CSÉPE BÉLA

Teljes szövegű keresés

CSÉPE BÉLA
CSÉPE BÉLA (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti csoportja üdvözli ennek a törvényjavaslatnak a beterjesztését, és én elöljárójában két fontos összefüggésre szeretném felhívni a figyelmet.
Egy ország mindenkori számviteli rendje nagyon szoros összefüggésben van a gazdasággal, a gazdálkodás lehetőségeivel és a közerkölcsökkel. A gazdaság szempontjából nagyon fontos, hogy ne legyenek olyan merev számviteli szabályok, amelyek esetleg lebénítják a gazdaságot, egyáltalán a számvitel töltse be alapvető funkcióját, azt, hogy a gazdálkodók a versenyben, a piacon megfelelően hitelesen megjelenhessenek, ezt könyveikkel, könyvvezetésükkel alátámasszák, és ilyen értelemben a számviteli törvény mindenkor a gazdasági élet előrelendülésének egyik alapja lehet.
A közerkölcsökkel is összefüggést látok, mert itt nyilvánvaló dolog, hogy a gazdasági tényekről, adatokról való számadás mindig egyben erkölcsi kérdés is, és a gazdasággal való összefüggés idehat, tudniillik, ha olyan számviteli törvény működik egy országban, amelyet a gazdálkodók saját gazdasági érdekük miatt is igyekeznek kijátszani, akkor már probléma van. Tehát hogyha gazdaság szempontjából jó egy számviteli rendszer, akkor az segíti tulajdonképpen az országban a közerkölcsöknek a javulását is, és én úgy vélem, hogy a mi átalakuló gazdaságunkban, országunkban rendkívül fontos a közerkölcsök állapota.
(10.20)
Azt is megkockáztatom, hogy egy megfelelő számviteli törvény még azt is elősegíti, hogy a feketegazdaság elleni harcban valami sikereket érjünk el. Tehát ilyen összefüggésre hívom fel alapvetően a figyelmet.
A másik jelentőség a számviteli rendszerben, jelen körülmények között nyilvánvalóan az, hogy az Európai Unióhoz való közeledést kell hogy szolgálja, hiszen amint az előterjesztésben is hallottuk, az Európai Unió irányelvei kerültek már itt figyelembevételre. A nemzetközi számviteli sztenderdekhez való alkalmazkodás és az Európai Unió tagállamainak számviteli gyakorlatának tapasztalatai is figyelembe kerültek. Ez örvendetes jelenség.
A Kereszténydemokrata Néppárt az európai uniós csatlakozásunknak a híve. Tegnap hallottuk a külügyminiszter úr beszámolójából, hogy tulajdonképpen az ország lakosságának döntő többsége úgy gondolja, hogy gazdasági előnyünk lesz az Európai Unióból. Tehát nyilvánvaló, hogy a számvitel terén is ehhez kell közelíteni. Tehát ez az, amit mindenképpen üdvözlünk.
Mi úgy gondoljuk, hogy egy számviteli törvénynek az az alapvető funkciója, hogy a vállalat gazdálkodását segítse. Ebből a szempontból nyilván a befektetők szempontjait kell figyelembe venni. Egy befektető nyilván keresi azt a céget, ahová érdemes befektetni, azt a gazdasági szervezetet, amelyet érdemes támogatni, azt, amelynek érdemes a termékeit megvenni. Ezért egy cégnek a hitelessége fontos központi kérdés, amelyet tulajdonképpen egy ország számviteli rendjének biztosítani kell, és az a vállalkozó, az a gazdálkodó, amelyik betartja a számviteli törvénynek az előírásait, tulajdonképpen megszerezheti azt a hitelességet, amellyel saját eredményeit javítani tudja.
Ilyen szempontok alapján történt - úgy vélem - tulajdonképpen ebben a törvényjavaslatban az alapelveknek a kiegészítése. Mint tudjuk, az eddig funkcionáló 12 alapelv is kibővül még hárommal. Nagyon röviden erről egy-két gondolatot.
A tartalom elsődlegessége a formával szemben, úgy vélem, hogy ez az általam előbb elmondottak alapján mindenképpen üdvözlendő, hiszen itt arról van szó, hogy a közgazdasági tartalom primátust élvez a jogi formula felett. És valóban, az egyre bővülő piacgazdaságban előfordulnak olyan, Ptk.-ban nem szabályozott, úgynevezett atipikus szerződésekre alapított ügyletek, amelynek a számviteli elszámolása mindenképpen különös kell hogy legyen, és ez az alapelv tulajdonképpen biztosítja. Tehát ezzel teljesen egyetértünk.
A lényegesség elve, itt egy pillanatra megakadtam a tanulmányozásnál, mert először úgy tűnt, hogy nem tautológia van-e ebben. Hiszen azt mondja, hogy minden olyan információ, melynek elhagyása vagy téves bemutatása befolyásolhatja a felhasználónak a beszámoló alapján hozott gazdasági döntéseit. Ez olyan nyilvánvalónak tűnik, és fölmerül az a kérdés, hogy mi lesz a határesetekkel, ki fogja megítélni a tételek, a tévedések nagyságát?
Hiszen ez nyilván befolyásolja a lényegességet. No, de mindez a gazdálkodóra van bízva. Tehát ilyen szempontból a gazdálkodónak kell megítélnie azt, hogy a tételek alkalmazásánál mit tart lényegesnek. Éppen a versenyképesség és a cég hitelessége szempontjából. Tehát lényegében ez az alapelvbővülés is elfogadható, azzal a kisebb aggállyal, hogy figyelemmel kell majd kísérni, hogy hogy tudják alkalmazni a magyar gazdálkodók ezt az alapelvet, különös tekintettel a határesetekre.
A költséghaszon összevetésének elvét is el tudjuk fogadni, mint majd később rámutatok, mintha maga a törvény is ezzel egy ponttal ütközne.
Ezek után engedjék meg, hogy egy-két kritikai megjegyzést is tegyek. Amit mindenképpen ki szeretnék emelni, az az egyéni vállalkozók helyzete. Mint hallottuk, itt tulajdonképpen arról van most szó, hogy az szja alá tartozó egyéni vállalkozókra nem vonatkozik a számviteli törvény. Ebben mi problémát látunk.
A mostani törvénymódosítások alapján, melyeket várhatóan elfogad a Ház, az egyéni vállalkozók most már csak az szja-val adózhatnak, megszűnik az átjárás lehetősége, a társasági adó. Most ennek az átjárásnak olyan jelentősége volt, amely most megszűnik véleményem szerint, mellyel azért az egyes egyéni vállalkozók bizonyos rangot is szerezhettek, és a versenyben, a piacon a hitelességüket növelhették azáltal, hogy ezt a számviteli rendszert, amelyet a törvény számukra előírt, ők betartják, és így tudják magukat bemutatni.
Tehát mi gondot látunk abban, hogy az egyéni vállalkozók adózásánál most ez a sorompó teljesen leereszkedett, mert felhívom arra a figyelmet, hogy az egyéni vállalkozóknál már réges-régen megszűntek azok a korlátok, hogy hány alkalmazottat foglalkoztathat valaki, vagy egyáltalán milyen tevékenységet végezhet. Ennek nyilván vannak bizonyos jogi korlátai, de lényegében ők is a piaci versenynek teljesen egyenjogú és -rangú szereplői kell hogy legyenek.
Most ennek az országnak az az érdeke, hogy az egyéni vállalkozók közül igenis kinőhessenek olyan cégek - esetleg családi hagyományok alapján -, amelyek mégis ebbe a rendszerbe valók lennének, azaz a számviteli rendnek ezt a fajta törvényes szabályozását tulajdonképpen tudnák csinálni, és ezzel javítanák a saját hitelességüket.
Szerencsére Magyarországon ugyancsak rombolásokat végző, hosszú, megelőző korszak nem tudta az egyéni vállalkozásokat teljesen kiszorítani sohasem, és még máig is vannak olyan hagyományosan öröklődő foglalkozások, amelyek egy-egy családnak a nevéhez fűződnek, vannak olyan egyéni vállalkozók, akik egyénileg akarnak vállalkozni, és ők nem akarnak társaságot alapítani. Hogyha gazdasági kényszer ráviszi őket, akkor megteszik, mert végeredményben akkor az az érdekük, de olyan szabályozás lenne jó, amelyben az egyéni vállalkozók számára is mindaz az előny, amely ebből a számviteli törvényből éppen a hitelesség alapján rájuk hárulhat, igénybe vehető a számukra is.
Ezért mi úgy gondoljuk, hogy jó lenne olyan megoldást találni, hogy azért az egyéni vállalkozók is vezethessék számvitelüket ennek a törvénynek az alapján.
Egy másik kritikai észrevétel a 22. §-ban az önköltség utókalkulációval történő megállapításánál. Arról van szó a törvényjavaslatban, hogy itt egy ilyen határ van kitűzve, kötelező utókalkulációval való alátámasztás, nettó árbevételnél 1 milliárdos határnál, illetőleg ugyanez funkcionál nettó költségszintek 500 millió forintos határánál.
Mi úgy gondoljuk, hogy ezek a határok alacsonyan vannak megállapítva, mert az utókalkulációs szervezetnek a működtetése tulajdonképpen igen költséges. Tehát itt van az a pont, amikor úgy tűnik, mintha a költséghaszon elvét maga a törvényjavaslat megsértené. Ezért mi azt fogjuk javasolni, hogy ezek a határok emelkedjenek fel, az 1 milliárd 2 milliárdra, az 500 millió pedig 1 milliárdra.
De megjegyezzük azt is, hogy tulajdonképpen nem biztos, hogy célszerű határokat kijelölni, hanem a vállalkozókra kellene bízni, hogy hogyan számolnak el az önköltségükkel, és milyen módon támasztják ezt alá. Az utókalkulációs alátámasztás az egyik mód lehet.
Mi örömmel üdvözöljük a törvényjavaslatnak azt a tételét is, mely szerint a továbbiakban lehetőség lesz a korábbi években elkövetett hibák korrekciójára. Itt megint fölmerül a lényegesség elvének az alkalmazása; és ezt megint a vállalkozónak kell megítélnie, hogy mi az a hiba, amit egyáltalán ki kell javítani éppen a hitelessége érdekében. De ez mindenképpen üdvözlendő, főleg azért is, mert évközbeni közzététel is lehetséges.
(10.30)
Azt is megfelelőnek tartjuk, hogy az eszközök beszerzéséhez kapcsolódó költségek itt szabályozott módon majd elszámolhatók. Kiemelten jónak tartjuk azt is, hogy az árfolyamveszteségek elszámolása is itt szabályozottan megtörténik.
Figyelemmel kell lenni arra is - és itt megint utalok az egyéni vállalkozókra -, hogy az ő számukra is - például az árfolyamveszteség elszámolását - ehhez hasonló módon lehetővé kellene tenni. Ha már visszatértem rájuk, hadd jellemezzem egy kicsit őket.
(Az elnöki széket dr. Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke foglalja el.
A jegyzői székben Boros Lászlót Szili Sándor váltja fel.)
Nyilvánvaló, hogy ott több kategória van. Vannak olyanok, akik egész kis mértékben folytatják a tevékenységet, és ezekre inkább az átalányadózás való, van a középszint, és vannak a kiemelkedő vállalkozók, akiknél bizony ezek már fölmerülnek.
Végül rá szeretnék mutatni arra, hogy tulajdonképpen a számviteli törvény betartása által a végcél - nemcsak az, hogy a hitelesség, a versenyben való részvétel -, a társasági adóalap is hitelesen legyen kimunkálva. Tehát lényegében az APEH-nak is ki kell dolgozni azokat a módszereket, amelyek igazodnak ennek a számviteli törvénynek a szelleméhez, amely jó, amelyet üdvözlünk. Ennek a módszernek egyformán kell érvényesülnie a társas vállalkozók felé és az egyéni vállalkozók felé, hiszen őket is megilleti az egyenjogúság a piaci versenyben való részvétel szempontjából.
Összefoglalva: üdvözöljük a számviteli törvényjavaslatot. Kritikai észrevételeinket módosító javaslat formájában is meg fogjuk fogalmazni. Üdvözöljük elsősorban azért, mert az Európai Unióhoz való csatlakozásunk útján tulajdonképpen ez is egy lépés. Üdvözöljük azért, mert a szemlélete jó, tehát elősegíti a gazdálkodásnak a hatékonyságát, és elősegíti - ezt szeretném végezetül még kihangsúlyozni - a közerkölcsök javulását is, ami nélkül nincs előrelépés ebben az országban. A Kereszténydemokrata Néppárt frakciója támogatja ezt a törvényjavaslatot, természetesen a megfelelő módosításokkal. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Általános taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem