VARGA MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Hetekkel ezelőtt Deutsch Tamás frakciótársam kért napirend előtt szót, hogy egy privatizációs visszaélésre hívja föl a közvélemény figyelmét. Miniszterelnök úr akkor úgy fogalmazott, hogy a privatizáció eddigi gyakorlata az egy sikertörténet, amely nem szorul komolyabb módosításra. A Fidesz-Magyar Polgári Párt nevében engedjék meg, hogy most ismét egy olyan csalásgyanús visszaélésre hívjam föl a közvélemény figyelmét, amely az eddigi gyakorlat felülvizsgálatát kell - véleményünk szerint -, hogy eredményezze.
Az ügy, melyet röviden a Diósgyőri Gépgyár, egykori Digép magánosításának nevezhetünk, rendkívül szövevényes és kusza ügy, de nyilvánvaló, hogy azon személyek számára, akik érdekeltek voltak ebben a magánosításban, egyfajta cél is volt az, hogy ez a kusza összevisszaság fönnálljon.
Miről van szó, tisztelt képviselőtársaim? A Digépnél hat éve indult az a felszámolási eljárás, amelyet az állami Reorg Rt. végzett el. A Reorg Rt. 1993 októberében létrehozott négy darab egyszemélyes, egymilliós tőkéjű kft.-t, majd fél évvel később létrehozott még egyet, egy ötödiket, amely az addig kihasználatlan vagyonnak a hasznosítására alakult.
1995 második felében a felszámoló cég, a Reorg elvégzi a felszámolással járó teendőket, zárómérleget készített. A zárómérleg létrehozásakor a még hitelezőket mint tulajdonosokként (Sic!) vonták be, így ezek az új tulajdonosok lettek a Digép maradék vagyonán, a Kincstári Vagyonkezelő Szervezet 43 százalékkal, amelyben benne van az APEH, a pénzügyőrség, a Pénzügyminisztérium, a társadalombiztosítási alapok, úgymint az egészségbiztosítási önkormányzatok és a Nyugdíjfolyósítási Igazgatóság körülbelül 37 százalékkal, valamint a Reorg, amely körülbelül 16,7 százalékos tulajdonrészt birtokolt az öt kft.-ben. A Kincstári Vagyonkezelő Szervezet által megkapott részt eladásra kínálták föl, erre kiírtak egy pályázatot. A pályázat lejárati határideje 1995. december vége volt, ezután megtörtént az eredményhirdetés. A pályázatra egyetlenegy komoly osztrák cég jelentkezett, azonban a pályázatokat elbírálók ezt nem tartották megfelelő színvonalúnak, ezért eredménytelennek hirdették ki a pályázatot. Ez 1996. január 26-án meg is történt.
Három nappal később, január 29-én azonban hat magánszemély kereste meg a korábbi Kincstári Vagyonkezelő Szervezetet, és ajánlatot tett a Digép értékesítésére. Ez a hat magánszemély benyújtotta a pályázatát, és a következő ajánlatot tette: a vételár körülbelül 30 százalékát, az üzletrész névértékének 30 százalékát fizetik ki a meglévő öt kft.-ért, a fizetés négy részletben történik, melyből 10 százalékot egy hónapon belül, 30-30-30 százalékot pedig, a fennmaradó részeket, három évben fizetnek ki. A fizetés garanciája a vagyonhasznosító tulajdonában lévő késztermékek eladásából fog majd származni. Ez a konzorcium, mint már említettem, hat magánszemélyből áll, és a pályázatot oly mértékben tartották megvalósíthatónak, hogy elfogadták ezt az ajánlatot. Ezután ez a hat személyből álló konzorcium, amely a Digép Ipari Konzorcium nevet viseli, megvásárolta az Egészségbiztosítási Önkormányzat és a nyugdíjbiztosítás meglévő részeit, méghozzá olyan hasznosításban, hogy a 662 millió forint névértékű üzletrészért körülbelül 66 millió forintot fizetett ki.
Ezek után létrehoznak egy hatodik kft.-t, a hatodik kft.-ben az öt eddigi kft. jelentkezik tulajdonosként, és így megtörténik egy olyan áfa-visszaigénylés is, amely több százmillió forintos áfa-visszaigénylést jelent.
Rövidre kell fognom, ezért csak megemlíteném azt a hat személyt, aki ezt a konzorciumot és a Digép magánosítását végrehajtotta: Kiss István, aki a Vi-Tel Távközlési és Biztonságtechnikai Kft. tulajdonos ügyvezetője, Derzsi András, emlékszünk rá, most a Malév Rt. elnöke; Soltész Viktor, Ökrös András; s ott van Bognár Sándor egykori ipari miniszterhelyettes is, vagy például Nagy Győző.
Tisztelt Miniszter Urak! Tisztelt Kormány! Én remélem, hogy a mostani napirend előtti hozzászólásom felhívja a figyelmet egy újabb csalásgyanús (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) visszaélésre. Csak szeretném befejezésül közölni, hogy holnap Pokorni Zoltán képviselőtársam egy újabb, hasonló jellegű ügyre fogja fölhívni napirend előtt az önök figyelmét. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem