DR. TAKÁCS IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. TAKÁCS IMRE
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az 1991. évi XVIII. törvényt módosító T/3247. számú törvényjavaslat nem csupán a számviteli szakemberek számára igen fontos, hanem a gazdálkodási folyamat résztvevőinek egészére is, hiszen a jó számviteli rendszer számtalan mértékben hozzájárul a gazdálkodás hatékonyságához. Így ezen törvény nem egy szűk réteg érdekeit képviseli. A T/3247. számú törvénytervezet az 1991. évi törvényhez képest nem eredményez a magyar számviteli rendszerben olyan mélyreható változást, amelyet az 1991. évi XVIII. törvény előidézett.
Torgyán képviselő úr említette, hogy "csepegtetjük" a módosításokat, de tudomásul kell venni azt, hogy - szerintem - hazánkban soha nem lesz olyan kormány és olyan parlament, amely kétezer évig érvényes, örök értékű gondolatokat rögzít a törvényekben. A törvények élethez igazítása, a törvények módosítása ezért szükségszerű.
A törvényjavaslat szükségességét nemcsak az európai jogharmonizáció indokolja, hanem az is, hogy hazánkban a nagytulajdonok jelentős része külföldi vállalkozóké, így a számvitelnek a fejlett országokhoz való közelítése megkönnyíti ezen vállalkozók tevékenységét.
Számomra igen nagy öröm az is, hogy a törvényjavaslat összhangban van a mikroökonómia tudományával. Azzal a tudományággal, amely tankönyvének a készítésében rektorként részt vettem, és ez a tudományág is kimondja azt, hogy az utolsó ésszerű lépésig kell a különböző gazdasági döntéseket meghozni. Ennek a mikroökonómiának a törvényszerűségét a számviteli törvényjavaslat nagyon sok esetben konkretizálja.
A számviteli törvényjavaslat az 1991. évi XVIII. törvénynél jobban lehetővé teszi a reál- és pénzügyi folyamatok ésszerűbb visszatükröződését. Göndör képviselőtársam már beszélt azokról az elvekről, amik a költség-haszon elvével kapcsolatban vannak. Én csupán a lényegesség elvéről szeretnék egy pár mondatban szólni. Arról van szó, hogy lényeges minden olyan információ, amelynek hiánya megakadályozza a vállalkozói jó döntéseket. Itt azonban a törvényjavaslattal kapcsolatban nagyon nehéz helyzetben lesznek a vállalkozók, hiszen csupán az elégséges információ szintjére kell törekedni, és valóban, az elégséges információkat biztosítani kell a gazdálkodók számára. A törvényjavaslat új elvei elősegítik a gazdálkodás ésszerűségének, hatékonyságának fokozását, olyan információk rögzítését, amelyek megalapozzák a jó döntéseket.
A számviteli törvényjavaslat az adózási eljárásokat is figyelembe veszi, ezért magánszemély vállalkozóknak csupán a személyi jövedelemadó törvényben rögzített nyilvántartásokat kell vezetni, és helyes az, hogy ezen vállalkozók beszámoló, egyszerűsített mérleg készítésére nem kötelezettek.
Nemcsak az adótörvényeket, hanem a devizatörvény-változásokat is jól visszatükrözi a számviteli törvényjavaslat. A törvényjavaslat meghatározza, hogy milyen körre terjedjen ki a kettős könyvvitel vezetése. Örülök annak, hogy a törvényjavaslatban új elemként jelenik meg a számviteli politika törvényi rögzítése. A javaslat szabályozza, hogy a számviteli politika kapcsán milyen szabályokat kell összeállítani. Különösen üdvözlendő az, hogy az eszközök és források értékelési szabályait, valamint az önköltség-számítási eljárások belső szabályzatát el kell készíteni a vállalkozóknak. Azonban a termelés struktúrájában, valamint az erőforrásokban bekövetkezett lényeges változások esetén célszerű új önköltség-számítási rendre áttérni. A törvényjavaslat részletesen szabályozza az aktív és passzív időbeli elhatározásokat, így hozzájárul az eredmény jobb meghatározásához.
A javaslat abból a nemzetközi számviteli gyakorlatból indul ki, amely szerint minden, az eszközhöz egyedileg hozzárendelhető költséget a beszerzési ár részeként vesznek figyelembe. Közgazdaságilag ésszerű az is, hogy a beszerzéssel összefüggő költségek akkor csökkentik az eredményt, amikor ezen költségek fedezete az árbevételben megjelenik.
Képviselőtársaim már szóltak a tőke- és eredménymegközelítési elvekről, és én is helyeslem azt, hogy az eredménymegközelítés felé törekszik a törvényjavaslat. Ennek alapján a mérlegben, az eredménykimutatásokban a mérlegtételek értékelésénél egységesen kell kezelni a támogatásokat, juttatásokat, a térítés nélküli eszközátadásokat, a tartozás-átvállalások szabályozását.
A T/3247. számú törvényjavaslat paragrafusai, az általános és részletes indoklás egyaránt bizonyítja, hogy jó szakemberek összehangolt munkája alapján készült el a javaslat, amely nemcsak a reál- és pénzügyi folyamatok pontos regisztrálását biztosítja, hanem olyan információk rögzítését is, amelyek hozzájárulnak a döntési variánsok kialakításához, és ennek alapján a vállalatok fejlődését biztosító döntésekhez. Mindennek fontos következménye a nemzetgazdaság fellendülésének elősegítése. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
(11.00)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem