DR. SZILI KATALIN

Teljes szövegű keresés

DR. SZILI KATALIN
DR. SZILI KATALIN környezetvédelmi és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Igen tisztelt Képviselő Úr!
A képviselő úr által feltett négy kérdésre fogok válaszolni, hiszen mind most szóban nem hangzott el, de azt hiszem, hogy úgy lesz teljes a kép, hogy kielégítő válaszokat kaphasson a képviselő úr, hiszen a szóban forgó műemléképület helyreállításának, hasznosításának megoldatlan a helyzete, mint ahogy felvezetőjében elmondta, sokéves, és mondhatom azt is, hogy nehezen kibogozható múlttal rendelkezik.
Az ügy és annak tisztázása, hogy kit milyen felelősség terhel, ma bírósági döntésre vár, mint ahogy az elhangzott és a bíróság által megállapított felelősséget természetesen valamennyi félnek, kinek-kinek viselnie kell.
Feltett konkrét kérdéseire képviselő úrnak tételesen a következőket válaszolom. Első kérdése úgy hangzott: miért hagyja a minisztérium, hogy a ház állaga tovább romoljon? A Fekete Sas Szálló állagromlásának megakadályozását, mint minden műemlék esetében, azt hiszem, elsősorban a tulajdonos kötelessége. A Műemlékvédelmi Hivatal tehát a tulajdonost kötelezheti a sürgős munkálatok haladéktalan elvégzésére.
Második kérdése a képviselő úrnak azt volt: várható-e, hogy a kormány segítséget nyújt? Tekintettel arra, hogy a Fekete Sas Szálló nem kiemelt kormányzati beruházás, ilyen jellegű közvetlen kormánysegítséget nem ígérhetek, más kérdés az azonban, hogy az állami költségvetésből a Műemlékvédelmi Hivatalon keresztül műemlék-helyreállítási támogatás igényelhető a maga útján, amelynek természetesen a feltétele és rendezettsége a Fekete Sas Szálló esetében is elképzelhető. Hangsúlyozom azonban, hogy csak kiegészítő támogatás lehetséges, a feladatok finanszírozása elsősorban, mint ahogy mondottam, a tulajdonos kötelessége.
Harmadik kérdése képviselő úrnak úgy hangzott, hogy az Országos Műemlékvédelmi Hivatallal szemben milyen eljárást kezdeményezünk. Én azt hiszem, hogy ez túlzottan általános kérdés. Majd ha jól látom a képviselő urat, akkor fogok válaszolni, mert így elég nehézkes. (Közbeszólás - dr. Kis Zoltán: Helyes, jó, jó!)
(15.20)
Úgy gondolom, hogy prejudikálni, tehát előzetesen ítélkezni ez ügyben nem lehet. Javasolom, hogy várjuk meg ebben a kérdésben a bírósági döntést.
Negyedik kérdése képviselő úrnak úgy hangzott: miért vállal az Országos Műemlékvédelmi Hivatal, illetőleg az általa alapított társaság olyan kivitelezést, amelyhez nincs szakértelme? Azt hiszem, hogy az Országos Műemlékvédelmi Hivatal nem vállalt és nem vállalhatta ennek a munkának a kivitelezését. Ami az önálló gazdálkodó szervezetet illeti, hiszen erre is utalt tisztelt képviselő úr a felvezetésében, a szakértelem meglétét, meg nem létét, azt hiszem, hogy nem praktikus most itt vitatnunk, hiszen erre is ki fog térni az a bizonyos bírósági eljárás, amire képviselő úr utalt. Azt csak megjegyezném, hogy ez a kivitelező más esetekben már elég magas színvonalon végzett kivitelező munkát. Egyébiránt az interpellációban is említett szervezetátalakítás megszűntét is, azt is jelzi, hogy az állami műemlék-helyreállító szervezetek átalakítása jelenleg folyamatban van.
Összefoglalva, tisztelt képviselő úr, én örömmel veszem, hogy ön szívén viseli - úgy is mint Hódmezővásárhely polgármestere - a Fekete Sas Szálló mint műemléképületnek a jövőjét. Én azt hiszem, hogy mindannyiunk összefogása szükséges ahhoz, hogy megoldást találjunk ennek az épületnek a felújítására a KTM és az Országos Műemlékvédelmi Hivatal útján. Ehhez a lehetséges segítséget meg fogjuk adni, és továbbá elmondhatom azt is, hogyha jogerősen bebizonyosodik, hogy a hivatal a múltban hibát követett el, azt garantáltan ki fogja javítani. Amit azonban nem tehetünk meg, az, hogy a megye 105 műemlékvédelmének valamennyiének - tulajdonostól függetlenül - a sorsát felvállaljuk.
Én kérem azt, tekintettel, hogy a képviselő úr utalt arra, hogy a hasznosítást önök is keresik, a kivitelezés befejezését szeretnék, hogy együttesen találjunk módot. Én kérem arra a tisztelt képviselő urat, hogy fogadja el már most a válaszomat, ne kerüljünk abba a hibába, mint a múltkor, hogy két hónap után levélben kellett közölnie, hogy megoldódott a problémája.
Tisztelettel megköszönöm, és megköszönöm tisztelt képviselőtársaim igen megtisztelő figyelmét. (Taps a kormánypárt padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem