DR. KÖVÉR LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. KÖVÉR LÁSZLÓ
DR. KÖVÉR LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, miniszter úr, a választ, és akinek füle volt a hallásra, kiérezhette az ön szavaiból a távolságtartást. De hát az élet kegyetlen, miniszter úr, ön most koalícióban ül a külügyminiszter úrral.
Másodsorban az a megjegyzésem, hogy ön valószínűleg megsértette az adatvédelmi törvényt. Ugyanis olyan személyiségi adatokról tett itt most nyilvános közlést, amelyre hivatkozva tőlem Kodela László kormány-főtanácsadó úr Kiss Elemér nevében megtagadta ezeknek az információknak az átadását, amikor én ezt kértem tőle. (Derültség a jobb oldalon.)
Harmadsorban pedig azt szeretném megjegyezni a történelmi tényekhez adalékul, bár bizonyára ebben a Házban nagyon sokan vannak, akik ezt tudják, különösen a Szabad Demokraták Szövetségében ülnek jó néhányan, mint az köztudott, hogy 1958-ban több ezer ügyvédet távolítottak el politikai okokból, mindenféle indoklás nélkül a pályájukról. A Németh-kormány utolsó napjaiban ezektől az emberektől Sárközi Tamás akkori miniszterhelyettes a kormány nevében bocsánatot kért.
Kezemben van egy fénymásolat, amely egy, a pályáról eltávolított ügyvéd fellebbezésére adott válasz. Szövege a következő:
"A bizottság határozatának megváltoztatására törvényes alapot nem találtam, ezért panaszát elutasítom. Budapest, 1958. október 22-e. Dr. Réczei László az igazságügy-miniszter első helyettese."
Miniszter úr, sajnos, a válaszát nem tudom elfogadni. Azt gondolom ugyanis, hogy a Magyar Köztársaság kitüntetéseit a Magyar Köztársaság nevében adományozzák. Természetesen minden kormány olyan embereket tüntet ki, akiket magához közelállónak talál. De azt gondolom mindazonáltal, hogy ezen kitüntetések becsületének megőrzése érdekében törekedni kéne arra, hogy valamiféle határon belül maradjanak ezek a különböző kormányzatok ízlését tükröző kitüntetések. Sajnálatos módon a ma itt, általam szóvá tett két kitüntetés ezeken túl van. Köszönöm szépen. (Hosszas taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem