DR. KIS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr! Mi már az előző évben lefolytatott megbeszéléseink során is abban megállapodtunk, hogy bizonyos technikai jellegű átszervezésre igenis szükség van. Az a fölösleges párhuzamosság, amelyik az FM-hivatalok, az állat-egészségügyi és a növény-egészségügyi szolgálatok technikai kiszolgáló rendszerében megjelentek, azok nemcsak hogy túlzott költségben, hanem bizony néha hatékonyságnak a rovására is működtek, vagy éppen ellenérdekű tendenciát fejtettek ki.
Az átszervezés lényege nem lehet több, mint ezen anomáliáknak a fölszámolása. Én e vonatkozásban szeretném megnyugtatni minden érdeklődő képviselőnket és a közvéleményt is, hogy ami a szervezet szakmai működését illeti, ott érdemi változtatásra nem kerül sor, és úgy hiszem, hogy ez nem is lenne ésszerű és célszerű. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem