AKAR LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

AKAR LÁSZLÓ
AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Képviselő úr Agrobank-ügyben benyújtott interpellációra és kérdéseire eddig a következő információkat adtuk. Az I/1085/1. számon "Kik azok a jólértesültek, akik még idejében kivették pénzüket az Agrobankból?" tárgyban benyújtott interpellációjára az Országgyűlés '95. június 6-i ülésén hozott határozata alapján írásban válaszoltunk '95. június 28-án. E válaszban ismertettük önnel, hogy a témában az ORFK vizsgálatot végez, mely akkor még folyamatban volt.
K/1722. számú interpellációja - "Mikor tudja meg végre a közvélemény az igazat az Agrobank botránya kapcsán, avagy meddig tart kivizsgálni, hogy kinek az utasítására nyitottak ki a bankfiókok, hogy többszáz jólértesült kimenekítse a pénzét, s több ezer kisember pedig hoppon maradjon?" - válaszadására '95 decemberében került sor, mely válaszban ismertettük, hogy az ORFK vizsgálata az ügyben lezárult, és bizonyítottság hiányában az eljárást megszüntették.
I/1915. számú interpellációjára, amelynek címe "Mire jó a szocialista összeköttetés? Avagy még egyszer az Agrobank-botrányról" '96 februárban adtunk választ. A válaszban ismertettük képviselő úrral, hogy az ORFK bűncselekmény hiányában a nyomozást '95. november 17-én megszüntette. E válaszunkat '96 márciusában további részletekkel egészítettük ki. A kiegészítésben kitértünk képviselő úr azon felvetésére, hogy megtörtént-e a banki alkalmazottak fegyelmi felelősségre vonása, akik a banki előírásokat megsértve lehetővé tették a zárás utáni kifizetésekkel a betétesek fedezetének elvonását. Ígéretet tettünk, hogy a Mezőbank vezetését felkérjük a munkajogi felelősségre vonás lehetőségének megvizsgálására. A kiegészítésben az Állami Bankfelügyelet által kezdeményezett belső vizsgálat eredményéről tájékoztattuk, mely szerint a belső ellenőrzés azt állapította meg, hogy az Agrobankra vonatkozó bankfelügyeleti határozatban foglaltakat és az ezek realizálása érdekében született utasításokat a bank betartotta. Más banki előírások megsértése ugyanakkor azért nem merült fel, mert a banknál nem volt olyan belső előírási utasítás, amely az egyébkénti pénztárzárás utáni ismételt kinyitást megtiltotta volna.
K/3106. számon képviselő úr által benyújtott "Mit ér egy államtitkári ígéret? Avagy még egyszer, remélhetőleg utoljára az Agrobank-ügyről" című írásbeli kérdésére a Pénzügyminisztérium '96. október hó folyamán részletes, három oldalban összefoglalt választ adott, melyben elmondtuk, hogy a költségvetési bizottság döntése alapján felkértük a Mezőbank Rt. igazgatóságát arra, hogy végezzen belső vizsgálatot arra vonatkozóan, hogy munkajogi értelemben az Agrobank nyitvatartása ügyében kik, és milyen mértékben marasztalhatóak el. Válaszunkban leírtuk, hogy a vizsgálat eredménye alapján tényleges szabály, illetve előírás hiányában annak vétkes vagy vétlen megszegése nem merülhetett fel, következésképpen a vizsgálóbizottság és a bank vezérigazgatójának mint munkáltatónak következtetése szerint munkajogi értelemben nincs felelősségrevonási lehetőség.
Tisztelt Ház! Összegzésképpen egyetértek képviselő úr azon véleményével, hogy az Agrobank-fiók nyitvatartása ügyében erkölcsileg s az üzleti etika íratlan szabályai szerint mélyen elítélendő volt az abban közreműködők tevékenysége. De mint azt az előzőekben már részletesen ismertettem, az illetékes jogi fórumok az ügyben a szükséges, minden részletre kiterjedő vizsgálataikat lezárták, és jogi értelemben felelősségre vonásra, illetve büntetőeljárásra nem láttak lehetőséget.
(15.10)
A meghosszabbított nyitva tartással összefüggésben a kisbetétesek végül is - szerencsére - nem szenvedtek kárt. Kár elsősorban az Agrobank valóban elfogadhatatlan magatartása által kiváltott további üzletihírnév-csökkenésben volt kimutatható. Ez az értékítélet tükröződött abban, hogy az Agrobank elvesztette szervezeti létét, megszűnt, beolvasztásra került egy másik kereskedelmi bankba. Emellett az Agrobank akkori vezérigazgatója ellen több ügyben büntetőeljárás van folyamatban.
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Mindezek hangsúlyozása mellett a nyitvatartási idő meghosszabbításával kapcsolatban további kezdeményezésre jogi lehetőség hiányában nem látok módot. Kérem képviselő urat válaszom elfogadására.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem