KUNCZE GÁBOR

Teljes szövegű keresés

KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR belügyminiszter: Elnöknő! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom tisztelt képviselő urat és az Országgyűlést is, hogy a településfejlesztésről szóló törvény vagy a településügy törvényi szabályozása már korábban, a területrendezésről szóló törvénnyel párhuzamosan megkezdődött a Belügyminisztériumban. Úgy ítéljük meg, hogy a szükséges egyeztetések lefolytatása után - nemcsak a szaktárcákkal egyébként, hanem az önkormányzati érdekképviseletekkel is - 1997-ben oly módon nyújtjuk be, hogy 1997-ben az Országgyűlésnek legyen lehetősége a törvényt elfogadni.
Egyébként a településügyi törvényjavaslat előkészítésével egyidejűleg a települések működésének részterületeire készítettünk szabályozást, így például az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételének '95-ben történő törvényi szabályozása, vagy a KTM-mel közösen a települési szilárd és folyékony hulladékok kezelésére vonatkozó együttes rendelet kiadásáról érdemes beszélni, illetve a kéményseprő-ipari közszolgáltatásokról szóló BM-rendelet is ebbe a folyamatba tartozik, illetve most történik a temetkezés jogi szabályozásának korszerűsítése is.
Ami a településügy tervezett törvényi szabályozását illeti, ebben a településrendezés, településfejlesztés, -tervezés szakmai követelményei és fogalomrendszerének meghatározása kerül sorra, a településfejlesztés és -üzemeltetés feltételrendszereinek megalapozása, a településfejlesztés, -rendezés és -üzemeltetés szervezeti, hatásköri követelményeinek, illetve a résztvevők egymáshoz való viszonyának meghatározása, az önkormányzati tulajdonosi és közhatalmi funkciók szétválasztása, a helyi közszolgáltatások és közüzemi szervezetek közös sajátosságai és így tovább, és így tovább, erre a körre fog a szabályozás kiterjedni. És még egyszer mondom: 1997-ben benyújtjuk. Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem