HORN GYULA

Teljes szövegű keresés

HORN GYULA
HORN GYULA miniszterelnök: Tisztelt Képviselő Úr! Nem magyarázkodom, hanem magyarázom. A másik: ha jól tudom, az önök pártjának a képviselője is ott ül a felügyelőbizottságban. (Moraj az ellenzék padsoraiban.) Jól tudom, képviselő úr? A Kisgazdapártnak is. Tehát joga van a döntésekbe belelátni, magyarázatot kérni (Moraj.), felelősségre vonást kezdeményezni, minderre joga van, miként a több ellenzéki képviselőnek is joga van a felügyelőbizottságon keresztül. Tehát az ellenőrzés erről az oldalról biztosított.
A másik pedig, képviselő úr. Nem fogadom el azt, hogy az állami vagyon 80 százaléka eltűnt. Ez nem igaz. Több mint 540 milliárd forint bevétel, készpénzbevétel folyt be a költségvetésbe. Ez is hozzátartozik az ön igazságához, képviselő úr, ezt is vegye figyelembe. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem