GÖNDÖR ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kormány előterjesztésében most egy olyan törvényjavaslat van az asztalunkon, amely a gazdálkodásban résztvevők számára rendkívül fontos törvény. Nagyon fontos szabályozó eszköz. Az előttem szólók hasonlóképpen vélekedtek.
Az életkörülmények, a gazdálkodási feltételeket szabályozó törvényekkel szemben jogos követelmény az állandóság, a kiszámíthatóság. A számviteli törvényt az elmúlt években többször módosította a tisztelt Ház.
A jelen törvényjavaslat jó bizonyíték arra, hogy egy átalakuló gazdaságot nem lehet kőbe vésett törvényekkel szabályozni. Nekünk, törvényalkotóknak, igenis kötelezettségünk, hogy - a gazdasági változásokkal összhangban - gondoskodjunk a törvények továbbfejlesztéséről.
A jelen törvényjavaslatban kiemelt cél a pontosító kiegészítések megtétele. Csökkenteni a gazdaság szereplőiben a bizonytalanságot, az improvizálási lehetőséget, amely számtalan vita és bírósági eseményhez vezethetett. A pontosító javaslatok, amelyek e törvényjavaslatban megfogalmazódnak, segítik a végrehajtást. Ebbe a körbe tartoznak: az alapelvek kiegészítése, az ellenőrzés és önellenőrzés kérdésének szabályozása és bemutatása az éves beszámolóban.
Mint ahogy már a bevezetőmben mondtam, kiemelten fontosnak tartom, hogy a gazdasági folyamatokban bekövetkezett változásokat kövessük. És itt szeretném külön kihangsúlyozni a beszerzési érték kérdését, különös tekintettel a Kisgazdapárt vezérszónokára. A számviteli szabályokban a szavaknak ugyanolyan súlya van, mint a jogban. És nagyon oda kell figyelni, mikor beszélünk beszerzési értékről, és mikor költségekről.
A harmadik fő elv, az Európai Közösség országaiban kialakult gyakorlat fokozatos átültetése a mi viszonyaink közé. Itt különösen fontos a térítés nélküli átadások, juttatások, átvállalások kérdése és a saját tőke változásának korrekt, precíz nyomon követése.
A törvényben meghatározott alapelvek érvényesítése a megbízható és valós összkép biztosítását szolgálja. A javasolt új elvekkel; a tartalom elsődlegessége a formával szemben, a lényegesség elve, a költség-haszon összevetésének elve hármasból én a költség-haszon összevetés elvét emelném ki.
Ez azt jelenti, hogy az éves beszámolóban szereplő információból nyerhető haszon haladja meg azokat a költségeket, amelyek az információ előállítása közben jelentkeznek. Ez az elv különösen fontos azért, mert az információ-előállítás költségeit szükségképpen nem az információ felhasználói viselik. És az információfelhasználásból származó előny általában nem az előállítónál jelentkezik. Ez egyfajta önmérsékletet jelent a közigazgatás számára, az államhatalom számára, hogy igenis mérlegelnünk kell, amikor információikhoz akarunk jutni, hogy ezzel milyen költségeket okozunk a gazdaság szereplőinél.
A számviteli törvény jelenleg hatályos szabályai nem teszik lehetővé, hogy egyes tételek ott kerüljenek helyesbítésre, ahol azok tévesen szerepeltek. Egy adott vállalkozás megítélésénél azonban nagyon fontos szempont, hogy az éves beszámoló az adott évre vonatkozó információkat tartalmazza.
A javasolt módosítással lehetővé válik, hogy a tárgyévi beszámolóban bemutatásra kerüljön a korábbi évben elkövetett hibák korrekciója, annak az eredményre gyakorolt hatása. Ebből következően, az információt felhasználók sokkal megbízhatóbb képet kaphatnak az adott vállalkozásról. A javasolt módosítás szerint, a cégbírósághoz történő leadást, illetve a beszámoló közzétételét is rögzítik.
Fontosnak tartanám, hogy a 32. és 39. §-okban a tisztelt Ház pontosabban írja körül, hogy mit tekint jelentős hibának. Én úgy gondolom, hogy ezt meg lehetne határozni a mérleg főösszegében, például a mérleg főösszegének 20 százaléka.
A továbbiakban néhány gondolatot hadd mondjak el a beszerzési ár kérdéséről. A nemzetközi gyakorlatban az eszközökhöz egyedileg hozzákapcsolható költségeket, ráfordítást a beszerzési ár részének tekintik. A magyar gyakorlat - és itt hadd ne soroljam föl azt, amit Torgyán képviselő úr elmondott - költségként ugyan elismerte, tehát elszámolásra került, az eredmény tükrözte, de nem szerepeltek a beszerzési árban. Most - a módosítással - ez is megtörténik.
Hogy ennek mi a következménye - és itt hadd térjek ki a hatásvizsgálatra. A szakmát értők, a szakmában dolgozók tudják, hogy ez azt jelenti, hogy a beszerzés évében a korábbinál nagyobb eredményt realizált, és akkor, amikor elszámolja az amortizációt, az eszközköltségeit, akkor pedig kisebb eredményre számíthat az adott vállalkozás. Fontos kiemelni, hogy az adott eszközökhöz kapcsolódó támogatás összege nem csökkenti a beszerzés költségét.
A változások között szeretném kiemelni az állami juttatások elszámolását. Nagyon sok gond és sok kérdés volt a múltban ezzel kapcsolatban.
(10.40)
Két megoldás lehetséges: a tőkemegközelítés, amikor a juttatás összegével közvetlenül a saját tőke összegét növelik, az eredménymegközelítés, amikor a juttatást a bevételnek tekintik, és a kapcsolódó költségek időszakában csökkentik.
Lényeges a törvényjavaslatban a térítés nélküli eszközátadás elszámolása, hogy az átvevőnek beszerzési értéken az eszközt a bevétellel szemben állományba kell vennie, és a bevételét időbelileg elhatárolni, és majd az eszközköltségekkel együtt arányosan csökkenteni. Hadd ne térjek itt ki a már említett, Ptk.-val való összhang megteremtésére, a kötelezettségátvállalásra. Nagyon pozitív változás.
Véleményem szerint a javaslatban kicsit pontosítani kellene majd ennek az időbelileg elhatárolt bevételnek és a költségelszámolásnak az összhangját.
Az európai gyakorlathoz való közelítést szolgálja a saját tőkével és a jegyzett tőkével kapcsolatos változás. A jegyzett tőkével kapcsolatos azon kiegészítés, mely szerint a még be nem fizetett jegyzett tőkét is külön nyilvántartjuk, nagyon fontos.
Elfogadom az előterjesztőknek az előző évek áthozott veszteségére vonatkozó elképzeléseit, de megfontolásra ajánlom, ha csak technikai akadálya nincs, akkor az adott mérlegben egy kis sort, egy kockát lehet, hogy mégis célszerű lenne fenntartani az adott évi veszteség kimutatására.
A gazdasági társaság megszűnésének, beszámolókészítési és könyvvezetési kötelezettségének legfontosabb kérdéseiről a megszűnésekről rendelkező törvények szólnak. A törvény viszont nem szabályozta eddig a megszűnt társaságok tulajdonosainak a megszűnéshez kapcsolódó számviteli elszámolási kötelezettségeit. A javasolt megoldás ezt az alapítás fordítottjaként rendeli könyvelni a tulajdonosoknál is.
Befejezésül még néhány gondolatot hadd emeljek ki a javaslat pozitív vonásai közül: az egyszerűsített mérleg és eredménylevezetés szabályozását; a közzététel területén uralkodó helyzet egyértelművé tételét a cégnyilvántartás, céginformáció-szolgáltatás rendszerében; a belső szabályzatok tételes megnevezését; a diszkont értékpapírok elszámolási szabályozását... (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi, hogy a felszólalási idő letelt.) Elnézést kérek, egy percen belül befejezem, elnök úr. A kis értékű eszközök korrekcióját.
Összefoglalva: lényeges pozitívuma ennek a javaslatnak, hogy szigorú kerettörvény, és mégis lehetővé teszi azt, hogy a gazdálkodók szabadon dönthessenek sok kérdésben. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ülésteremben.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem