KUNCZE GÁBOR

Teljes szövegű keresés

KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR belügyminiszter: Elnöknő! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Amint az már korábban, a hasonló témakörben lefolytatott vitánkban is elhangzott, én abban a rádióinterjúban azt mondtam, hogy erről a kérdésről majd annak idején a bíróság fog állást foglalni. Tény azonban, hogy ma egyetlen olyan önkormányzat van az országban, amely nem alakította meg az önkormányzati tűzoltóságát, mint önkormányzati intézményt, pedig erre törvényi kötelezettsége volt.
Ezen a helyzeten nem változtat az sem, amit a képviselő úr mondott, ezért a bírósági megkeresés ebben az ügyben megtörtént, a bíróság majd állást fog foglalni. Én természetesen nem sértettem meg Hódmezővásárhely képviselő-testületét, szándékomban sem volt, ilyen elképzeléseim sincsenek, én nagyon tisztelem Hódmezővásárhely képviselő-testületét, különösen akkor fogom majd tisztelni, ha átvette az önkormányzati tűzoltóságot, és azt a törvénynek megfelelően fogja majd működtetni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem