GYŐR SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

GYŐR SÁNDOR
GYŐR SÁNDOR (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! 1991. április 29-én a Világbankkal aláírt hitelmegállapodás öt évre, 150 millió dollár hitelkeretet biztosít hazánknak az emberi erőforrások fejlesztésére. Ismereteim szerint a munkaügyi tárca ennek az összegnek majdnem a felével, mintegy 64 millió dollárral gazdálkodik, használhatja fel ifjúsági szakképzésre, felnőttképzésre és a munkaügyi szolgáltatások fejlesztésére.
Ez a megállapodás - mint említettem - öt évre szól, tehát 1996-ban letelik. Úgy vélem, hogy ennek az eredményeit már ismerni lehet. Rendkívüli fontossággal bír mindhárom témakör, hiszen közismertek a foglalkoztatási gondjaink, a munkanélküliek nagy száma, és ezen belül azok a fiatalok, akik úgy kezdik az életüket, hogy nincs munkájuk. Azt gondolom, egyetértés van köztünk abban, hogy ezen a helyzeten változtatni szükséges, mert az borzasztó élethelyzet, amikor egy tizenévesnek csak a lötyögés és az utca áll rendelkezésére. Hasonló fontosságú a felnőttképzés is. De figyelembe kell venni, hogy sokan távol laknak a képzési központoktól, tehát helybe kellene vinni a szolgáltatást.
Nagy örömömre szolgálna, ha a Világbank által biztosított hitelkeret valóban eredményt hozna az emberi erőforrások fejlesztésére, képzettebbé válna a kallódó munkaerő, sőt, ha netán sikerülne a munkanélküliséget ebből csökkenteni. Bízom abban, hogy ez a jelentős összeg felhasználása a foglalkoztatási kultúra, szakképzés, átképzés fellendítését hozza, hozta magával, valamint a munkanélküliség kezelését is eredményesebbé teszi.
A címet nem ismétlem meg. Nagy tisztelettel várom miniszter úr válaszát. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem