarja szavaztatni a sírkerteket is.
Ma meggyőződésünk, hogy minden emlékezés, főhajtás már a jelenért, de főképp a jövőért történik. Két példát szeretnék erre felhozni, szintén a holtak nagyon is élő birodalmából. Kisfaludy Károly Mohács című versét azzal fejezi be, hogy a nagy csatatér halottainak siratásából a jövőbe szegzi tekintetét, s kiáltja: "él magyar, áll Buda még". Széchenyi István pedig máig ható korszakalkotó művét, a Hitelt úgy fejezi be, hogy a múlt már nem áll hatókörünkben, de a jövő igen, s ennek kimunkálására hív, amikor azt mondja: "Magyarország nem volt, hanem lesz".
Úgy véljük, halottaink előtti mai tisztelgésünk, főhajtásunk is csak akkor lehet hiteles, ha mi is, minél szélesebb összefogással a jövőért munkálkodunk. Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem