LEZSÁK SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai nyugdíjasok 40 esztendővel ezelőtt, 1956-ban 20-30-40 évesek voltak. Többségük termőre fordult életét, a forradalom napjaiban újjászülető reményt szovjet tankok taposták el. Ma 40 esztendeje, hogy azon a november 4-i vasárnap hajnalban bizonyossá vált, hogy nemcsak a tárgyalásra hívott Maléter Pált és kíséretét, de az országot is tőrbe csalta a szovjet birodalom katonai, politikai vezetése. Ezen a napon a moszkvai forgatókönyv szerint megkezdődött a megtorlás iszonyatos drámája. A brutális erőszakot minősíti, hogy még csak látszólagos fegyverletétel sem volt, mint 1849-ben Világosnál.
Haynau kései utóda, a szovjet Szerov tábornok a legjobb kommunista-szocialista tanítványokkal, a magyarországi kollaboráns politikusokkal és válogatott keretlegényekkel együtt kezdte meg az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc leverését. Kivégeztek közel félezer magyar hazafit, a bíróságokon, vészbíróságokon 30 ezer per próbálta szétzúzni a magyarság belső erejét, és összességében 100 ezer év börtönbüntetés nyomorított embert, családot, nemzetet, jövendőt egyaránt. A kíméletlen megtorlás ellenére az országnép belső ereje megpróbálta a lehetetlent, a katonai ellenállás mellett a politikai szervezkedést. Szerte az országban munkástanácsok alakultak, s december 8-án - például a Hősök terén -, leányok és asszonyok, feleségek és családanyák tüntettek, s emlékeztek a hősi halottakra.
(15.20)
S míg az ország lelkierejét megfeszítve, a fizikai megsemmisülést is kockáztatva próbált ellenállni, Európa és a nagyvilág is megrázkódott. Tüntetésekkel, tiltakozó akciókkal érzékeltették, hogy a magyarság kétségbeesett szabadságküzdelme értük is történik. A mindenkori zsarnokság ellen, a szabadság, a függetlenség érdekében.
Így válhatott 1956 a világörökség részévé is. De az is a valóság része és a tanulsága, hogy a világpolitikát formáló nagyhatalmak cserbenhagyták Magyarországot. A kőkemény gazdasági, pénzügyi érdekek akkor is erősebbnek bizonyultak az örök és egyetemes eszmei értékeknél. Csak a ma élő nyugdíjasok többsége képes fölmérni, hogy 40 évvel ezelőtt a szovjet katonai megszállással mit is veszítettünk. Hány tízezer fiatal nem tanulhatott középiskolában, egyetemeken és főiskolákon, hány százezren nem a tehetségüknek, képességüknek megfelelő munkahelyen dolgozhattak családért és országért. Mennyi megalázó helyzetet éltek meg, és éltek vissza a fegyverrel visszaszerzett hatalmukkal az úrhatnám senkik, a Kádár-korszak törpe helytartói! Mert nekik a megszállás a győzelmet jelentette. Nekik, a megszálló szovjet és az őket kiszolgáló, a hatalomra éhes magyar állampolgároknak november 4-ével a győzelem napjai jöttek el. Mert vakbuzgósággal hitték, hogy "az a harc lesz a végső", hogy a diktatúra zsoldosainak összefogásával teljes lesz a győzelmük, s hogy a múltat végképp el fogják törölni, mert semmik voltak és a minden akartak lenni. De nem sikerülhetett. Pongrácz Gergelyék szabadságharcát fölváltotta a személyes köztársaságok szabadságküzdelme, amely a Kádár-korszak szocialista és kábítószeres évtizedeiben megtanulta a túlélés technikáját, és - bár jól tudta, hogy életének minőségi javulása adósságcsapdába sodorja az országot -, zsibbadó lelkiállapotában tehetetlen volt. Ez is november 4-e következménye.
S ma, amikor elutasítjuk a rossz politikát, tesszük ezt azzal a reménnyel, hogy sikerül, mert sikerülnie kell a jóakaratú embereket, a közjót szolgálókat egyesíteni a nyugdíjasok, a fiatalok, az ország, a nemzet jövője érdekében. Köszönöm. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem