DR. LOTZ KÁROLY

Teljes szövegű keresés

DR. LOTZ KÁROLY
DR. LOTZ KÁROLY közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Asszony és Képviselő Úr! Képviselő úr olyan aktuális kérdésre hívja fel a figyelmet, amelyet valóban rendezni kell. Rögtön hozzátehetem, ezen a megoldáson jelenleg dolgozunk. A díjas autópályák megjelenése kapcsán valóban gondoskodni kell arról, hogy a díjat fizetni nem kívánó járművezetők ne kerüljenek akaratuk ellenére kellemetlen helyzetbe, időben szerezhessenek tudomást az alternatív lehetőségről, vagyis módjuk legyen választani, ahogy ezt ön is elmondta.
Az autópálya-hálózat fokozatos kiépülése tehát új követelményeket támaszt a tájékoztatás iránt is. Ennek megfelelően tervezzük az utak számozási és jelzésrendszerének korszerűsítését. A zöld alapszínű táblákon eltérő szín fogja jelezni a sztrádákat, illetve a csatlakozási csomópontoknál az alternatív megközelítésre lehetőséget adó alacsonyabb rendű főútvonalakat. Egyidejűleg folyik a határállomások, építési munkahelyek és forgalmi torlódások miatt indokolt útvonal-módosítás tájékoztató rendszerének korszerűsítése is.
Tekintettel az új táblarendszer nagy költségigényére a teljes megvalósítás csak fokozatosan képzelhető el. A képviselő úr által is javasoltakkal összhangban a közeljövőben, feltehetően még az év vége előtt kiegészítjük az M1-es autópálya díjas szakaszánál meglévő táblás tájékoztató rendszert, azonos rendszerű jelzéseket helyezünk el az M5-ös autópálya 1997. januártól forgalomba kerülő szakaszán is. Meggyőződésem, hogy a tervezett változtatások biztonságos eligazítást adnak, és akik nem kívánják igénybe venni a díjas útszakaszt, megteremtik a szabad útvonalválasztás lehetőségét. Ezt megkapják, és alternatív módon tudnak választani. Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem