AKAR LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

AKAR LÁSZLÓ
AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Tulajdonképpen három kérdésre kell válaszolnom, a harmadik kérdéstől kezdeném visszafele.
Szeretném pontosítani: a megyei parancsnok urat nem váltották le, a megyei parancsnok úr az előzetesen egyeztetett terv szerint a szolgálat érdekében áthelyezésre került azonos beosztásban Budapestre. Egyébként ezt az is mutatja, hogy a családja már augusztusban fölköltözött, hogy a gyermekük az iskolai tanulmányokat Budapesten tudja megkezdeni. Tehát nincs összefüggés a változás és az események között.
A második kérdéssel kapcsolatban itt van a kezemben Pintér Sándor altábornagy úrnak a tájékoztató levele, amiből fölolvasnék egy részt: "Az ügyben a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság rendelt el nyomozást, bejelentés alapján, ismeretlen tettes ellen a Btk. 312. § (2) bekezdésébe ütköző, csempészet és vámorgazdaság bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt, és ezért foglalták le a gépkocsikat. Tekintettel arra, hogy az ügyben személyesen járt el a Vas és Zala megyei vámparancsnok, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság kizárást indítványozott az ügyben. Ennek folytán természetszerűleg a nyomozati iratok az Országos Rendőr-főkapitányságra kerültek, de nem a nyomozás további folytatása érdekében, hanem az elfogultság elbírálása és más nyomozóhatóság kijelölése céljából. Erre sor is került, és a főkapitány úr határozata alapján a továbbiakban a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság nyomoz az ügyben."
Ami az első kérdést illeti, én felolvasnék egy részt a megyei vámparancsnok jelentéséből: " '96 októberében dr. B. E. budapesti lakos, akit körülbelül 12-13 év óta ismerek, azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy a külföldről behozandó 3 darab Rover típusú személygépkocsi a szombathelyi vámhivatalnál történő vámkezelése megoldható-e, tekintettel arra, hogy az új technológiai rend bevezetése következtében a budapesti vámhivataloknál a várakozási idő jelentősen megnőtt, továbbá a belépésre a bucsui vámhivatalnál kerül sor."
Hát, sajnos, képviselő úr nem tudom idő hiányában ezt tovább olvasni, a dolog lényege, hogy tehát ő kérte az illetékes alsóbb vámparancsnokokat, hogy próbálják meg az egészet viszonylag gyorsan teljesíteni, de ezenkívül semmiféle közreműködése vagy tartalmi iránymutatása az ügyben nem volt. A személyiségi jogokra tekintettel kell lenni, mint képviselőtársunk fölhívta a figyelmet, tehát ezért nem mondtam a nevet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem