DR. TORGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt hét végén a kormány több mint két év után végre rádöbbent arra, hogy milyen helyzetbe hozta a vidéket, milyen helyzetbe hozta a kistelepüléseket. Ami még megdöbbentőbb: a köztársasági elnök úrnak, miután számos olyan törvényt aláírt, amely a kistelepüléseket ellehetetlenítette, hat év után ugyancsak eszébe jutott ugyanaz, ami az MSZP-SZDSZ-es kormánynak.
Hogy mekkora a baj, és mekkora ezen pártok felelőssége, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy végre az MSZP-SZDSZ-es kormány eljutott ahhoz a gondolathoz, hogy a jövő év nyarára elkészíti az agrárpolitikáját. Tehát kormányzása negyedik évének megkezdésére talán már megfelelő agrárprogrammal is fog rendelkezni.
Én úgy gondolom, hogy önmagában ez a tény igazolja, bizonyítja, hogy milyen felelőtlen ez a kormány, és hogy mennyire nem is lehetett más ennek a kormányzásnak az eredménye, mint az, hogy a mezőgazdaság és külön a kistelepülések ennyire ellehetetlenült helyzetbe kerültek, hiszen a kormány tényfeltáró munkát nem végzett, mezőgazdasági leltárral nem rendelkezik, programja nincsen. Amikor már be kellene fejezni a kormányzását, akkor gondolkodik valamiféle mezőgazdasági stratégia kialakításán. Én úgy gondolom, hogy ennek a felismerésnek nem a vidék sanyarú helyzetének a megismerése, hanem annak a felismerésnek a következménye, hogy a kormányzó pártok látják, el fogják veszíteni a következő országgyűlési képviselőválasztásokat. Emiatt is, nem a vidék elnyomorítása miatt kívánnak lépni, de ezt bizonyítja az a tény is, hogy amikor a Független Kisgazdapárt sorozatosan nyújtotta be a jobbító indítványait a vidék helyzetének a megsegítése érdekében, akkor ezeket a javaslatokat hatalmi gőggel utasította el az MSZP-SZDSZ-es kormányzat.
Elég, hogyha arra utalok, hogy még egy hete sincs, hogy a tisztelt Ház immáron többedszer utasította el azt az indítványomat, hogy a külföldiek használatában lévő földterületek nagyságát a Ház mérje fel, hogy egyáltalán a tudás birtokába kerülhessünk, hogy a vidékért tehessünk valamit. De hasonlóképpen elutasították azt az indítványomat is, hogy a külföldiek termőföldtulajdon felhasználásával kapcsolatos törvényi kötelezettségének tegyen eleget a kormány és a semmis szerződésekkel szemben lépjen fel éppen azért, hogy a kistelepüléseket el ne lehetetleníthessék életfeltételeikben.
De utalhatnék arra, hogy amikor a privatizációs többletbevétel felhasználását illetően a Független Kisgazdapárt nevében olyan indítványokat terjesztettem elő, amelyek a vidék gazdasági helyzetét fellendítették volna, amelyek lehetővé tették volna, hogy állami beruházásban megvalósuló útépítésekkel lehessen a vidéket megközelíteni, akkor ezeket az indítványokat elutasították.
De hadd utaljak az szja-törvénynek az egymillió forint értékhatárt meghaladó része vonatkozásában a megváltoztatandó új álláspontra, amellyel el akarják venni a mezőgazdaságban érintettektől ezt a kedvezményt, vagy arra az adminisztrációs teherre, amelyet önök elő akarnak írni, de amelyet a vidék nem tud teljesíteni. Vagy hadd utaljak arra, hogy az összes Tocsik-ügy és a hozzá hasonló ügyek, a Vektor Kft.-k és Vektor Bróker Rt.-k és a különböző rt.-knek a tisztességtelen tevékenysége kivétel nélkül mind a mezőgazdasági települések, a kistelepülések (Az elnök pohara megkocogtatásával figyelmeztet az idő leteltére.) ellehetetlenüléséhez vezetnek. A saját házuk táján nézzenek körül, ott változtassanak, akkor tudnak segíteni (Az elnök ismét pohara megkocogtatásával figyelmeztet az idő leteltére.) a kistelepüléseken. Köszönöm a türelmüket. (Taps az FKGP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem